Bár rekken a hőség, a premierfilmek növekvő száma mégis azt súgja, kifelé megyünk a nyárból. Daloló francia lány, szörfölő Helen Hunt, japán őrület, testcserés thriller és a Hangya közeleg.
A Bélier család
A Házibuli óta minden francia tinifilmre várakozva nézünk, pedig az jó rég volt. Itt az elegáns párizsi környezet helyett egy kisvárosban találjuk magunkat, amelynek nagyrabecsült tagja a címbéli Bélier család. Lányuk, Bélier első látásra egy átlagos tinédzser, ám amikor egy fiú kedvéért elmegy az ének fakultáció meghallgatására kiderül, hogy isten áldotta zenei tehetség, és esélye van arra, hogy egy elit párizsi iskolában fejleszthesse hangját, csakhogy! A családban ő az egyetlen, aki nem siketnéma, boltjukban ő segít kiszolgálni a vevőket és még olyan kínos helyeken is ő tolmácsol, mint anyja nőgyógyásza, apja pedig hirtelen ötlettől vezérelve indul a helyi polgármester választáson. Ez elég sok oknak tűnik, hogy a lány mégse váltsa valóra álmait – vagy mégsem?
A Hangya
Menetrendszerűen érkeznek a Marvel képregény feldolgozásai, és jelen esetben külön hálásak vagyunk azért, mert nem folytatásról van szó, és mert a szokásosnál könnyedebb, és ez már A galaxis őrzőinél is nagyon bejött. Igaz, hogyan lehetne véresen komolyan venni egy hangya méretű szuperhőst? Mert ekkorára zsugorodik össze egy különleges páncél segítségével Scott Lang, a piti tolvaj, aki akaratán kívül hőssé válik, amikor segít egy különc tudósnak ellopni egy titkos katonai fejlesztésű találmányt, ami különben rossz kezekbe kerülne. Paul Rudd még sosem volt akcióhős, de most is megállja a helyét, pláne úgy, hogy Michael Douglas és Evangeline Lilly segít neki. Ki tudja, talán ez lesz a nyár nagy sikere, és igen, van benne kötelező Stan Lee kámeó, nem is akármilyen.
Hullámlovasok
Az Oscar-díjas Helen Hunt (Lesz ez még így sem) pazar színésznő, de a jelek szerint rendezőnek sem rossz. Második munkájával régi álmát valósítja meg: kaliforniai lányként ugyanis kiskorától kezdve tehetséges szörfös volt, ám a hollywoodi karrier elszakította a sporttól, de most megtalálta a módját annak, hogy ötvözhesse a kettőt. Sikeres New York-i szerkesztőt alakít, akinek a 18 éves fia úgy dönt, otthagyja az egyetemet, Los Angelesbe költözik és csak a hullámoknak él. Anyuka utána is megy, hogy lebeszélje a dologról, de pár kötelező vígjátéki fordulat és egy vonzó férfi megismerése után úgy dönt, ő is szörfözni fog. Hogy ebben mennyi hazai néző van, azt talán a forgalmazó sejti, de a családi dráma és a komédia felemás keveréke kicsit rizikós vállalkozásnak tűnik.
Önkívület
Könnyű a gazdagoknak: elromlik valamijük, és vesznek egy újat, és filmünkben ez a saját testükre is igaz. Damian, a neves és dúsgazdag építész például halálos beteg, és amikor egy titokzatos cég felkeresi, hogy képesek új, laboratóriumban „növesztett” fiatal testbe ültetni tudatát, naná, hogy igent mond. Minden jól megy, fiatalon, az új test mellé járó új személyiségazonossággal kezd el bulizni, ám a dolognak van egy nem várt mellékhatása: idegen emlékek öntik el régi tudatát. Nyilvánvaló, hogy a kapott testhez tartoznak, de amikor megpróbál utánajárni az ügynek, az átültető cég korábbi szívélyessége ellenségessé válik. Itt Sir Ben Kingsley-ből kapunk Ryan Reynoldsot, ami fizikai értelemben jó csere, ám a színészi kvalitásokra ez már nem teljesen igaz. A régi testcserés zsáner, amely a nyolcvanas években élte virágkorát, tartogat izgalmakat, de sok benne az ismerős fordulat, a film második, akcióban dús fele azonban a remek tempóval feledteti mindezt.
Tokió felett az ég
A japánok készítenek egyszerű, könnyen érthető filmeket is, de ez nem olyan. Itt minden roppant bizarr és nyakatekert, ami nem csoda, hiszen a szereplők életét valódi, viszont csapnivaló forgatókönyvírók jegyzik egy hosszú, hosszú tekercsre fent a felhők között. Ám egy nap beüt a gikszer és véletlenül egy ártatlan és nagyon szép lány halálat írják meg, mire a mennybéli teásfiú elindul, hogy megváltoztassa a sorsot, és mivel egészen különleges képességekkel rendelkezik, jó esélye van a sikerre. Csakhogy nem számol azzal, hogy ezzel kiváltja a jakuzák haragját is, és a legrosszabb forgatókönyvírók sem maradnak tétlenek. A magát csak Sabunak nevező rendező mindent bevet, ami bizarr és meglepő, de akár a szushi, ez sem való mindenkinek.
