zene: Thomas Wander, Harald Kloser
vezényel: James Brett
kiadás éve: 2011
kiadó: Madison Gate Records
játékidő: 40:18

Roland Emmerich több filmjében alaposan és módszeresen megsemmisítette már a földi civilizációt, új mozijában viszont egy kicsit lejjebb adta, mivel az "Anonymus"-ban "csupán" minden idők egyik legnagyobb irodalmi alakja, William Shakespeare legendáját kísérelte meg eltörölni. A film terve még a kilencvenes évek végére nyúlik vissza. John Orloff író ekkor jelentkezett először merész forgatókönyvével a stúdióknál, ám akkor, annak ellenére, hogy a "Szerelmes Shakespeare", az "Elizabeth" és Kenneth Branagh adaptációi révén az angol drámaíró fenomén ázsiója az egekben volt Hollywoodban, mégsem tartottak igényt a sztorira. Orloff műve azzal a közkedvelt elképzeléssel játszik el, hogy Shakespeare nem saját maga írta a drámáit. Több teória is született az évszázadok alatt arra vonatkozóan, hogy tényleg önállóan jegyzi-e a műveit, vagy egy teljesen más személy, esetleg egy csoport írta-e a jól ismert reneszánsz remekműveket. A kétes hitelű vagy történelmi bizonyítékokkal alátámasztott elméletek szerint a drámák, versek és egyéb szerzemények valódi íróit Francis Bacon, Derby grófja, Christopher Marlowe, valamint Oxford grófja között kellene keresni. Noha egyik elképzelést sem lehet írásos vagy bármiféle konkrét bizonyítékkal alátámasztani, mégis mindmáig népszerű Shakespeare munkásságának megkérdőjelezése.

A forgatókönyv a történelmi tényeket és személyeket néhol lazán, néhol pedig teljesen a valósághoz igazodva kezeli, és igazából ennek köszönhetően tudta egy igen izgalmas történetté fejleszteni az író az "Anonymus"-t. Orloff elképzelésében Oxford grófja, azaz Edward de Vere (Rhys Ifans) a művek valódi írója, illetve költője. Az Erzsébet-kori Angliában a királynő (Vanessa Redgrave) főtanácsadójának, William Cecilnek (David Thewlis) hathatós közbenjárására tiltott és megvetett dolog a színház és a drámák világa. Az udvarhoz és az uralkodóhoz közel álló, művelt Oxford grófja azonban titkon színművek tucatjait írja, de mivel ez rangjához nem illő, így nem vállalhatja fel ténykedését. Ezért bízza meg Ben Jonson drámaírót (Sebastian Armesto), hogy adja ki, illetve játszassa el a saját neve alatt a műveket, de Jonson, félve a hatalom megtorlásától, egyik színészére, egy bizonyos William Shakespeare-re (Rafe Spall) testálja a feladatot. Az első darab, az "V. Henrik" hatalmas siker lesz, mely után a gróf tucatnyi komédiával és tragédiával látja el Jonsont. A történet azonban itt nem áll meg, mivel a forgatókönyv egy, a történelmi eseményekre hatással lévő politikai játszmát is belekever az események sodrásába. A film pedig ettől lett különösen izgalmas, hiszen amellett, hogy látjuk a Shakespeare-művek keletkezésének titokzatos és érdekes fikcióját, még egy hatalmi játszmát is végignézhetünk, mely során a történelmi hűségnek ugyan nem sok nyoma van, de az összeesküvés-elméletek követelményeit betartó, életszagú történet kiválóan kiegészíti a nagy író kitalált meséjét.

A mozi nem lett siker, boxoffice-mutatói igen gyengék voltak, sőt több országban, így hazánkban is csak DVD-premierig jutott. A rendező a saját vagyonából finanszírozta a költségvetést, ami az ilyen látványos filmek esetében megszokott összegeknek csak a töredéke volt, de mindez a mozin nem látszik, hiszen a díszletek, a látvány, a sminkek és a méltán Oscar-jelölt jelmezek profi teljesítmények. Az "Anonymus" ugyan nem tökéletes produkció, de ha a hozzá sok tekintetben hasonló, fikciós "A Da Vinci-kód" - a maga követhetetlen sztorijával - annak idején siker lehetett, akkor a filmrajongó énem kissé sajnálja, hogy Emmerich egyik legjobb munkája ekkora közönnyel fogadtatott a tengerentúlon.

A rendező – mint közismert – már jó ideje nem David Arnoldot, korai hollywoodi kasszasikereinek komponistáját alkalmazza, hanem Harald Klosert, aki mellett az elmúlt időben Thomas Wander is becsatlakozott társzeneszerzőnek. Noha a páros korábbi alkotásai nem hagytak maradandó nyomot maguk után, azonban ennek ellenére Emmerich továbbra is bízik bennük. Ennek a kitartásnak az oka pedig valószínűleg az, hogy a szerzők az aktuális mozikhoz mindig tökéletesen illeszkedő zenéket tudtak írni, igaz, az eredetiségnek sokszor a nyomát sem lehetett találni műveikben. Ráadásul az újszerűség a direktornál sem feltétel, hiszen alkotásai jó része is ugyanarra a vezérelvre van felfűzve, így nem meglepő, ha komponistáitól sem vár el világmegváltó dallamokat. Ugyanakkor az "Anonymus" esetében új oldaláról mutatkozott be, és bizonyára ennek lett az oka az is, hogy zeneszerzői is felnőttek a magasabb elváráshoz. A két komponista ehhez az elegáns mozihoz egy elegáns score-t szállított, olyat, mely a korábbi muzsikáikat tekintve kifejezetten nagy meglepetésnek nevezhető. A titokzatos történethez ízlésesen keverték össze a különböző stílusokat, így a reneszánsz zenei elemek mellett a hatásvadász, mai vonós megoldások is tökéletesen elférnek.

Az "Anonymus" kifejezetten téma- és dallamgazdagnak nevezhető, ráadásul ritkábban használt instrumentumok is szerepet kapnak a zenében, sőt elektronikus megoldások is, azonban ennek ellenére mégis igen egységes a muzsika. A főszereplő témája ("Edward's Theme") nem lett túlbonyolítva, mindössze négy hang, amiből kettő ráadásul meg is egyezik, de mégis olyan fülbemászó, ami miatt jól rögződik a filmhez. Kórusos, sötétebb variációját mutatja be az "Edward's Breakdown", míg a "The Other One" elektromos csellón prezentálja a dallamot. A motívum Edward de Vere titkos énjét is ábrázolja, ezt pedig leginkább a "William Shake-Speare" esetében hallhatjuk, mely végtelenül szomorú körítésben ábrázolja a témát. Ehhez hasonlatos stílusú dallamot rejt a "Soul of the Age", sőt ez esetben talán a főhős témájának egy nagyobb ívű variációjáról is beszélhetünk. Ez a hangulat olyan tételekben köszön még vissza, mint a "You Stay in England" vagy a "Bedding the Queen". Kórussal kiegészült variációját pedig a nyitó tétel, a "She Had Your Child", illetve a "God Save the Queen" prezentálja. Shakespeare témája ("Will's Triumph") csupán egy track erejéig bukkan fel, ugyanakkor ez igen emlékezetes része a score-nak.

Az említésre érdemes részek közé tartozik még az ütemesebb, pergődobbal színesített "It's a Trap", a szinte "A Da Vinci-kód"-szerűen titokzatos "Day of the Play", továbbá a reneszánsz hangulatú "Play After Play", a lanton előadott "Hamlet in the Rain", a bizarr hangzású "The Voices", illetve a gyors ütemű "Bursting In" is kifejezetten dicsérendő része a szerzők művének.

Nem lett korszakalkotó mű az "Anonymus" score-ja, de hatásos, dallamos és főként – a komponisták előéletét ismerve – meglepő alkotásnak nevezhető. Kloser és Wander bebizonyították, hogy képesek felnőni a feladathoz, és a tucatmotívumok és megoldások ismételgetése helyett értékes zenét is tudnak produkálni. Sajnálatos módon – bár a film sikertelensége okán talán érthető okból kifolyólag – csak CD-R lemez formájában jelent meg a muzsika, de legalább elérhetővé vált. A direktor idén Kloserrel mint társ-forgatókönyvíróval közösen egy tévés fantasyn ("Dark Horse") dolgozik, melynek zeneszerzői posztját a duó tölti majd be.