Ha azt mondom, rendes film, akkor talán elmondtam azt is, mitől rossz. Mert valóban rendes dolog, a havannai születésű, de szülővárosát ötéves kora óta nem látó Andy Garcia úgy érezte, hogy eljött az idő, és végre mindent el kell mondania. Mindazt, ami nem fért bele a Kubáról szóló amerikai filmekbe, sem a Keresztapa második részébe, sem a Havannába.
A történelemmel szemben persze ő is értetlen, nem képes megmagyarázni, hogy a világ egyik legszebb szigetének lakói miért csak rossz és rossz között választhatnak (ha ennek a szónak van egyáltalán értelme Kubában), a Batista-uralom miért Castro világává változott, de az utóbbi áldásos hatását a saját bőrén tapasztalta, családja történetével együtt ő is átélte. Tudja Andy Garcia, hogy mit beszél, amikor a számkivetettségről szaval, anyanyelvén, José Marti verssoraival, a film utolsó kockáin.
Ha úgy fest, mintha mentegetném a film rendezőjét, főszereplőjét, időnként zeneszerzőjét és zongoristáját, csak azért van, mert ez az igazság. Andy Garcia mondani akart valamit Kubáról, remélhetőleg nem pont annyit, amennyit ez a film jelent, mert akkor baj van. Sokat markol, túl sokat, szeretne egy, hogy úgy mondjam, családregényt alkotni, történelmi háttérrel, amiből végül semmi nem lesz, se család, se történelem. A történelem valószínűleg egyébként is bonyolultabb annál, amire Garcia kalibrálva van, a családhoz pedig talán több önmérsékletre lenne szükség. Andy Garcia ugyanis túlszerepeli a saját filmjét, néha már nevetségesen sokat van a vásznon, mondjuk nem úgy búcsúznak el egymástól az emberek, hogy látjuk, ez is int meg az is int, hanem azt látjuk, ahogy Andy int, aztán meg azt, milyen arcot vág, amikor a másik int vagy nem int. Garcia szereti magát, amivel nincsen semmi baj, de hát ő a rendező is, munkaköre szerint szerethetné a többi színészt is.
Annál is inkább, mert elismerve az elismerendőket, azért nem Andy Garcia a legjobb színész a filmben, hanem inkább a Don Federico Fellovét játszó Tomás Milián, bár az ő szerepe meglehetősen sablonos. De jobb színész Bill Murray is, pedig az ő szerepe meg teljesen fölösleges és megíratlan, nagyokat és okosakat kellene mondania, de ehhez mindenekelőtt egy jobb forgatókönyvírót kellett volna szerződtetni. És jobb színész Dustin Hoffman is, bár meglehetősen totyakosra veszi a gengsztervezér Meyer Lansky figuráját, aki az életben azért aligha volt ilyen kedves nagypapa, akár csak a felszínen.
Nyilvánvaló, hogy nem jó a film, hosszú, eseménytelen, öntetszelgő, és mégsem teljesen fölösleges, nem is értelmetlen, igazán nem is boszszantó. Már csak azért sem, mert nagyokat mambóznak benne, és amikor riszálnak a kubaiak, akkor minden meg van bocsátva. Aztán lehetnek egyéb okok is, amelyeket egyszer majd megért az ember, ahogy azt is, hogy miért kellett az eredeti címet, Az elveszett várost El Tropicóra magyarítani.
