Egy időtlen történet egy Kelet Afrikai törzsről, akiknek bátor harcosai meghozták az esőt. Történt ugyanis, hogy a maszáj nemzetséget hosszú ideje aszály sújtotta, ellehetetlenítve az emberek életét. El kellett hagyniuk házaikat, falvaikat, eddigi életüket. A falu bölcsei azonban elküldték a két legbátrabb harcost egy vadászatra, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a nagy vörös istennek. Azonban a falu reménysége, Tipilit életét veszti vadászat közben, a falu számára úgy tűnik minden remény elveszett. Egy utolsó próbát viszont még tesznek, legutolsó tehenüket feláldozva elküldi legifjabb harcosaiból álló csapatukat - csupa férfivá avatási szertartás előtt álló fiatal fiút -, hogy megszerezzék minden oroszlánok királyának, Vitchua-nak sörényét, ettől remélve újra esőt. Útnak indul a kis csapat, de tapasztalatlanságuk, belső viszályaik sokszor még életüket is veszélybe sorolja.
Erőt próbáló menetelés vár rájuk, és bár a bölcsek a csapat vezetőjének Tipilit öccsét Lomotoon-t nevezik ki, a többi harcos ezzel nem mindig ért egyet. Torzsalkodások, apró bosszantások jellemzik útjukat, ráadásul Lomotoon legjobb barátját - a falu pásztorának fiát - is kénytelen volt otthon hagyni, mert a falu vénei nem engedték el őt a harcba. A pásztorfiú, Meronó azonban utánuk szökik a faluból, segítőjével - a kiöregedett, és egy korábbi harcban belebolondult harcossal - Papaival a nyomukba ered. Harci díszbe öltözve a legjobb pillanatban érik utol a kis csapatot, épp mikor ellenséges törzsek támadnak a fiatal harcosokra. Meronó érkezése azonban újabb viszályokat szít, de ezen a helyzeten a kinevezet vezető, Lomotoon képtelen úrrá lenni. Végül, ahogy lenni szokott, Meronó rendezi a helyzetet, és a kinevezett vezető helyett, igazi, mindenki által elfogadott vezető lép. A pásztorfiú pedig a legvégső harcban is a legbátrabban viselkedik, és sikerül legyőznie Vitchua-t.
Gyönyörű képekkel indul a film, az operatőr kifogástalanul ábrázolja és mutatja be a tájat. Varázslatos képet kapunk a szavannák végtelenségéről és a természet színeiről. Bepillanthatunk egy törzs életébe, rítusaiba, szokásaiba, hogyan válik a fiúból férfi, hogyan készülnek a harcosok harci díszei, és hogyan válik a legendából profán és a profánból legenda. Etnográfiai hűséggel mutatja be életüket, az egyszerűségben rejlő bölcsességet, hétköznapjaik rítusait. Fantasztikus képeket kapunk erről az okkerszínben úszó világról, ám a túlzott képi jelentét sokszor inkább árt a filmnek. Az operatőri munka mögött ugyanis egy kicsit erőtlen rendezés bújik meg, hiszen a személyiségváltozások végigkövethetetlenek a filmben, a motivációk sok esetben érthetetlenek, a történet egyszerre akar lenni emberközeli és elemelt. Ennek persze a fordítás is lehet oka, hiszen a maszáj nyelven forgatott filmet először franciára, majd utána magyarra fordították, ami vélhetőleg erősen gyengíti az érthetőséget. Mindettől eltekintve a filmben egy olyan történetet láthatunk, ahol az egyszerű pásztor fiából egyszerre mitikus hős válik, azt mutatja be, hogyan lesz egy gyarló emberből példakép, mindenki által követendő és tisztelt figura. A tisztelet pedig az alkotókat is megilleti, hiszen olyan alkotást jutattak el a mozikba, ami nagy bátorságra vall.
