Isabel Coixet alkotása fura film. Sok szempontból nehéz helyre tenni, noha látni mindenképpen érdemes. Producere nem más, mint a ""mester", Pedro Almodovar, akinek nem sok nyomát látjuk, hacsak nem témájában és elsöprő érzelemgazdagságában.
Ann fiatal anyuka, szegényes körülmények között él férjével és kislányaival édesanyja házánál egy lakókocsiban. Éjjelente takarítást vállal. Azt gondolnánk, komor szociodráma következik az alapszituációból, pedig nem - és a java még hátravan. Ann nagyon is tudja így élvezni az életet, csodásan tartja össze a családját, pedig nem sok oka lenne a vidámságra. Egy napon rosszul lesz munka közben, majd a kórházban köt ki. Az orvos nem kertel: halálos beteg, alig pár hónapja van hátra.
És ekkor következik a film azon pontja, ahol kissé elképedünk. A fiatal nő leül és listát ír. Mindazokról a dolgokról, amelyeket el kell végeznie haláláig. Például magnófelvételeket készítenie születésnapi jókívánságokkal lányai tizennyolc éves koráig. Ez rendben van. Vagy összejönni egy ismeretlen férfival. Ez már kevésbé. Almodovar filmjeitől megszokhattuk, hogy homogén, pazarul giccses stílusában egymást érik szereplőinek irrracionális cselekedetei, a cselekmény váratlan fordulatai. Ám ettől a szimpatikus, hipernormális nőtől, bombabiztos, szerető családi hátterével nem ezt várjuk. Ez a film egyetlen gyenge pontja. Hiszen felelősségteljes döntése, hogy nem árulja el senkinek betegségét és az utolsó pillanatig szépen éli az életét, nem passzol össze ezzel a légből kapott tervvel. Hasonlóan bolondos, de még érthetőbb a mártír hősnő szemszögéből az az elgondolása is, hogy új asszonyt is szerez a családnak.
A film finom humora, vállrándítós hozzáállása az élet nehézségeihez nem ettől a mozzanattól válik felejthetetlenné. A jóképű, gondos férj eddigre már amúgy is annyira a szívünkhöz nőtt, hogy nem értjük, minek ide még egy pasi a képbe. Aki sajnos kevésbé felejthetetlen. A szerető figurája mindössze egy felesleges és túl hosszadalmas melodrámai szállal toldja meg a történetet. Mintha nem bízott volna Izabel Coixet rendezőnő a sztori egyszerű bájában. Sebaj, Az élet nélkülem szép, érzékeny film, a halált a napsütéses oldalról közelíti meg.
Ebben nagy szerepet játszik az Annt alakító Sarah Polley, aki át tudta vinni a vászonra a figura erejét, elesettségén áttörő vasakaratát, szeretetét. A kivételesen nehéz feladatot hihetetlen egyszerűséggel és életszerűen oldja meg, és ez adja leginkább a film hitelét is. Jó, hogy van egy szerethető film a halálról, ami nem fullad sajnálatba, súlytalanul, de a helyén kezel egy tragédiát. Sokkal inkább az életről szól Az élet nélkülem, miközben ügyesen kerüli ki a morbiditás és a túlzott érzelgősség buktatóit.
