Marco S. Puccioni filmjében egy olasz villának hálószobájába sűrűsödik össze az Európai Unió szinte összes nagy konfliktusa: szegény és gazdag, homo- és heteroszexuális, nyugati és keleti, bevándorló és őslakos találkozik itt, pedig csak egy pár fogadott be egy magányos marokkói srácot, hogy ne kelljen az utcán aludnia.

A téma
Az európai művészfilm már a kezdeteitől fogva szívesen fordult az azonos neműek problémái felé, és masszív liberális meggyőződése az utóbbi időkben sem lankadt - nem kell messzire mennünk, ha a legutóbbi idők art-house művei között szeretnénk egy-egy hasonló munkát találni. A homoszexualitás tárgyalása a hangos hatvanas években még afféle tabutörő gesztusnak számított, ma már azonban alig-alig rejlik a témában szubverzív potenciál, s így a legutóbbi meleg-mozik is inkább az egyszerűbb párkapcsolati melodrámák számát gyarapították. Marco S. Puccioni - aki már első, Magyarországon nem forgalmazott filmjében is hasonló témával kísérletezett - Oltalom című munkája egyike ezen szelídebb daraboknak, két leszbikus nő gondjait-bajait tárgyalja, ám minden jószándéka ellenére sem tűnik többnek egy közhelyes háztartási drámánál, ami valahol a Hallmark délutáni műsorsávjában fut.

A történet
A forgatókönyvért is felelős Puccioni alkalmasint biztosra akart menni, és ezért jócskán megszórta történetét konfliktusokkal: nem elég, hogy a leszbikus párt szúrós és szigorú tekintetek övezik a hagyománytisztelő családi környezetben, de a férfias Mara (Antonia Liskova) és az anyaszerepet vállaló Anna (a Ponyvaregényből is ismerős Maria de Medeiros) között még jókora kor- és osztálykülönbség is feszül: a fiatal Mara ugyanazon cipőgyárban munkás, amelynek barátnője az egyik vezetője. A fő problémát azonban egy árván maradt marokkói menekült, Anis (Mounir Quadi) jelenti, aki a lányok egyik külföldi kirándulása alkalmával a csomagtartóba bújik, és kevéssel rá már Anna napfényes villájának nappalijában találja magát: az oltalmazó természetű Anna nem szenvedheti a magányos srác éhes tekintetét, ezért barátnője minden tiltakozása ellenére munkával és szállással ajándékozza meg. A borítékolható szerelmi háromszög idővel be is áll, a lányok eddigi viszonyuk során kialakított szerepei elmosódnak, és cím jelölte fogalom új és új értelmet nyer.

A stílus
Puccioni hadarós modorban, hektikus vágásokkal beszéli el művi történetét, mintha az örökké ideges Mara szemén keresztül ábrázolná a párkapcsolati acsarkodás stációit. Ám ahogyan Mara viselkedése és az őt alakító Liskova színészi játéka is roppant egyvonalú, úgy az elbeszélésmód is híján van azon megoldásoknak, melyek a főképp habitusukkal és küllemükkel jellemzett karakterek elmélyítését szolgálnák. A dráma közhelyes fordulatokon keresztül bontakozik ki; a dialógusok gyakran üresen konganak, a Mara és a haldokló apja viszonyát tárgyaló történetszál pedig különösen kellemetlen. Az olasz gyárváros modern díszletei is éppilyen keresett háttérnek tűnnek az egyre mérgesedő problémák ábrázolásához - kivált, mikor Puccioni ormótlan fallikus szimbólumokat is a képbe komponál (Anis rendre péniszszerű építmények között tűnik föl). Hasonlóan szerencsétlen a zenehasználat: mikor a marokkói kamasz drámájának érzékeltetésére kerül sor, a jobbára fájdalmas vonósok uralta filmmuzsika helyébe hirtelen keleties rigmusok lépnek.

Summa
Van ugyan mit dicsérni Marco S. Puccioni filmjén - hiszen olykor, főleg a zárlatban, nagyon kifejező képekkel dolgozik, és néhol igazán feszült pillanatokkal lep meg - egészében véve azonban képtelen elhessegetni azt a kínzó gondolatot, hogy a vásznon látottak csupán egy produceri irodában kiokumált terv kínos és nevetséges következményei, és vajmi kevés közük van a hétköznapi valósághoz. A homoszexualitás, az osztálykülönbségek és a menekültkérdés forró témáit házasító mozi ugyan egy érzékeny drámának álcázza magát, de a hitelességnek és a drámai erőnek csak a nyomait találhatjuk benne. Egy Flaming Lips-pólóban elővezetett hisztériaroham, egy bizarr tánc a biliárdszalonban és Antonia Liskova valóban mutatós, androgün bájai - körülbelül ennyi az emlékezetes az Oltalomból, ami az elhibázott koncepciót tekintve talán nem is olyan kevés.

Kinek ajánljuk?
- Annak, aki a film alaphelyzetét rendkívül érdekesnek és relevánsnak találja.
- Annak, aki ellenzi a homoszexuálisok házasságát.
- Az örök megértőknek és elnézőknek, de nekik sem nagyon.

Kinek nem?
- A kortárs olasz film támogatóinak.
- Annak, akinek fontos a hitelesség egy filmdrámában.