Mit tehet egy fiatal fiú, aki hosszas vívódás után végül tudomásul veszi: a saját neméhez vonzódik? Ember mivoltát nem vetheti le. Szorongásaival küzdve, de társat keres magának. A párválasztás hagyományos módjai és helyszínei azonban zárva vannak előtte, éljen akár olyan - saját polgáraival - toleráns országban, mint Amerika.
Bizonytalan hősünk tehát szükségszerűen jut kétes hírű helyekre, ahol persze leginkább nem orgonaművészek, hanem bizonytalan egzisztenciák veszik pártfogásukba. Megértő partner után kutatva egyszeriben a társadalom perifériájával kerül kapcsolatba.
A felvázolt képlet, a Mélyvíz című film alaphelyzete, telitalálat. Olyan ígéretes konstelláció, amelyből egy kisebb csapat rendező meríthetne magának filmtémákat. A lehetséges megközelítésekből azonban mégsem a kényes kérdést feszegető társadalmi, vagy a személyes, lélektani szál került megfilmesítésre. A Mélyvíz feszültségét nem a fiú útkeresése, az átlagos srácból kirekesztetté váló ember beilleszkedési problémái, vagy a sorsszerű szerepváltás belső vetülete adja, hanem egy haláleset. Az anyát alakító Tilda Swinton főszereplése, aki az Orlandó-ban nyújtott több mint emlékezetes alakítást, ezúttal nem hagyományos értelemben vett művészfilmet jelez.
A Mélyvíz ugyanis az ismertetett szituáció felvázolása után a thriller stílusjegyei felé fordul. A beállítottságára épphogy ráébredt fiú összeszólalkozik frissen megismert barátjával. A dulakodás a városi nagymenő akaratlan halálát okozza. A baleset olyannyira véletlen, hogy még maga a fiú, Beau sem tud róla. Az ügyet a hullára bukkanó anyja - Tilda Swinton- veszi kezébe. A szolid, középosztálybeli nő gyereke védelmében anyatigrissé változik. Elrejti a tetemet, megsemmisíti a bizonyítékokat, összekavarja a nyomokat. Közben befut két rosszarcú idegen egy videokazettával, melyen fia és időközben elhunyt barátja láthatók, kompromittáló helyzetben. Ötvenezer dollárt kérnek a felvételért, záros határidőn belül. Az asszony a bizonyítékok felszámolásával párhuzamosan nekilát a pénz előkerítésének is. És miközben még az időnként bekopogtató rendőrökre is ügyelnie kell, végzi egy háziasszony mindennapos teendőit. Iskolába és különórákra hordja gyerekeit, vigyáz a nagypapára, kihallgatja a leckét, főz, mos, takarít.
Mindeközben persze gördül tovább a történet, melyet, műfajából adódóan, nem lenne szerencsés részletezni. Jönnek a jók és a rosszak, a fiút felveszik az egyetemre (bizonyítandó, hogy lám, rendes ember ő), a rendőrség szimatol, a nagypapa szívrohamot kap, de mindezek nem igazán érdekesek Swinton elképesztő játékának tükrében. Hullát vonszol, kiborul, sír, majd lesimítja ruháját, és reggelit csinál a gyerekeknek. Bármennyire is valószínűtlen a szituáció - az én anyám legalább is nem rejtett el hullákat soha reggeli előtt, de szerintem utána sem - mégis egy hús-vér embert látunk a vásznon, valóságos mozdulatokkal, érthető motivációk által irányítottan.
Kemény, mindenre elszánt nő, aki néha már nem bírja tovább és kifakad, de olyan erővel, hogy elkeseredettsége még az egyik Rosszarcút is maga mellé állítja. Valószínűleg a forgatókönyv okolható azért, hogy a sötét oldal képviselőjének ez az átállása már sokkal hiteltelenebb. Nem tudjuk elhinni a filmnek, hogy a megbánás ebben a formában megtörténhet, és innentől a sztori veszít erejéből. Érezni, hogy megállíthatatlanul zuhanunk a kötelező happy end felé.
Ami még ekkor sem hagyja kihűlni a filmet, az az operatőri munka. A thriller hagyományaitól eltérően a Mélyvíz vizuális világa nem rímel a történetre. Éppen ellenkezőleg: Giles Nuttgens festői képei a zaklatott sztori ellenpontját adják. A bűn, a bűnözők és családja háromszögében vergődő anya küzdelme még élesebben jelenik meg megkapó színekben ragyogó táj előtt. A sztori ugyanakkor szinte szétrobbantja a mértéktartó felvételeken elénk táruló Tahoe-tavi idillt. Érthető módon vitt haza az operatőr egy nagy első díjat az idei Sundance fesztiválról.
A film tehát jó, maradéktalanul hozza a thriller szükséges elemeit, sőt, még többet is. Ami a munkát gyengíti, tulajdonképpen nem is az alkotók, hanem a forgatókönyv alapjául szolgáló 1947-es regény hibája. A meleg kultúra abban az időben még a mainál is messzebb volt az elfogadottságtól. Tagjait értetlenség és idegenkedés vette körül. Az ismeretlent pedig az ember hajlamos ellenséges tulajdonságokkal felruházni. Így alakulhatott ki a filmben az a merőben életszerűtlen helyzet, melyben a meleg szereplők - Beau-t leszámítva- erőszakos alakok, akik minden alkalmat megragadnak egy kis verekedésre, és jól láthatóan nem rendes emberek. Az intolerancia magjait hordozó történet egyébként érthetetlen a hivatalos amerikai politikai korrektség ismeretében. Az alkotók a filmet valószínűleg egyenesen ide, a nyugat-balkánra szánták.
