Fogarasi Árpád kocsordi lakos a nyolcvanas években úgy döntött, hogy épít egy atombunkert mert csak így tudja túlélni a nemsoká bekövetkező atomtámadást. Zsigmond Dezső először dokumentumfilmet, aztán nagyjátékfilmet készített az életéből. Érdekes sztori, nagyszerű színészek, igénytelen képek igénytelen mesei vonal és átgondolatlanság jellemzi a Bunkerembert.
Sztori
Árpi éppen nősül, terhes menyasszonya várja az épülő házat, ami nagy lesz, kertes lesz és otthont ad a kis család számára. Ám nem ház kezd el épülni, hanem egy 2 méter vastag falu atombunker. Árpád így védekezik a fenyegető veszély ellen. Hihetetlen, hogy egy valóban megtörtént esetet látunk. Fogarasi Árpád valóban létezik (már alig van magánál, nem ismeri meg az embereket a környezetében), valóban felépített egy 6X6-os betonbunkert, erre áldozta az életét, és ezt filmre vinni csodálatos ötlet. A film nem őrültként tekint a főszereplőre, inkább egy olyan ember jelenik meg előttünk, aki annyira elszánt és biztos az elképzelésében, hogy bizony, mi nézők is elbizonytaaldunk egy pillanatra: vajon ez egy meg nem értett zseni, és 50 év múlva igazolja őt a történelem? Vagy pusztán arról az egyszerű közhelyről van szó, hogy a zsenialitást egy hajszál választja el az őrültségtől?
A színészek
Trill Zsolt játsza a főszereplőt, Nagy Mari az álmodozó szomszédasszonyt, Szűcs Nelli a reménykedő, de talpraesett feleséget. Itt nemcsak azokon látszik, hogy jó színészek, akik már bizonyítottak, hanem a legutolsó mellékszereplő is mindent belead. Ha valami gond lehet a színészi játékkal az csak a néha bevágott furcsa vágóképeken látszik, amikor leugrik a képről a rendezői utasítás: "most vágj zavart/meglepett/furcsa arcot egy vágóképhez". Hunyadkürti György játékánál sokszor elgondolkodtam, hogy vajon ez a színész tényleg alkoholista, vagy csak ennyire jól játssza a szerepét. A Bunkerember rengeteg zseniális színészt vonultat fel. Ki jól játszik, ki kevésbé de igazából a színészi képességek és játékok elsikkadnak filmben. Vajon számít az, hogy jól játszik egy színész a filmben, ha azt pusztán hangulattalan képek alkotják, összecsapott és átgondolatlan?
A vállalás
Zsigmond Dezső a tavalyi Filmszemlén úgy kezdte a Boszorkánykör című filmje után a beszélgetést, hogy nagyon sajnálja, de iszonyatosan kevés pénz volt rá, és ebből így sikerült. A Bunkerember vetítése után szintén a pénzhiánnyal védekezett a meg sem érkezett kérdésekre. Kiszámolta, hogy az Avatar című film fél másodperce került annyi pénzbe, mint ez. Viszont akkor én szeretném megkérdezni tőle, hogy érdemes-e minden évben új vállalhatatlan filmet készíteni a pénzhiányra hivatkozva? Nem lenne-e jobb több évig készülni rá határozott elképzeléssel a képi világról, többször átgondolni a ritmust, ha szükséges új pótforgatási napokat költségvetni, pénzt megszerezni, és a Szemlén a film utáni beszélgetést úgy felkonferálni, hogy pont az lett, amit akart, és kevés kompromisszumot kötött? Mert nem Zsigmond Dezső esetében nem az elképzeléssel van a hiba. Hiszen, akármilyen is volt a film, az utolsó negyedórában sem jutott eszembe kimenni róla, kiváncsi voltam a végére.
Kinek ajánljuk?
- Unalmas estén tv előtt ülőknek, akik nem akarnak több reklámot nézni.
- Akit érdekel Fogarasi Árpád története.
- Akit izgat a vasbeton.
Kinek nem?
- Akinek tetszett az Avatar.
- Akit idegesít, ha egy film össze van csapva.
- Akit nem izgat a vasbeton.
5/10
