A világ legjobb legrosszabb filmje

Tommy Wiseau The Room című filmje nem egyszerűen csak bűnrossz: egyszerűen semmi sem működik benne, és ettől olyan fura érzést kelt a nézőben, mintha bepillantana egy földönkívüli fejébe, akinek fogalma sincs a világunkról.

Tommy Wiseau egy rendkívül különleges ember. Nevezhetjük csodabogárnak is, mert tényleg olyan figura, aki egy saját univerzumban él. Barátja és a The Room egyik főszereplője, Greg Sestero, a The Disaster Artist című könyvében el is meséli, hogy Wiseau többször is elmondta, legszívesebben egy saját bolygón élne, amit kedvére rendezne be. És Disney figurákat tart a fürdőszobájában.

Ha létezik tökéletes ellentéte a tehetségesnek, mi több, a zseninek, akkor ez a fura fickó az. A The Room ugyanis nem pusztán egy rossz film - annyira szürreálisan borzalmas, hogy azt nem lehet simán elintézni azzal, hogy az író-rendező-főszereplő-producer-kutyafüle egyszerűen nem ért hozzá. A The Room a bűnrossznak egy egészen új dimenzióját nyitja meg, ahol a dramaturgiának köze nincs a megszokotthoz, a szövegek mindegyike természellenes, az alakítások zavarbaejtően rosszak, és végig csak vakarjuk a fejünket, hogy ez meg mi a fészkes fene? Wiseau filmje különlegesen, szélsőségesen rossz - olyan élményt nyújt, amit semmi más, és tényleg joggal vált kultikussá.

 

No de ki ez a Tommy Wiseau?

Az a helyzet, hogy nem tudni. Állhatatosan semmit sem hajlandó elárulni a múltjáról: hogy honnan jött - talán lengyel, de nem biztos  -, hogy hány éves, a valódi nevét, és hogy egyáltalán, honnan szerezte a vagyonát. Tele a net vad spekulációkkal, még olyan is akad, ami a rejtélyes gépeltérítővel, D.B. Cooperrel azonosítja. Mert gazdag ember, a The Room 6 millió dolláros költségvetését teljesen saját zsebből finanszírozta. A technikai felszerelést nem bérelte, ahogy szokás, hanem megvette, Sesterónak egy csomó pénzt adott fizetségül, sőt, még egy új kocsit is vett neki, hogy meggyőzze, szerepeljen a filmben.

Annyit biztosan tudni, hogy egy csaknem halálos autóbaleset hatására lett a legnagyobb álma, hogy színész legyen, komoly színész. Példaképe James Dean, és mindig is hasonló sikerre vágyott, mint a fiatalon elhunyt színészlegenda.

Mielőtt azonban sajnálni kezdenénk, hogy szegény fickó, fél életében hajszolt valamit, de közben nem jött rá, hogy szemernyi tehetsége sincs hozzá - Sestero könyvéből megtudhatjuk (majd némileg tompítva, de James Franco a könyv alapján készült filmjéből is), hogy Wiseau óriási seggfejként tud viselkedni, ha érvényesíteni akarja az akaratát. A The Room forgatásán sokszor órákat, olykor fél napokat késett, miközben mindenkinek pontosan, korán reggel ott kellett lennie, és ha Wiseau véletlenül időben beért, ám valaki akár csak öt percet is késett, kegyetlenül lehordta. Nem adott vizet a stábnak(!), és építtetett magának egy saját mosdót, ahová senki más nem léphetett be. A legdurvább mégis az volt, hogy noha mindvégig Sesterót akarta Mark szerepére, felelőtlenül felvett egy másik színészt is a helyére, akivel elkezdték a forgatást. Ám Wiseau nem merte neki megmondani, hogy ki akarja rúgni, és egy kacifántos, béna trükkhöz folyamodott. Valamilyen furcsa okból kifolyólag már eleve rögzítettek mindent digitális és hagyományos kamerával is - ami azt jelentette, hogy gyakorlatilag kétszer leforgatta ugyanazt a filmet -, és "kíváncsiságból" Sesteróval is eljátszatta Mark szerepét. Miután a színész egyre vacakabbul érezte magát a hazugság miatt, szembesítette Wiseau-t az egész stáb előtt, hogy akkor döntse már el, ki lesz a főszereplő, és ő nagy nehezen, mellébeszélve és puffogva kirúgta az eredeti főszereplőt. Mentségére legyen szólva, kifizette neki az teljes munkabérét.

És azt is tudjuk, hogy ruhákkal bizniszel. Mivel divattervezőnek is kikiáltotta magát, árul alsógatyát, amin a neve szerepel, pólókat az arcképével vagy a The Roomból vett idézetekkel. Így néz ki kívülről a főhadiszállása:

Igen, az ott a The Room plakátja az óriási gatya fölött  (Forrás: Google Street View)

 

Nehéz elmondani a film sztoriját, mert nagyon nincs is neki. Johnny, a bankár (vagy mi) szerelmes Lisába, és minden jóval elhalmozza, de a nő valamiért kitalálja, hogy nem is akar hozzámenni, mert utálja, így lefekszik a férfi legjobb barátjával, Markkal, aki szomorú emiatt, de amúgy nem, aztán kellemetlenül sokszor felbukkan egy tizenéves, de fejre vagy tíz évvel idősebb szomszéd srác, és ott áll az éppen nemi életre készülő pár ágya mellett, mintha be akarna csatlakozni, de elhajtják, azután indokalatlanul emberek mennek be a lakásba, majd néhány mondat után elmennek, szintén indokolatlanul sokat hajigálnak egymásnak a szereplők labdát, Lisa anyja egy váratlan felbukkanásnál mintegy mellékesen bejelenti, hogy rákos, de ez nem érdekel senkit, és van néhány rendkívül hosszú és kínosan levezényelt, nyilván indokolatlan szexjelenet is.

Természetellenes párbeszédek, érthetetlen reakciók, nem létező dramaturgia és szürreálisan pocsék színészi játék, élen az (anti)zsenivel, Wiseau-val.

De képtelenség visszaadni a film elcseszettségét, mert annyira zavarbaejtően, elképzelhetetlenül rossz, hogy a maga módján tényleg egy mestermű.

És ugyan röhögünk rajta, de az első sokk után kiderül, hogy nagyon-nagyon lehet szeretni. Nehéz megmagyarázni, hogy miért, de valószínűleg Wiseau miatt. Ugyanis a maga fura módján karizmatikus figura, szinte megdelejezi az embert, és a The Roomot nézni olyan, mintha belepillantanánk egy földönkívüli fejébe.

Íme a film legismertebb pillanatai:

Érdemes figyelni a green screenes megoldást a háttérben - szintén teljesen indokolatlan a használata, és még gyalázatosan amatőr is. Továbbá az egyik jelenetben - "You are tearing me apart, Lisa" - Wiseau "megidézi" példaképét, James Deant, aki Haragban a világgal című filmjében mondja ezt, ugyanazzal a gesztussal.

James Franco A katasztrófaművész című filmje révén (amit moziban sajnos nem mutattak be, de DVD-n már nálunk is elérhető) még többen felfedezhették maguknak ezt a randa kis gyöngyszemet. Gyaníthatóan ezt használta ki Wiseau, amikor ismét összeállt Sesteróval, és bár nem ő rendezte, leforgatták együtt a Best F(r)iends című filmet, amit két részre bontva, nyolc hónap különbséggel mutattak be.

De természetesen csinál még fura dolgokat: egy videósorozatban az élet nagy dolgairól osztotta meg az emberiséggel bölcsességét az élet nagy dolgairól, a borzalmas című The Tommy Wi-Showban rendre horgászás közben rabolják el a földönkívüliek, akikkel aztán oldszkúl videojátékokat játszik nagyon bénán, legutóbb pedig azzal pusztított, hogy bejelentkezett a Joker szerepére, és meg is mutatta, hogyan játszaná el.

Legvégül pedig feltétlenül meg kell emlékeznünk arról a zseniális rajongói alkotásról, amelyben a Star Wars filmek különböző jeleneteibe illesztették be ezt a különös fickót.