zene: Michael Linn
kiadás éve: 1990
kiadó: Silva Screen
játékidő: 74:56
A nyolcvanas évek VHS-korszaka számos olyan másodvonalbeli akciófilmet juttatott el hozzánk, melyekről akkori tinédzserként szuperlatívuszokban beszéltünk, és kínos volt nem ismerni ezen remekeket, ám mai szemmel újranézve már erősen megmosolyogtatják az embert - többek között a "Delta Kommandó", az "Ütközetben eltűnt", illetőleg jelen írásom tárgya, az "Amerikai nindzsa" gyarapítja ezek sorát. A Sam Firstenberg által rendezett alkotás fénye mára igencsak megkopott nálam: míg annak idején tökéletesen elhittem, hogy a Michael Dudikoff által alakított Joe Armstrong egy amnéziával küszködő katona, aki minden nindzsát képes kenterbe verni keleti harcművészeti tudása révén, mára már csupán a nosztalgikus érzés, illetőleg a megannyi szembetűnő hiba felfedezésének élménye maradt meg. Bármennyire is szeretném, nem tudom olyan szemmel nézni, mint mondjuk az akár konkurensnek is nevezhető Rambo-trilógiát, mely napjainkban éppúgy kövületnek számít már, mégis kivitelezése okán jóval időállóbb az "Amerikai nindzsá"-nál - akár azt is mondhatnám, hogy mostanra minden, anno közkedvelt B-mozi erre a sorsra jutott. Dudikoff helyett az alkotók először Chuck Norrist szerették volna megnyerni a címszerepre, ami azért lett volna előnyösebb, mert ő harcművészként már sok mindent letett az asztalra, szemben Dudikoff-fal, aki a forgatás miatt sajátított el bizonyos fogásokat - egy későbbi interjú alkalmával a filmbéli barátját, Curtis Jacksont alakító, a küzdősportok terén jobban jártas Steve James meg is jegyezte, hogy ez lassította a forgatási munkálatokat.
Az eredeti elképzelés szerint "American Warrior" címen futott projekthez Michael Linn szállította az aláfestő muzsikát, aki Firstenberg révén került bele ebbe a projektbe két évvel korábbi együttműködésük, a "Breakin' 2: Electric Boogaloo" során kialakult munkakapcsolatuk eredményeként. A musical-drámához képest ezúttal egy teljesen más feladat elé állította őt direktor barátja, hiszen ezúttal egy akcióscore-t kellett készítenie, ráadásul a történet két alappillérének, az amerikai hadseregnek, valamint a keleti harcművészetnek egyaránt ki kellett tűnnie belőle. Előbbi megközelítés két okból is rutinmegoldás elé állította a komponistát: egyrészt a katonákat gyakorlatilag minden esetben ütősökkel és trombitával szokás szimbolizálni (azaz nem volt szükség új út kijelölésére), másrészt pedig utóbbi a szerző egyik kedvenc hangszere volt. Armstrong hősies főtémája tehát főként rezeseken alapul, ami egészen jóra sikerült, ugyanakkor némely esetben a trombitaszólam olyan magas hangon tűnik fel, hogy nemcsak elnyomja a vele párhuzamosan játszó zenészeket, hanem kissé idegesítővé is válik. A japán harcmodor érzékeltetésére pedig olyan tradicionális hangszereket vont be Linn, mint a koto és a shakuhachi, mely pengetős instrumentum, illetve bambuszból készült fúvós számtalan olyan aláfestő muzsikában helyet kapott már, ahol szükséges volt e világ zenei megjelenítése. Mindezek kellemes hangulatot kölcsönöznek az elsősorban nagyzenekari kompozíciónak, de természetesen nem maradhatott el a korszakra oly jellemző szintis megoldásokkal való ötvözés sem, amit főként a feszültebb jelenetek, illetve valamilyen küzdelem előrevetítésekor helyezett jobban előtérbe a szerző.
A score egészen addig nem volt elérhető, míg a trilógia elkészülte okán 1990-ben a Silva Screen "American Ninjas and Fighters" címen ki nem adott egy válogatásalbumot. A korongra egyvelegként kerültek fel az adott részek aláfestései (az 1986-os "Lőj a vadászra" kíséretével egyetemben), s mind közül a nyitó kaland muzsikája kapta a leghosszabb játékidőt. Ezen több mint húsz perc kellő mértékben enged betekintést az alapvetően nagyzenekarra támaszkodó kompozícióba, melynek akcióelemei és főtémája javarészt a kornak megfelelő szintet hozzák, az érzelmesebb megmozdulások azonban sajnos nem sikerültek túl jóra, s ez nemcsak a film alatt, hanem a korongon is erősen szembetűnik. Mindent összevetve azonban Michael Linn kompozícióját fülbemászóbbnak, maradandóbbnak vélem a folytatásokat jegyző George S. Clinton darabjainál.
