Pierre Morel az általa dirigált Elrabolva után egy másik idősödő sztárt próbált bevezetni az akciófilmek filmek világába, azonban a Gunman után nem valószínű, hogy Sean Penn-nek sok kedve lenne rálépni a Liam Neeson által kitaposott ösvényre.
Hollywood az elmúlt években egyre jobban odafigyel a korosodó generációra és a producerek minden igyekezetükkel azon vannak, hogy valamennyi műfajon belül lefedjék az idősebbek igényeit. Készült már dramedy (Keleti nyugalom – Marigold Hotel), akcióvígjáték (RED), önreflexív akciófilm (A feláldozhatók) illetve az idősebb korosztály szexuális problémáit nyíltabban boncolgató komédia (Amit még mindig tudni akarsz a szexről). A legérdekesebb vetülete ennek a folyamatnak az akciófilmekben fedezhető fel, ahol lassan, de biztosan új korszakos akcióhős van megszületőben. A 80-as években ott volt Stallone és Schwarzi, a 90-es években Bruce Willis és Harrison Ford, a 2000-es években pedig úgy tűnt, hogy Jason Statham lesz az egyeduralkodó. Majd jött egy akkor 56 éves színész és megmutatta, hogy nem csak a húszéveseké a világ. Az Elrabolva a Bourne-trilógia által felvázolt „intelligens akciófilm” nyomvonalán haladt, azonban Neeson alakításának és karizmájának köszönhetően az egyik legütősebb alkotás lett a műfajon belül. Az azóta eltelt 7 évben Neeson folyamatosan építi akciósztár imidzsét, hol több (Fehér pokol, Non-stop), hol kevesebb (Az ismeretlen férfi, Elrabolva 2, 3.) sikerrel.
Úgy tűnik, Pierre Morel legújabb filmjében egy másik korosodó sztár akciófilmes karrierjét próbálja fellendíteni, azonban a Gunman nem tud felérni a nagy elődhöz, az Elrabolvához. Morel ezúttal Sean Pennre szabta a szűkszavú, kőkemény igazságosztó szerepét, ami kézenfekvő ötletnek tűnik, hiszen a színésznek nem kell mást tennie, mint egybeolvasztani A tolmács szövetségi ügynökét (Tobin Keller) a Titokzatos folyó bűnözőjével (Jimmy Markum). Morel a mellékszerepeket sem bízta a véletlenre: Javier Bardem, Ray Winstone vagy Idris Elba egytől-egyig zseniális színészek, nem ők tehetnek róla, hogy olyan kétdimenziós, papírmasé karakterek bőrébe kell bújniuk, melyeket még ők sem tudnak élettel megtölteni.
Pedig nem sok kellett volna ahhoz, hogy egy jó filmet kapjunk. Érezhető volt, hogy Morel megpróbálta megújítani ezt az általa életre hívott, egyre jobban kifáradó „idősödő, magányos hős a gazfickók ellen” tematikájú szubzsánert, azonban minden igyekezete ellenére kudarcot vall. A megszokottnál sokkal több romantikát kapunk, ami megfelelően adagolva működőképes lett volna, azonban az összes szereplőnek a szerelmi bánatot motivációul adni hamvában holt ötlet. Mindezt megpróbálta egy kis társadalom kritikával és a multinacionális cégek elleni kifakadással kiegészíteni, ez azonban annyira direkt és szájbarágós, hogy még egy megrögzött anarchista torkán sem lehet lenyomni.
A melodramatikus jegyek megnövekedett száma miatt az akciószekvenciák kisebb hangsúlyt kapnak, mint amit megszokhattunk egy hasonló jellegű filmtől, azonban ezekre egy szavunk sem lehet. Minden akciójelenet pazarul kivitelezett és pattanásig feszült, Morelnek itt sikerül leginkább emlékeztetnie minket arra, hogy ő az a fickó, aki az Elrabolvát rendezte. Őszintén sajnálom, hogy nem tudta hézagmentesen összeilleszteni a különböző műfajokat, és nem tudott mélységet adni a karaktereknek. Ezért aztán a szomorú végkövetkeztetés az, hogy Sean Penn csupán egy műfajából Elrabolva megszerzett, XXI. századi Rick Blaine, aki Az elszánt diplomata nyomdokain haladva próbálja meg kinyomozni és felfedni a modern világ összeesküvéseit és igazságtalanságait – kevés sikerrel.
