Áramszünet

- Idén végzel a főiskolán, tudod már, hogy mi lesz utána?

- Tegnapelőtt leszerződtem a Radnóti színházba. Még nem tudom, hogy konkrétan miket fogok játszani, de lesz dolgom.

- Azt gondoltam, hogy biztosan az Új színházba szerződsz majd, hiszen ott két előadásban - a Roberto Zucco-ban, és a Biedermann és a gyújtogatók-ban - is nagyobb szereped van.

- Én is azt hittem, de döntenem kellett. Kellett - ez vicces.

- A Radnóti a harmadik színház, ahol játszani fogsz. Most a Colombe című előadást próbálod a Budapesti Kamaraszínházban, hogy kerültél ide?

- Faragó Zsuzsa, dramaturg látta valamelyik vizsgaelőadásunkat - akkor már tervezték Szervét Tiborral a darabot - és ő kérdezte Szervétet, hogy mit szólna hozzám, mint Colombe-hoz. Szervét pedig felhívott. Ezek a szituációk még mindig elképesztők számomra, amikor bemutatkozott, azt hittem, rosszul hallok, de visszakérdezni nagyon kínos, ha meg félreértettem, az, szintén elég ciki. Mondta, hogy még nem látott semmiben, de Zsuzsában megbízik, úgyhogy találkozzunk. Vittem azért neki egy kazettát, a Csehov előadásunkat, amit, Zsámbéki Gábor rendezett.

- Ezt az előadást viszitek a milánói fesztiválra is?

- Igen, most kezdjük felújítani esténként, nagyon várom, egy éve nem ment már. Zsámbékival hihetetlen jó hangulatban folytak a próbák. Higgadt, nyugodt ember, pontosan tudja, hogy mit akar, már mindenen túl van - ha lehet ilyet mondani. Pontosabban - nem akar bizonyítani senkinek. Az előadás nem lett sem elvont, sem valamilyen trendnek behódoló, mégis izgalmas és egységes vizsga született belőle, ami rólunk szól. Három Csehov darab egy - egy felvonásából született az előadás. Én Jelena Andrejevnát játszom a Ványa bácsi második felvonásában. Ez volt az első alkalom, hogy egy hosszabb folyamatot kellett ábrázolni, de hol van ez még a teljes szereptől! Tavaly év elején például még csak egy - egy jelenetet kaptunk a Vágy villamosában, amit Huszti Péter rendezett. Egymás alakításaira kellett építkeznünk. Nekem az utolsó jelenet jutott, ami teljes végállapot, mindez úgy, hogy az előzményeket nem én játszottam, mégis valahogy működött. Sőt, egyik legnagyobb színpadi élményem, amikor a nyilvános főpróbán azt éreztem, hogy uralkodik rajtam a szerep, és ez valahogy más, mint korábban. Azt sem tudtam hol vagyok, ijesztő, különös érzés volt. Furcsa, hogy pont Blanche-nál éltem meg ezt, aki jóval érettebb nő, mint én. Vannak színészek, akik minden szerepet magukra húznak. Általában ezek izgalmas alakítások, de engem ennél eggyel jobban érdekel milyen lehet belebújni, és kicsit másképp létezni. Ezért is örülök, hogy Szervéttel dolgozhatok. Ha megnézed például az Emberbarátban teljesen átalakul, megváltozik az arckifejezése, a testtartása, a járása. Nagyon kevesen tudják úgy megoldani, hogy ne tűnjön külsőségesnek, számomra ez az izgalmas feladat.

- Az érdekel, hogy tőled távolabb eső figurákat hogyan tudod megoldani?

- Nem az a lényeg, hogy minél jobban különbözzön tőlem, hanem, hogy minden egyes figurában megtaláljam azt a valamit, amitől ő, ő. Colombe például közel áll hozzám, de vele is van mit dolgozni

- Milyennek látod Colombe-ot?

- Colombe nagyon jó nő, szerintem. Illetve nem is nő, hanem nőci. Hihetetlen egészséges gondolkodású, természetes, tudja a helyét a világban. A történet elején még szinte kislány. Ezt a Colombe-ot kell mélyebbről kiásnom, de nem csak magamból. Figyelni kezdtem például a kamasz lányokat a buszon. Mióta megjött a tavasz árad belőlük valami megmagyarázhatatlan bizsergés, hihetetlen nyitottak. Emlékszem erre az érzésre. Nem mintha már túlzottan felnőttem volna, sokszor idióta, és hihetetlen szétszórt vagyok. (Majdnem feldönti a kávéscsészét) Mondom, feszültségben vagyok a tárgyakkal: elejtem, beverem, eltöröm, szétszórom, színpadon mégsem olyan egyszerű ezt megmutatni. Aztán jön egy férfi Colombe életébe, aki teljesen zárt szabályok között él, és nagyon magányos, nagyon különbözik a lánytól is. De tetszik Colombe-nak, és megesküszik, hogy hű lesz hozzá, és innentől teljesen természetes, hogy összeházasodnak, aztán jön a gyerek, mosás, főzés, meg ami ezzel jár. Kicsit zavarja a lányt, hogy le van szabályozva, meg szívesen menne táncolni, vagy csak társaságba, de egy alapos vitatkozás is feldobná, ami Juliennel lehetetlen, ő oktat. De lényegében nagyon jól elvannak a saját kis világukban. És akkor jön a színház, ahol rácsodálkozik, ahol felszabadul, megkönnyebbül, rádöbben, és olyan lehet, amilyen valójában. De hát ebbe Julien nem fér bele. Fájdalmas felismerés. (Rádöbben arra, hogy el volt zárva mindentől, pedig nem akart nagy dolgokat, csak örülni mondjuk annak, ha süt a nap, vagy kimenni az esőbe elázni. Olyan érzés ez, mint amikor egy gyereknek mindig megtiltanak mindent - mint például nekem, egyébként nem voltak annyira szigorúak a szüleim, csak normálisak - és egyszer csak elutaznak a felnőttek néhány napra, vagy valami más miatt felszabadul a nyomás alól. Mezőtúron laktunk, a román határtól nem messze, és Békéscsabára jártam gimnáziumba. Hihetetlen felszabadító érzés volt bekerülni a kollégiumba és tudni, hogy én felelek magamért tizenöt évesen. Hatalmas szabadság, ami jelentéktelen apróságokból tevődik össze. Mondok egy hülye példát - ez konkrétan nem történt meg, de rengeteg ehhez hasonló - mondjuk anyukám nem engedi, hogy tíz után csokit egyek, én pedig a kollégiumban tíz óra nulla ötkor kihámozom a csokoládét a papírból és szép nyugodtan elmajszolom.)

- Milyen Szervét Tiborral próbálni?

- Megvolt az olvasópróba, és másnap rögtön belecsaptunk. Semmi tökölés, próba közben elemeztünk, nem voltak több órás értelmezési akciók, és ez a módszer hatékonynak bizonyult.
Nekem - és sokaknak - a rendelkező-próba szokott rémálom lenni. Még nem tudod a szöveged, de már van valami elképzelésed a figuráról, viszont azt egyelőre nem játszhatod, csak szerencsétlenkedsz, nem tudod hova tenni kezed - lábad, miközben ide - oda téblábolsz a színpadon. Szervét ezt nagyon jól megoldotta, végigszaladtunk a darabon, ami adta magát adta, ami nem, nem. Nem erőltetett semmit, és ettől bennem is feloldódott a kezdeti görcs.

- Amennyire én láttam, Szervét hagy titeket játszani, és csak akkor szól bele, ha valamit nem tart jónak. Abból dolgozik, amit a színpadon lát.

- Ez teljes egészében összmunka, ő szerencsére nagyon felkészült, rengeteg ötletet hoz. A szerelmespár jeleneteit játékossá formálja, és nem mindig vérdráma van. Nekem nagyon sokat számít, hogy ő is színész, és nem valami lila ködöt zúdít rám, amit le kell fordítanom, hanem érthető instrukciókat ad, sőt időnként - ahogy tegnap láthattad, milyen könnyedén ugrott bele Julien szerepébe - meg is mutatja, hogy mire gondol. Az furcsa nekem ebben a próbafolyamatban, hogy én még soha sem készültem úgy előadásra, hogy csak délelőtt próbáltunk. Az ember lelke este egészen máshol tart, mint napközben. Ami este megszületik, azt reggel lehet pontosítani, vagy a kreszt megváltoztatni. Legalábbis eddig így gondoltam. Valamelyik nap megakadtunk az egyik nagyon fontos jelenettel, és éppen fuccsba ment volna az egész próba, amikor elment az áram. Elemlámpákat és két gyertyát hoztak be, ennél a hevenyészett világításnál folytattuk a próbát, és rögtön elkezdett működni a jelenet. Amikor visszajött az áram akkor se kapcsoltuk föl a villanyt. Egy ilyen környezetben egészen más hangon szólal meg az ember, és másképpen érzékel, remélem a bemutatóig lesz még áramszünet.