Arról már a kezdet kezdetén megbizonyosodhatunk, hogy Az állomásfőnök szereplői mind igen szimpatikus, szeretetreméltó alakok, a forgatókönyvet is jegyző Thomas McCarthy rendező ugyanis úgy találta ki őket, hogy könnyen elnyerjék a nézők szimpátiáját.
A liliputi Finbar, talán testi fogyatékosságainál fogva, visszahúzódó, már-már remete életet élő típus, aki egy váratlan örökség jóvoltából új lakóhelyre, New Jersey egyik kisvárosának használaton kívüli vasútállomására költözik. Az új város új ismerősökkel jár, bár Finbar, ha rajta múlna, egymagában bóklászna naphosszat a vasúti sínek mentén, és minden idejét kedvenc elfoglaltságának, a vonatok tanulmányozásának szentelné. Finbar magányát azonban két idegen, a szomszédságában dolgozó, levakarhatatlan hot-dog árus és egy közelben lakó, gyermeke halálát gyászoló festőnő zavarja meg, s így hősünk kénytelen-kelletlen egyre inkább részévé válik az életüknek.
McCarthy jó érzékkel adagolja a felszín derűt fakasztó, apró momentumait és a mélyből feltörő fájdalmak drámáját. Utóbbiak elsősorban Finbar és a festőnő sérülékenységéből fakadnak. A férfi ugyanúgy tart azoktól, akik kigúnyolhatják másságáért, mint azoktól, akik készséggel elfogadják, az asszony pedig nem hajlandó elereszteni a múltjában elszenvedett tragédiákat. Róluk és a büfé-kocsi hozzájuk csapódó örök-vidám, ámbár kissé együgyű mindeneséről szól McCarthy alkotása, mely 2003-ban Sundance-ben, a független filmek legrangosabb fesztiválján elnyerte a legjobb filmnek és a legjobb színésznőnek (Patricia Clarkson) járó fődíjat.
A rendező-forgatókönyvíró bátran él az amerikai független filmesek szívéhez oly közel álló kisvárosi folklór nyújtotta lehetőségekkel, s egy olyan városkát választ története helyszínéül, ahol, hogy Bohumil Hrabal-t idézzük: "megállt az idő". Ha nem is túl eredeti a miliő, de legalább hatásos, s ha a valóság nem is mindig ilyen jólfésült és kiszámítható, mint amilyen filmünkben, de illúziónak megteszi. Hasonlóképpen érezhetünk a szereplők iránt is: McCarthy talán túlságosan is excentrikus figurákkal népesíti be választott kisvárosát, s ha nagyon szigorúak akarunk lenni, azt is kifogásolhatjuk, hogy a valóság törvényeinek ellentmondva túlságosan is jól bánik szereplőivel.. Az Állomásfőnök azonban elég ízléses, mértéktartó és a maga módján szórakoztató ahhoz, hogy eltekintsünk a reklamációktól.
