Vannak olyan magyar alkotások, amikre büszkék lehetünk. Az Aura nem ilyen. Pedig az alkotócsapat előző filmje, a Sherlock Holmes nevében ígéretesnek tűnt. Az sem kifejezetten volt méltó valami össznemzeti büszkeségre, de igenis ígéretes volt: azt ígérte, azt mutatta meg, hogy a mainstream, „hivatalos” magyar filmgyártáson kívül van „független” magyar film is. Azt a lelkesítő üzenetet tudta továbbadni, hogy ha van egy csapat, a filmezés iránt elkötelezett ember, és elég erősen próbálkoznak, akkor le tudnak tenni valamit az asztalra. De jajj, bárcsak sose jelent volna meg ezek után ugyanazon az asztalon az Aura!
Ami vicces, hogy konkrétan semmilyen aura nincs a filmben. Annál inkább egy bura, ami alatt felébrednek hőseink. négy fiatal, összezárva egy autóban, meg valami rejtélyes burában, amiben sötét van, amiben furcsa dolgok történnek, amiből nem lehet kitörni, ami kézzelfoghatóvá teszi a természetfelettit. Persze, ha a négy gyerek összefog, összeadnak mindent, amijük van, kihasználják képességeiket, akkor megérthetik a rejtélyt, kiszabadulhatnak, túlélhetnek és…
Szóval, aura, az nincsen, A bura alattnak viszont mégsem nevezhették a filmet, mert azt már lestoppolta Stephen King. Mindegy, ez még csak a cím – ettől még lehetne jó kis filmecske. De sajnos a Tőke Péter-novellára hajazó alapfelálláson kívül semmi sincs benne az égvilágon, ami azzá tenné.
Vegyük csak sorra az alkotás soványka érdemeit és égbekiáltó problémáit!
Érdem: maga a tény, hogy megszületett. A próbálkozás, az akarat az, ami elismerésre méltó.
Nagyjából ennyi.
Ezen kívül csak bajokat lehet sorolni. A „lopott” történetelemeket. Az akadozó, erőltetetten drámai, a hitelestől és valóságostól fényévekre járó párbeszédeket és szövegeket. A gyenge gyerekszínészeket, akiknek a játéka mintha nem is reagálna a környezetre vagy az eseményekre. A teljesen értelmetlen történetet. A gyenge trükköket. Ezek mind együtt egy nézhetetlen, vagy legalábbis nagy ívben kerülendő filmet adnak ki. A legrosszabb a dologban, hogy nagyon sokáig hiteget azzal, hogy a problémák ellenére érdemes végigülni. Az ember eleve kicsit elnéző szívvel ül be rá, hiszen mégis nulla pénzből készült, magyar független film, ráadásul sci-fi… Meg ugye a Sherlock Holmes nevében alkotói… Meg adjunk neki egy esélyt ugye…
És, hiába tűnnek fel egyre csúnyább hibák, hosszú tízpercek telnek el azzal, hogy a néző elhesegeti a rossz érzéseit, és megpróbálja élvezni a filmet. De egy idő után már nem lehet tagadni, hogy egyszerűen kínos a dolog, aztán már csak nevetni tudunk, egyre elkeseredettebben, végül pedig már azt se, csak fásultan várni a véget – ami azonban még rátesz egy lapáttal az egész katasztrófára.
Nem érdemes tovább a biteket pazarolni erre az alkotásra. Az alkotóknak sok sikert kívánunk, hajrá, és ne adják fel – de az Aurát jó szívvel ajánlani senkinek nem lehet. Hacsak a más hibáin okulni kívánó filmes tanoncoknak nem: nekik akár tananyag is lehet, hiszen egy állatorvosi ló, amin minden betegséget be lehet mutatni…
