A Netflix közzétette a Kamaszok főszereplőjének castingvideóját

  • PORT

Owen Cooper a problémás tinédzsert, Jamie-t formálja meg a Netflix bűnügyi drámájában. 

A 15 éves színész Jamie Millert alakítja a sorozatban, akit azzal vádolnak, hogy megölte az egyik iskolatársát. A srác 500 másik fiút előzött meg, így zsebelte be a munkát, a meghallgatásáról készült felvétel pedig a Netflix jóvoltából nemrégiben megjelent az interneten.

A videón Owen látható, amint Jamie-t alakítja, és ártatlannak vallja magát a bűntényben, mely szerint halálra késelte az iskolatársát. A videóról maga Owen is megszólalt, aki elárulta, fogalma sem volt róla, hogy felvették, ugyanakkor megjegyezte, szerinte ennek a bizonyos meghallgatásnak köszönheti, hogy elnyerte a szerepet. 

A felvétel gyakorlatilag vírusként terjed a közösségi médiában, a rajongók pedig szinte egyöntetűen állítják, a fiatal sztár olyan színész lesz, akire a jövőben érdemes majd odafigyelni. Egyesek szerint egyenesen Oscar-esélyes alakítást nyújtott a kamasz fiú. Az egyik felhasználó például azt írta a videó alá: 

Ha ő (vagy főleg a szülei) meghozzák a helyes döntéseket, ez a srác sztár lesz.” 

Egy másik hozzászóló pedig így fogalmazott: 

Amit a harmadik epizódban csinál, az valami elképesztő.”

Cooper egyébként korábban elárulta, hogyan találta meg a Kamaszok főszerepe. 

Hobbiból színészkedtem és drámaórákra jártam, de nem számított arra, hogy bármi is lesz belőle”

– magyarázta, illetve kiemelte, a négyrészes sorozat forgatásának legnehezebb része az volt, amikor el kellett merülnie karaktere gondolataiban. 

 

Sorozat

A Kamaszok főszereplője részleteket árult el a forgatásról

A Kamaszok minden egyes epizódja egyetlen, kb. egyórás snitt, kifejezetten nagy kihívás mind a stábnak, mind a színészeknek.

Tovább

A Kamaszok egyébként óriási népszerűségnek örvend a Netflixen, már a megjelenés hetében a legtöbbet streamelt alkotás lett, jelenleg is a TOP10-es lista első helyén áll. 

 

via Uniland