Apocalypto

  • (efes) / PORT.hu

Mel Gibson néhány éve megelégelhette a legjobb seggű és legsármosabb Igazságos János mások által irigyelt, de belülről valószínűleg unalmas szerepkörét, és nagyszabású történelmi tablók rendezésébe fogott.

A közép- és dél-amerikai indián kultúrák meglehetősen alulreprezentáltak Hollywoodban, bár az igazat megvallva, északi testvéreik is sokáig csupán a nagybetűs gonosz, enyhébb megfogalmazásban a pofozógép szerepére kényszerültek. Na ja, sokáig a halott indián volt a jó indián abban az országban, amely szívesen aposztrofálja magát a demokrácia első számú exportőrének. A sziúk, komancsok, apacsok és társaik mára már olykor pozitív főszereplővé is előlépnek, nem kis mértékben köszönhetően az indiánt soha nem látott Karl Maynak, a farkasokkal táncoló Kevin Costnernek és a többieknek. Ellenben a mexikói, guatemalai, vagy az andoki indiánok elképesztő magasságokig jutó, kifinomult kultúrájukról eleddig mozivásznon alig esett szó, könyvekben is jobbára csupán fantaszták, jövőbelátók és kérdésfeltevők gyúrták agyukat meghökkentő tudományos és technikai eredményeiket illetően. Komoly tudósok persze foglalkoznak e népekkel is, de az ő eredményeiket nem "pop-kulturális közegben" publikálták.

A hollywoodi álomgyár gigászi gépezete Ausztráliából importálta ügyeletes kultúrantropológus művelődéstörténészét, akit ezelőtt első vonalbeli színészsztárként ismerhetett meg a nagyérdemű. Mel Gibson néhány éve megelégelhette a legjobb seggű és legsármosabb Igazságos János mások által irigyelt, de belülről valószínűleg unalmas szerepkörét, és nagyszabású történelmi tablók rendezésébe fogott. A középkori Skóciába kalauzoló Rettenthetetlen díjesőt, míg a Jézus kereszthalálát naturálisan bemutató Passió nagy vihart és komoly bevételt hozott. E kettő eredményeképpen készülhetett el Gibson és cége, az Icon Productions új vállalkozása, az ősi maja civilizációba kalauzoló Apocalypto.

Az első két film is komoly energiákat fektetett a minél hitelesebb, és kultúrtörténetileg is helytálló miliő megteremtésére, de míg a Rettenthetetlen esetében ez jobbára a fegyverzetek és a csaták reprodukálásában merült ki, a Passióban már a film nyelve is korabeli volt. Persze, utóbbi esetben a téma jóval nagyobb tömegek érzékenységét sérthette és sértette is, így nem csoda az aprólékos és minden részletre kiterjedő odafigyelés. Az ebből fakadó viták Gibson kedvét azonban nem vették el, ez alkalommal is folytatta a nagy műgonddal kivitelezett és szinte szőrszálhasogató alaposságú filmkészítést. Mivel a maják kultúrtörténetéhez konkrétan nem sokat értek, így nem tudom megítélni, milyen tudományos hitelességű az a temérdek, csontokból, fogakból álló, kövekkel és patinás rézzel gazdagon díszített fejdísz, maszk, nyaklánc és harci eszköz, amit e filmben felvonultattak, így laikusnak azonban szemkápráztató. A szereplők egytől egyig helyi erők, tehát antropológiailag is stimmel minden. A forgatás helyszíne is hiteles: a maják, mintegy négymilliós lélekszámban, a mai napig is a Yucatán-félszigeten élnek, itt forgott a film is. Őserdőt még találtak összefüggőt, a piramisokkal telezsúfolt maja fővárost pedig felépítették egy kukoricamezőn. Dean Semler, a Farkasokkal táncolóval Oscart nyert, és ezzel egyben indiánszakértővé is avanzsált operatőr pompázatos nagytotálokban, az üldözési jelenetekben expresszív, vadul kaszáló közelikben alkotja meg a film izgalmas látványvilágát. A kellékek, felszerelési tárgyak, díszek mint már említettem, gazdagok, a testékszerek és tetoválások lehet, hogy új divatot is indítanak.

Mind a főbb szerepekben, mind a nagyszámú statisztéria kiválasztásában az lehetett az instrukció, hogy kizárólag szép embereket vehettek fel, hogy aztán véresen tátongó sebekkel, kelésekkel, kifolyó szemgolyóval jól el lehessen őket csúfítani. A körme mindenkinek koszos és töredezett, rendben is van ez így, hiszen a dzsungel nem higiénikus környezet. A látványosan sokszor vicsorogtatott rothadó (mű)fogazatokat viszont nem értem, hiszen ha valaki "bio" módon táplálkozott valaha, akkor azok a maják voltak. Így azonban nem tudom mitől rohadtak a fogaik... Ráadásul Jaguár Mancs, a főhős fogai, amelyek a film elején a többiekéhez hasonlóan iszonyú állapotban voltak, a film végére alaposan megjavulnak. De az is lehet, hogy a pozitív végkicsengés láttatja csak ezt velem. A film sztorija míg ideáig eljut, egyenes irányban fejlődik minden felesleges kitérő, csavar és elágazás nélkül. Az "alma nem esik messze a fájától"-dramaturgia, a főnök fia is főnök lesz, sőt annak a fia is. A hősiesség pedig családi hagyomány. Nincs meglepetés, Mel Gibsontól, akinek ez alkalommal nem nyomja vállát a Szent Biblia súlya, ezt várjuk. Hősmese, rengeteg vérrel és brutalitással. Ám ezenkívül semmi más, hacsak az nem, hogy van már maja indián hőse is Hollywoodnak...