A nagy sikerű 2008-as A nyomozó óta rendíthetetlenül vártuk a közben színházban és tévében is dolgozó Gigor Attila új filmjét, amely egy isten háta mögötti benzinkúton játszódik, ahol egy kisbusznyi prosti és strici kénytelen pár napra meghúzni magát, összezárva a kutassal és annak hirtelen előkerült fiával. A tavaly nyáron Csákvár közelében elterülő puszta közepén felhúzott díszletekben forgatott a Kút születéséről, a kevésbé ismert szereplőkről, a humorról és patinás előző munkájáról kérdeztük a forgatókönyvíró-rendezőt.

Összefoglalhatjuk úgy az új munkádat, mint egy film madarakról és kutyákról?

És macskákról és patkányokról! Egyébként pont most lett egy kutyám, három hete, egy keverék: staffordshire terrier és Labrador is van benne, vagyis a két véglet. Most, a premier estéjén pont azzal nyugtatgattam magam, hogy legalább a kutya rendben van!

Azt néztem a film végén, amikor legördült a stáblista – és amikor kihívták az alkotókat a színpadra -, hogy egy ilyen, egy helyszínen, csak pár szereplővel leforgatott filmen is milyen iszonyú sokan dolgoztak. Megtanultad, hogyan kell ennyi embert irányítani?

Hát, nem tudom, hogy megtanultam-e végül, de csak sikerült valahogy. Menet közben derült ki, hogy nem is olyan egyszerű ez a film. Amikor megírtam a Kút forgatókönyvét, azt hittem, hogy egy borzasztó olcsó filmet fogok forgatni, csak beküldök néhány szereplőt egyetlen helyszínbe, de nem így lett. A díszlet ugyebár, vagyis az a három épület, amit Pater Sparrow tervezett, az utolsó szögig épített, valószínűleg ennek köszönhető az a hosszú stáblista, amit láttál, illetve annak a néhány kis számítógépes trükknek, amit utólag bele kellett tennünk.

Áldás vagy átok volt, hogy a legtöbb filmmel ellentétben egyetlen helyszínen forgattatok?

Bagota Béla volt az első asszisztens, egy csodálatos srác és rendező, aki az elején készített egy 43 napos gyártási tervet, és ami úgy is rendkívül szűkre volt mérve. Ehhez képes 34 forgatási napra lett lehetőségünk, rohanás lett belőle, így nem tudtunk időrendben fogatni, pedig nyilván ez volt a terv. Ennek köszönhetően, ha egy helyre becuccoltunk, akkor addig nem mentünk ki belőle, amíg minden ott játszódó jelenetet fel nem vettünk. És csak aztán mentünk át a következő épületbe, különben soha nem értünk volna a forgatás végére. Eredetileg volt egy olyan jelenetünk is, amikor elhagytuk a helyszínt, de ezt végül is kivágtuk. Ez egy hét perces jelenet, amikor Horváth Csaba, karaktere, aki az egyik bűnöző, elviszi a benzinkutast játszó Kovács Zsoltot, hogy nyíltan beszélgessenek, és elmesél neki egy történetet. Végül azért döntöttünk úgy, hogy nem tesszük bele a filmbe, mert így is rengeteg beszélgetős rész volt egymás után. Ez pedig a tábortüzes jelenet előtt következett volna, ahol sok minden kiderül és azt gondoltuk, hogy nem tehetjük meg a nézőkkel azt, hogy eléjük teszünk még egy hét perces jelenetet, ahol ők ketten állnak és beszélgetnek. Pedig a párosuk remekül működik, és rettentő büszke vagyok rájuk, főleg, hogy Csaba koreográfus, színházi rendező és kevésbé gyakorlott színész, mint a többiek. Nagyon izgultam, hogy miként fog beválni, de mégsem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy erre a szerepre ő kell. Van, amikor az ember beleszeret egy fejbe, és amit a Csaba feje tud, azt senki sem tudja megcsinálni. Megérte kockáztatni.

Ilyen szempontból megnehezítetted a saját dolgodat, hiszen a férfi főszereplők többsége filmes szempontból tapasztalatlan. Horváth Csaba mellett Pusztai Ferenc, a film producere is ilyen, aki most fontos szerepet is kapott, de ilyen a főszereplő a gyakorlatilag ismeretlen Jankovics Péter is.

Bizonyos szempontból Jankovics Peti valóban tapasztalatlan (ő korábban együtt dolgozott Gigorral a Szputnyik Hajózási Társaságban – szerk.), de őt egyáltalán nem éreztem kockázatnak. Vagyis ez azért így csak részben igaz, ezt már csak utólag érzem így. Erre a szerepre egyébként nem is castingoltam, azonnal mondtam neki, hogy van ez a film és van benne neki egy szerep. Persze aggódtam, hogy megállja-e a helyét, de azért is felejtettem el, hogy a Peti is kockázati tényezőnek számít ilyen szempontból, mert olyan hihetetlen profizmussal és pontossággal dolgozott, mintha már tucatnyi filmben játszott volna.

Azt olvastam, hogy általában hagyod improvizálni a színészeidet...

Én úgy szeretek dolgozni, hogy ne a rendező mondja meg, hogy a színész milyen legyen és pontosan mit csináljon, hanem el kell juttatni abba az állapotba, amikor ő már jobban tudja, mit kell csinálnia, mint én. Nekem legalábbis ez a módszer működik a legjobban. Egy szerep olyan, mint  egy ruha, elkezd illeszkedni a színészre. Amikor az ember a forgatókönyvben dialógot ír, akkor mindig vannak olyan mondatok, amikről érzi, hogy nem sikerültek annyira jól, de benne hagyja, mondván, majd a színész megkapja és megoldja, és ez a módszer tényleg jól működik így. Szólnak, hogy „az én karakterem ilyet nem mondana”, vagy hogy „ez így béna, és mi lenne, ha inkább másképp mondanám”. De amikor forog a film, akkor igazi improvizációra már nálam sincsen lehetőség.

A nyomozó kapcsán több helyen is azt nyilatkoztad, hogy meglepett, hogy az emberek viccesnek találták a filmet. A Kútban is több olyan pillanat volt, amikor a közönség felnevetett, miközben azt éreztem, hogy te azt a részt nem szántad viccesnek.

Nem voltam bent a premieren a vetítésen, így nem tudom, konkrétan mikor nevettek. Én nem úgy gondolkodom, hogy akkor ide tegyünk be egy humoros jelenetet, hogy oldjuk a feszültséget. Az élet abszurditását és furaságát szeretem, ami önmagában is vicces. Mint amikor a Fargóban tévézik a nő, és benéz az ablakon az a két fickó, akik el fogják rabolni: teljesen reális a jelenet, borzasztó nyomorult és iszonyatosan vicces, és ez az, amit én is szeretek. Ha valaki életében először fog fegyvert a kezébe, nem úgy csinálja, ahogy a filmekben szokták. Ha rám lőnek és át kell ugranom egy pulton, azt nem úgy fogom csinálni, ahogy egy filmbeli kaszkadőr, hanem ahogy Jankovics Peti teszi a jelenetben, és ez valóban tűnhet viccesnek. Nagyon szórakoztató volt a kaszkadőröknek ilyen feladatokat adni: hogy ne filmesen verekedjenek, ne filmesen essenek át a pulton, hanem úgy, ahogy egy ügyetlen átlagember tenné.

Szereted, ha például a Coen testvérekhez hasonlítanak?

Erre nagyon büszke vagyok, de a Kút kapcsán többször hallom, hogy Tarantinóhoz hasonlítanak. Ezt már sokkal kevésbé érzem hízelgőnek, mert nem találom helytállónak a párhuzamot. Tarantino újabb filmjeit nem is nagyon láttam, amit meg láttam, azt nem annyira szerettem.

Ha már összehasonlításnál tartunk, hogyan álltál hozzá ehhez a filmhez A nyomozóhoz képest?

Nem akartam egy anti-Nyomozó filmet készíteni, hiszen az a film is az én gondolkodásomat tükrözi. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy azt érezzem, már nem A nyomozóhoz képest akarok filmet készíteni. És közben ráadásul még el kellett engednem egy másik forgatókönyvet is (Az ember, akit nem lőttek le forgatókönyve, amit Gigor angolul szeretett volna leforgatni – a szerk.). Már nagyon rég nem láttam, és kíváncsi vagyok, milyennek látnám most, de A nyomozó olyan, amilyennek akkor, és a Kút olyan, amilyennek most, pontosabban tavaly láttam a világot. Nagyon furcsa dolog, hogy a filmeknek milyen hamar lejár a szavatossága, míg a színházban sokkal inkább jelen időben lehet fogalmazni.

Nagyon szeretem, ha egy filmben a szereplők autóban énekelnek. Eleve így tervezted a film nyitó képsorait?

Abszolút így, eleve azért vettük meg a Foreigners számnak, az I Want to Know What Love Is jogait, amit Udvaros Dorottya énekel, hogy alatta menjen le a főcím is. Nagyon viccesnek találtam, hogy pont ezt a számot énekli a Dorottya !

Vízer Balázs

Fotó: Rostás Bianka