Atombombával nyit, és aztán emeli a színvonalat. Fölösleges is tovább írnom a kritikát a Farkasról, de meg van szabva a szerkesztőségi karakterlimit.
Farkas (Hugh Jackman) újra előbújik. Ezúttal Japánba veti a sorsa, hogy elköszönhessen egy régi baráttól. A barátnak persze van egy igazán csinos lánya, akire többek között a jakuza is vadászik… Nos, egy X-Men: Farkas film nyilván nem a békés búcsúzásról fog szólni.
De azért nem is muszáj neki mindjárt egy nukleáris fegyverrel székhez szögezni a nézőt. A Farkas írói azonban úgy döntöttek, hogy nem finomkodnak. Nagyon helyes. Farkas se tenné. Nem menne az imázsához.
A film tehát mindent felemel a négyzetre, amit az előző, szerencsétlen kis Farkas-film elbénázott, és – meglepetés: ugyanaz a gyönge film önmagával megszorozva már egészen másképp fest. A film eleji bujdosóból vadember lesz, a sidekickjeiből önálló hős, az unalmasan gurulgató sztoriból Shinkanzen-szuperexpressz, az akciójelenetekből pedig – nos, AKCIÓ. Nagybetűkkel. (És vörösben és aláhúzva és konfettikkel megszórva.)
A Farkas durva, gyors és veszettül látványos. Eddig a Skyfall vitte a pálmát vonatos harcok terén, de a Farkas pont annyival előzi meg ebben, amennyivel a Shinkanzen előzné a török vidéki gyorsat. Karakterfejlődésre nem veszteget sok időt, bonyodalmakra se pazarolja az értékes két órát, hanem beleveti Farkast a nagy bajok közepébe, és aztán verekedje ki magát belőle, ha tudja! Sok filmnél elpanaszkodnám a magamét a sztori laposságáról meg a féldimenziós szereplőkről – itt nincs erre agykapacitásom, mert még tele vagyok azzal, hogy hűha, te jó ég, vissza akarok menni, és vetítsék le nekem még egyszer azt a vonatosat, meg azt, amikor jönnek a nindzsák (nindzsa is van benne, elvégre Japánban játszódik, és mondtam, hogy nem finomkodja el) – meg az egészet, most, lécci.
A nagyobb X-Men filmek mindig valami nagyobb tétről is szólnak, és igyekeznek mélységet, analógiákat, az eredeti képregény mondanivalóit is ábrázolni. Eposzibbak: félistenek küzdenek bennük a világ sorsa felett. Aztán besétálnak Farkas mellé a bárba, Farkas pedig azt mondja nekik: kopjatok le. Én nem erről szólok. Én verekszem. Ennek megfelelően a Farkas nincs akkora filmélmény, mint a First Class és az eredeti trilógia, de fickósabb, keményebb és egyenesebb. És tele van katanával, ami még egyetlen filmnek sem ártott meg.
Farkas maga – természetesen – még mindig elveszett lélek, aki célt keres. Ezt a film egész érdekesen fogalmazza meg: Farkas ronin. Lesz-e belőle adamantium szamuráj, vagy épp az olyanokkal kell megharcolnia? A sok világmegváltó ideál között jólesik Farkas nyersessége. Jól áll neki, tudja, és nem érdekli a véleményed. Hiszen nem érdekli egy atombomba sem. Eleve azzal kezdett. Mit lehet még hozzátenni?
Értékelés: 7/10
