Michael Fassbender zseniális androidot alakít, Charlize Theron lelketlen középvezető, Noomi Rapace pedig érzékeny régész, erős túlélési ösztönnel. Londonban néztük meg a Prometheust, ami az idei év talán leginkább várt filmje. Ridley Scott nem Alien-horrort rendezett, inkább filozofikus sci-fit.
Most már biztosan későn szólok, de ha valaki nem szeretné, hogy lelőjem a Prometheus poénjait, akkor ne nézze meg az előzeteseket. A trailerek ugyanis, bár remekül felszították a film iránti érdeklődést, gyakorlatilag elárulják a cselekmény valamennyi lényeges fordulatát. Ezzel együtt igyekszem nagyobb spoilerek nélkül írni a Prometheusról.
Bár a film az Alien-univerzumban játszódik, hasznos, ha nem egy facehuggeres horrorfilmre vágyva lépünk be a moziba. A Prometheus ugyanis nem horror, inkább egy létkérdéseket feszegető scifi-thriller. Az Alien-filmekhez nekem elválaszhatatlanul hozzátartozik Ripley hadnagy kemény karaktere, itt azonban hiába keresnénk a párját. A Tetovált lányban a kőkemény főszereplőt alakító Noomi Rapace lelkes régésznője, Elizabeth Shaw sokkal filigránabb figura, legalábbis eleinte. A másik fontos nőalak Meredith Vickers (Charlize Theron), a Weyland iparvállalat képviselője, akiről nehéz eldönteni, ember-e egyáltalán, annyira csak a cég érdekei foglalkoztatják.
A magas, szőke, szálfaegyenes Miss Vickers ikertestvérének tűnik David, az android, aki régi hollywoodi filmekből igyekszik ellesni az ideális frizurát és szöveget. Michael Fassbender zseniálisan alakítja a karaktert: amikor a legénység tagjai belépnek egy titokzatos, és vélhetően idegen lényeket rejtő helyre, David olyan arckifejezéssel követi az egyszerre izgatott és rettegő csapatot, mintha kedvenc öltönyszaküzletében készülne válogatni éppen. David nem fordul nyíltan az emberek ellen, mint Ash az Alienben, de nem is annyira barátságos, mint az Aliensben Bishop: saját céljai vannak, saját világnézete, és ez nem mindig vág össze az emberekével. Inkább a Blade Runner replikánsaira hasonlít, és ez nem véletlen: a figura kidolgozása során Fassbender direkt nem az Alien-filmeket nézte meg, inkább a Szárnyas fejvadászt tanulmányozta, no meg Greg Louganis műugró furcsa járását és a David Bowie által alakított földönkívülit A Földre pottyant férfiben.
A Prometheus sztorija a trailerben is felvillanó jelenettel kezdődik: egy sápadtfehér bőrű, humanoid figura egy vízesés szélén felhajt egy tégelynyi gyanús szubsztanciát, és haldokolva belezuhan a vízesésbe. Teste felbomlik, DNS-e pedig átalakul, egy másfajta élet építőkockáivá. Aztán a két régész, Shaw és a Tom Hardy-hasonmás Logan Marshall-Green által alakított Charlie Holloway csillagtérképre bukkan ősi civilizációk falfestményein. A dúsgazdag és nagyon öreg Peter Weyland – az Alien-filmekben szereplő Weyland-Yutani vállalat alapítója – finanszírozásával elindul a Prometheus, hogy megkeresse az idegen bolygót, ahol talán a földi élet eredetének titka rejlik. Meg is érkeznek, és kutatóexpedícióra indulnak, aztán persze elszabadul a pokol.
A film jóval több szereplővel dolgozik, mint az első Alien: abban héttagú legénység találta magát összezárva a lénnyel, itt azonban több mint egy tucatnyian utaznak a Prometheus fedélzetén. Többségük elnagyolt mellékszereplő marad, itt nincsenek olyan jellegzetes figurák, mint például az Aliens zsoldosai. Két óra nem elég arra, hogy a történet is világossá váljon a nézők számára, meg a szereplők motivációit is megfelelő mélységben vizsgálja a film. Igazán csak Elizabeth, Vickers és David háromdimenziósak (mindenféle értelemben), a többiekről meg talán majd a rendezői változatban tudunk meg többet is. Mert rendezői változatnak lennie kell, a filmből ha nem is hiányzik fél óra, de mindenképpen jót tenne neki.
Mostanában szinte kötelező 3D-re forgatni a nagyobb filmeket, pedig szerintem sokat nem tesz hozzá az élményhez, rossz esetben el is von belőle. Szerencsére a Prometheusnál okosan használják: a 3D síkokon különülnek el például a sisakkijelzőkön olvasható adatok az űrhajósok által látott képtől, és a két-három szereplős, közeli felvételeknél is jól érzékelteti a teret. Sok jelenetben egyáltalán nincs 3D, ami kifejezetten hasznos: a legújabb Pókember trailerében például annyit rángatják a fókuszt, hogy felkavarodik tőle az ember gyomra. Ha viszont igazi moziélményre vágynak, nézzék meg a filmet IMAX formátumban, 18 méter magas vásznon. Ekkorában igazán magukkal ragadnak a film fantasztikusan szép idegen tájai, a sötét sírkamrák pedig tényleg ijesztőek tudnak lenni. Pláne, ha rejtőzik bennük valaki. Vagy valami.
IMDb: 8 pont
Rotten Tomatoes: 79 százalék
Index-ítélet: 8/10
