A tíz éves Arthur (Freddie Highmore - Charlie és a csokigyár) a szünidőt nagymamájánál (Mia Farrow) tölti vidéken, ahol is a valaha Afrika-kutató nagypapa a padláson rejtegetett feljegyzéseit olvasgatva egy messzi-messzi mesés világ képzete jelenik meg előtte. Az öreg valaha felfedezett egy törzset, amelynek tagjai hatalmasra nőttek, és akik épp ezért az aprócska méretű villangók (nem elírás, nem pillangók, nem repkednek, vagy ilyesmi) személyében találtak rá az őket kiegészítő, az életüket teljessé tevő társaikra. Hozzátartozik azonban a történethez, hogy a nagypapának évekkel ezelőtt nyoma veszett, és nem Afrikában, hanem kint a kertben. Amely egyébként Arthur szerint kincseket rejt! Ám a házat és telket hamarosan lefoglalja egy gazdag, kövér spekuláns, a kifizetetlen számlák ugyanis csak úgy tornyosulnak a nagyi kockaterítős ebédlőasztalán.
Ha valakit az eddigiek nem villanyoztak fel - meg tudom érteni. Ne kerteljünk, az Arthur és a villangók élőszereplős bevezetése a Disney legmélyebb nyálparádéit idézi meg, bár illik hozzátenni, hogy az Arthur-korosztály számára talán még így is egy korrekt kis tévéfilm esélye sejlik fel. De készít-e mozit manapság bárki kizárólag az általános iskola 4-5 osztályosainak? És főleg: Luc Besson vajon beérné azzal, hogy tizedik rendezése kimerüljön egy harmadosztályú Tüskevárban? A válasz természetesen: nem, hiszen a főhős, Arthur hamarosan a villangók világában váltja valóra álmait, ezen apró, hegyes fülű manócskák földalatti birodalmában, ahol ő maga is egy lesz közülük. Innentől kezdve pedig már a film is átcsap egy animációs remekműbe, tökéletesen megformált, eredeti karakterekkel, valamint ötletes, de főként élvezetes, és pörgő tempót diktáló történettel, amelyben nincs megállás, egy percre sem! A kisfiú ugyanis két világ végsőnek tűnő összecsapásának küszöbén találja magát, és új barátaival (akik közül az egyik nemhogy nőnemű, de még hercegnő is) életveszélyes küldetésre indul a gonosz Maltazard (akinek eredetileg David Bowie kölcsönözte a hangját) erődítményébe. Kell-e mondani, hogy itt már a szülők is nyugodtan visszaülhetnek a helyükre?
Luc Besson, akiről tervei szerint tíz filmet, nem többet, nem kevesebbet akar(t) megrendezni pályája során (az más kérdés, hogy forgatókönyvíróként, és főleg producerként számolatlan alkotás köthető a nevéhez), látszólag a sor végére ért. Saját bevallása szerint karrierje egy olyan szakaszba jutott, amit egy nem túl bonyolult évszak-hasonlattal ősznek nevezett, vagyis amikor élete már túlvan a kísérletezés tavaszán, valamint a kicsapongás nyarán, s bizony ilyenkor az ember egyre inkább vissza-, illetve a gyermekek felé tekint. Így született meg az Arthur és a villangók ötlete, amely előbb könyvként vált sikerré, majd immár a vásznon is teljes erővel azon dolgozik, hogy az itt már sokat emlegetett ifjúság újabb kedvencévé váljon. És már Besson sem olyan biztos benne, hogy csak tíz filmet rendez élete során.
