Lars von Trier depressziót boncolgató 2 részes drámája, amely egy aranypálmát hozott Kirsten Dunstnak mint legjobb női főszereplőnek Cannes-ban.
A melankólia a Wikipedia szerint egy korabeli kifejezés a ma depresszióként nevezett klinikai betegségre. Lars von Trier, a rendező, maga is ebben a betegségben szenved vagy szenvedett és Antikrisztus című filmjével egyetemben ezt is amolyan terápiás filmként forgatta, elősegítve saját gyógyulását.
A film ötletét Penélope Cruz vetette fel, akinek valójában a rendező és egyben forgatókönyvíró a főszerepet szánta. Lehet azóta a színésznő egy aranypálmával gazdagabb lenne... ki tudja, bár nekem sokkal hitelesebb a világos bőrű északi Kirsten Dunst, ugyanis a depresszió főleg a skandináv régióban gyakori betegség. A rendező saját elmondása alapján egyébként nem bánta meg a Dunsttal folytatott közös munkát, ugyanis a színésznő sokkal több árnyalatra képes mint, ahogy a rendező gondolta, valamint a maga is volt depressziós.
A film alapja Jean Genet - Cselédek című drámája két szobalányról szól, akik megölik munkaadójukat. Mivel Trier csak saját ötletből dolgozik a cselédekből inkább testvéreket faragott Justine-t és Clairet és a gyilkosság is kozmikusabb lett, ugyanis a földet a Melancholia, egy óriási bolygó becsapódása fenyegeti, Így a melankólia még egy értelmezést kap a film során.
Egy rövid és furcsa bevezető után a film két egyenlő részre oszlik. Ez a bevezető látszólag teljesen idegen az utána következő eseményektől, de idővel, mint amolyan de ja vu visszaköszön a film során. Kilassított állóképek sorozata, amelyek magazinok színes és extrém reklámjaira hasonlítanak, utalva ezzel, hogy Justine a reklámszakmában dolgozik. Talán ezek a képek a lány látomásai a jövőről, ugyanis érdekes módon a történet második részében jelentős szerepet kapó bolygó becsapódásával fejeződik be.
Az első rész Justine-ról (Chirsten Dunst) szól, aki épp esküvőjét tartja, idővel kiderül, hogy valami nem stimmel a lánnyal. Az esküvőt órákra otthagyja, a tortavágás előtt vesz egy forró fürdőt a nászéjszakáról pedig elmenekül. Ő az aki beteg, de érdekes módon betegsége inkább a második részben válik nyilvánvalóvá, amely már nővéréről Claire-ről(Charlotte Gainsbourg) szól. Ő úgymond "normális". Érzi a társadalmi elvárásokat, a rituálék fontosságát, amelyekkel szemben húga teljes mértékben érzéketlen, ugyanis a melankolikusok képtelenek kezelni a rituálékat, számukra ezek teljesen hamis dolgok és inkább feszengnek tőle.
A melankolikusok betegsége a maximalizmusból ered, egy tökéletes iránti vágy felé, és ha valami nem teljesen tökéletes vagy igaz, akkor teljesen érdektelen és nem valóságos. Egy dolog valóságos az életükben a tökéletes iránti vágy és az ebből kifolyólag a csalódásból eredő szenvedés. Ezért nem veszi tudomásul Justine, hogy az esküvője zajlik, ezért tudja megcsalni férjét a nászéjszakán, hiszen ha a szerelem nem tökéletes, akkor nem is igaz. Olyan ez mint az alma ami kivülről gyönyörű de belülről rohad. Az esküvő Justine utolsó próbálkozása visszalépni a normális világba.
A második rész inkább a másik Melancholiáról a bolygóról szól, mint Claire-ről. Az ő aggodalmán és szinte megtébolyulásán keresztül veszünk tudomást a világvégét okozó bolygó egyre jobban fenyegető közeledésről.
Érdekes film egy nem mindenki számára ismert betegségről, ami legalább olyan lehangoló mint maga a depresszió, viszont legalább annyi árnyalattal és érdekes képi világgal rendelkezik mint a tőle szenvedő emberek, különösen az első 6 perc.
