De Palmáéknak minden összejött. Mértékkel eredeti, ám nehezen megismételhető blöff volt az övék a fél szemmel teljességgel követhetetlen, világméretű összeesküvésről az addig legfeljebb a tartós fogyasztási cikkek reklámaiból ismert Európában. A mérsékelten tehetséges Emanuelle Beart-t leszámítva, a szereplőgárda is stimmelt, de sajnos ezt a komponenst nem csak átmenteni sikerült a folytatásba, ám reinkarnációja, akit egy odatévedt modellnek saccolnék, úgyszólván le is nyúlja az egész cselekményt. Amelyben így az egymás maszkját magukra öltő szereplőknél nagyobb meglepetések garantáltan nem fognak érni senkit, mindenkit pontosan be lehet lőni az erősen megritkult, multikultinak szánt csapatból, Ving Rhamestől, illetve Anthony Hopkinstól pedig minden pillanatban azt várná az ember, hogy mindjárt fellázadnak a szájukba adott ócska és szabályos időközönként megismétlendő poénok miatt. Egyébként idén valami kelet-európai akcentusú tudós által hobbiból kifejlesztett übervírus a tét, a középpontba állított vérszegény love storytól persze lehetne bármi, meg John Woo-tól is, ő teszi a dolgát, csak a galambokról bírna lehasadni.
