Film, történet vagy kritika ide vagy oda, mielőtt nagyon elkezdjük szétboncolgatni az Acélember filmet – epikus pop-kultúra adok-kapokot kirobbantva – tekintsük is át, Superman miért egyike a legnépszerűbb és legkedveltebb képregény szuperhősöknek.

Sikerében nagyon sok tényező közrejátszik. A megalkotásának ideje, ami kétségtelenül az "amerikai álom" korszakának mérföldköve. A megalkotójának küldetéstudata és a fandom kultúra kiépítése. Illetve maga a médium, amin keresztül eredetileg elérte az embereket, és annak filozófiája. De senkit nem szeretnék ezeken a hasábokon történelem leckével untatni (a neten úgyis minden információ megtalálható). Inkább koncentrálnék a karakter archetípusára, relevánsabb is és talán érdekesebb is.

Superman titka abban rejlik, hogy szinte mindenki azonosulni tud vele. Ennek oka pedig szerintem az, hogy egyszerűen lesöpörték a klasszikus lovag témákat, a legkisebb királyfi szindrómát és a többi mindaddig előszeretettel használt klisét a terítékről. Háttértörténete szerint a családjától elválasztották, a múltja lényegében megsemmisült, és új közegébe nehezen tud beilleszkedni a "csodabogársága" miatt. Mindez egy teljesen új és sokkal erősebb kohézióval bíró identifikációs modellnek számított azokban az időkben. Clark Kent akkor szembesül múltjával, annak pozitív és negatív aspektusaival, mikor már kiforrott személyiséggel rendelkezik. Ez pedig normális esetben nem adatik meg egy gyermeknek. Tudjuk honnan jöttünk és ez valahol behatárolja azt, hová tartunk. Na, Superman ezt a szemlélelet rúgja fel. Emiatt lesz sikeres a karakter, a történet, és a franchise, mert az üzenet, amit közvetít egy igen felvilágosult ideológia. Mégpedig az, hogy vesd le a láncaid, lépj ki a múlt árnyékából és valósítsd meg az álmaid és önmagad!

Most pedig a film. Mindenki, aki arra számít, hogy Nolan túl nagy hatással lesz majd a munkálatokra és emiatt ez a mű is olyan sötét hangulatot kap, mint a Batman sorozat, nos az szerencsére téved. Kétségtelenül ott van a kézjegye egyes jeleneteken, de kizárólag jó értelemben. A történetvezetés az elején igen feszes, lényegében kapunk egy kis betekintőt Krypton végóráiba és Superman (eredeti nevén Kal-El) megmenekítésébe. Aztán már kezdődik is a főtörténetszál kiépítése, Clark Kent felnőtt éveiben. A gyermekkoráról, felcseperedéséről és első szárnypróbálgatásairól pedig visszaemlékezések útján informál minket a film. Ez a koncepció, úgy vélem tökéletesen ide illett! Az én lenyűgözésem mellett Hollywood több, mint valószínű, hogy azért választotta ezt a forgatókönyvet, mert próbál lépést tartani a mai számítógépes játékok dinamikájával és tematikájával. Azt vallom, ez a versengés jót tesz ennek a filmiparnak, és kétségtelen, hogy jócskán van még spiritusz benne.

Nem szeretnék spoilerezni, ezért most át is térnék a színészekre. A lehető legjobb bandát sikerült összeverbuválni. Russel Crowe, mint Jor-El (Superman apja), bár kevés ideje van játszani, de azt a keveset legalább esszenciálisan kihasználja. Kevin Costnernek (mint Superman földi apja) kisujjában vannak az ilyen apaszerepek. Amy Adamssal (Lois Lane) nem volt problémám. Henry Cavill (Superman) pedig messze túlszárnyalta a várakozásaimat. Megvan benne az a "supermanes" kisugárzás, amit személy szerint én Christopher Reevetől annyira megszoktam és megszerettem. Ezenfelül pedig Henry nagyon emberien formázza meg a karakterét. Annál a jelenetnél mikor először sikerül repülnie, teljesen hihető és jó érzésekkel játszik.

Na de, sajnos voltak problémáim is. Először is a szerelmi szál. Én tudom, már senkinek sem kell magyarázni, hogy Clark és Lois jobban összeillik, mint egy tál gumimaci és egy üveg vodka, de a film ezt akkor se kezelje nekem magától értetődően. Ha kitörölnék a múltban mindent, ami Superman-hez kapcsolódik és maradna ez a film, akkor is értenem kéne miért is szerettek egymásba a szereplők, azon kívül, hogy Clark esztétikusan olajozott haja szépen csillog. Én legalábbis nem értettem, mire fel a nagy kémia.

Itt-ott számomra voltak logikai rések is. Például az elején, mikor a kryptoni nagyokosok elfogják a rosszfiúkat, lehibernálják őket emberméretű hímvesszővé, hogy aztán berakhassák egy űrhajószerű szerkezetbe és kilőjék az űrbe a "szerencsétleneket". Pont mielőtt a bolygó felrobbanna! Mindenki meghal, csak a rosszfiúk menekülnek meg. Ráadásul hogy, hogy nem, meg tudják berhelni azt az izét, és aztán kényükre kedvükre repülgetnek vele a galaxisban. Hol vannak már a MacGyver-es idők, amikor maximum egy kenyérpirítóból kellett összerakni egy tankot. Annak legalább volt varázsa! Vagy földi apjának elvesztésének jelenetekor számomra kifejezetten karakteridegen Superman cselekedete. Nem lövöm le, nézzétek meg!

Azt is meg kell valljam, hogy a történet a vége felé valóban kicsit ellaposodott. Nem zavaróan, de az elvárásokhoz képest mégis. Én ezt annak tudom be, hogy a stáb szeretett volna nagyot markolni. Jószándékból, ám nem túl sikeresen. Kaptunk egy jó kis akciójelenet sorozatot még a végére, azt csókolom!

A statisztákkal se voltam teljesen megelégedve (tudom, ez a legkevesebb). De olyan patetikusan, egy reumás csiga sebességével menekültek a káosz elől, mintha csak attól félnének, hogy jön az új Tinimamik évad...pedig közben egy földönkívüli civilizáció próbálja kiterrafolmálni a seggük alól a planétát!!!

Összességében a filmet, minden kisebb hibája ellenére ajánlom. Mert tényleg csak kisebb hibái vannak. Gyerekbetegségek. Ezeket ugyanúgy ki fogja nőni, mint ahogy a Batman széria is szép fokozatosan talpra állt az első rész tántorgása után. Henry Cavill nevét idővel szerintem mindenki megjegyzi majd, én legalábbis biztosan. Aki odavan a 3D-ért, az ennél a filmnél sem fog csalódni. Gyönyörű mélységeket teremtenek vele a film dimenzióiban, de nem veszít sokat az sem, aki anélkül nézi meg.

Szerintem: 85% - és már az alsógatyáját is jó helyen hordja!