Minden idők legnagyobb sportembere volt a szombaton, 74 évesen elhunyt Muhammad Ali, aki nem csak elképesztően tehetséges bokszoló volt, hanem emberjogi harcos és igazi showman, saját legendájának szorgalmas építője, akiről már életében megannyi film született.
Hivatalosan is az elmúlt évszázad legnagyobb sportolója, Muhammad Ali Cassius Marcellus Clayként született, és 12 évesen, ellopott kerékpárja miatt kezdett el bokszolni. 1959-ben már a legjobb félnehézsúlyúak között tartották számon, majd az 1960-as római olimpián aranyérmet szerzett súlycsoportjában, amit aztán elhajított dühében, amikor bőrszíne miatt nem szolgálták ki egy étteremben.
Harcait nem csak a ringben vívta, ahol a legnagyobb bajnokokat győzte le, hanem a faji megkülönböztetés ellen is. Csatlakozott Malcolm X polgárjogi mozgalmához, áttért át a muzulmán hitre, felvéve a Muhammad Ali nevet, majd 1967-ben megtagadta a katonai szolgálatot a vietnami háború elleni tiltakozásul, mire megfosztották világbajnoki címétől, és évekre elvették versenyengedélyét. Innen kellett talpra állnia, amit meg is tett, hiszen már ekkor legendának tartották, és filmek sora szólt róla.
A filmesek már korán érdeklődni kezdtek a balhés bajnok iránt, aki akkor lett igazán érdekes számukra, amikor hároméves eltiltást kapott – amikor, hogy fizethesse a rá kirótt jókora büntetést, még egy musicalben is játszott. Az első komoly, vele foglalkozó dokumentumfilm a Jim Jacobs rendezte, vegyes kvalitású Muhammad Ali (1970) volt, amiben leginkább Ali hatalmas egója kapta a főszerepet.
A legjobb filmnek járó Oscart is elnyerő Rocky váratlan és hatalmas sikere után mindenki bokszfilmet akart készíteni, és ennek köszönhetjük a A legnagyobb ökölt (1977), ahol Ali eljátszotta önmagát, ami talán nem volt akkora nagy ötlet. Tom Gries és Monte Hellman lazán szerkesztett – magyarul jócskán epizodikus - játékfilmjében megismerkedhetünk Ali pályájával egészen a boksztörténeti jelentőségű Ali-George Foreman összecsapásig.
A film egy sor olyan nagyszerű színészt sorakoztat fel, mint Ernest Borgnine, James Earl Jones vagy Robert Duvall, és mellettük a különben rendkívül szórakoztató, nagydumás Ali szerény amatőrnek hat – cserében megismerhetjük a szerelmi életét is.
Ha Alit a valaha élt legnagyobb sportolóként emlegetjük, akkor nem feltétlen túlzás, ha az Amikor királyok voltunk - Muhammad Alit (1996) minden idők egyik legjobb (sport)dokumentumfilmjének nevezzük. Leon Gast Oscar-díjas filmje a nagyszerű 1974-es, Zairében rendezett, az akkori nehézsúlyú bajnok George Foreman ellen vívott, „Rumble In The Jungle” néven emlegetett mérkőzéséről szól.
Ez volt – párban a 1973-as, Frazier elleni Thrilla in Manilával - a valaha vívott legizgalmasabb, legügyesebben promótált bokszmeccs a sport történetében, és a film ennek minden aspektusát végigjárja a politikától a zenéig, természetesen magát a mérkőzést is megmutatva.
Mindenki arra számított, hogy a Will Smith főszereplésével forgatott életrajzi film, az Ali (2001) csapnivaló lesz, a cingár szcientológus rapperből senki sem nézte ki, hogy képes megformálni minden idők legjobb nehézsúlyú bokszolóját, ám ezúttal kellemesen csalódtunk. Smith hihetetlen munkával egyrészt hatalmas izomzatot pakolt magára, még elálló füleit is levarratta, megtanult alapszinten bokszolni másrészt a nagyszerű Michael Mann kezei közt hiteles Ali lett belőle.
A film ugyan nem tett hozzá újat a jól ismert történethez, de összefoglalta mindezt, ami Cassius Clay/Muhammad Ali sportpályafutásáról, egójáról – mert az is fantasztikus volt – és polgárjogi harcáról tudni illik.
Alit az is ismerte, tisztelte és szerette, akinek semmi köze nem volt a bokszhoz, mint Stephen Frears (A királynő, Pop, csajok satöbbi), aki Muhammad Ali a Legfelsőbb Bíróság ellen (2013) címmel fogatott arról, ahogy az a címből is kiderül, hogy milyen következményekkel járt az, amikor a bokszoló vallási és lelkiismereti alapon megtagadta a katonai szolgálatot.
Az ügye bíróság elé került, és hosszú jogi csata vette kezdetét, amely miután megjárta az amerikai igazságszolgáltatás minden fórumát, végül a Legfelsőbb Bíróság elé került. Itt kilenc bírónak kellett közös nevezőre jutnia, hogy kimondják a végső szót, és a film legalább annyira szól ezekről a bírókról, mint konkrétan Aliról.
Ugyanebben az évben, ugyanehhez az ügyhöz kapcsolódva egy nagyszerű dokumentumfilm is készült, a The Trials of Muhammad Ali, ami azt vizsgálta, megannyi izgalmas archív felvétel és interjú felhasználásával, hogy milyen következményekkel jártak Ali ellentmondásos döntései, az iszlám felvétele, a szolgálatmegtagadás és általában, az a közismert exhibicionizmus, ami nélkül Ali nem lett volna az, aki volt.
