Az igazság a Netflix új szektás doksija mögött

A vádak szerint egy cég szektaként irányítja a tiktokos táncosokat.

A héten debütált a Netflix új háromrészes dokumentumfilm-sorozata, Az ördög táncosai – A 7M TikTok-szekta, amely jelenleg a nézettségi toplista 5. helyén áll.

A széria a Wilking Sisters néven ismert duót követi, egy táncos testvérpárt, akik egy népszerű TikTok-csatornát vezettek. Miranda és Melanie Wilking szédületes online sikere nemcsak több millió követőt, hanem egy sor jövedelmező márkakapcsolatot is hozott nekik.

Mindez 2019 áprilisáig tartott, amikor Miranda elkezdett együtt dolgozni egy James "BDash" Derrick nevű táncossal, akivel aztán romantikus kapcsolatba is bonyolódtak. Derrick videós embere, Isaiah Shinn bemutatta a párt egy vallási csoportnak, a Shekinah Egyháznak, amelyet évtizedekkel korábban Isaiah apja, Robert Shinn alapított.

A 2020-as világjárvány korai szakaszában a pár a Wilking családnál töltötte idejét Michiganben, de amikor Miranda visszatért Los Angelesbe, a nővére észrevette, hogy a lány egyre zárkózottabb és távolságtartóbb. 2021 januárjában Miranda úgy döntött, hogy nem vesz részt a nagyapja temetésén, mondván, hogy "egy Istenhez közelebb álló személy" engedélyére van szüksége ahhoz, hogy hazarepülhessen. Még abban az évben eljegyezték egymást Derrickkel, és a családja jelenléte nélkül házasodtak össze.

2022 környékén Miranda családja egyre inkább úgy érezte, hogy a Shekinah Egyház szektaként működik. 2022 februárjában Melanie és szülei, Kelly és Dean először hozták nyilvánosságra ezeket a félelmeket, egy 40 perces, az Instagram Live-on közzétett felhívásban, amelyben elmondták, hogy remélik, hogy kapcsolatba léphetnek Mirandával.

A videó Miranda Derrickhez is eljutott, aki a The Cutnak adott nyilatkozatában elmondta: "Nem tartanak fogva akaratom ellenére, és soha nem voltam túsz. Templomba járok, és hiszek Istenben. Ha egy nap máshol kívánom gyakorolni a hitemet, akkor ezt fogom tenni, és teljesen szabadnak érzem magam. Ami a karrieremet illeti, a 7M Filmsnél töltött időm az egyik legizgalmasabb év volt, és ha egy nap egy másik menedzsmentcéggel szeretnék társulni, vagy saját céget alapítani, meg fogom tenni. Senki sem kényszerít semmire."

Forrás: Netflix

 

Az ördög táncosai című dokumentumfilmben Derek Doneen a Wilking testvérek és a Shekinah Egyház történetét, illetve a 7M Filmshez fűződő kapcsolatukat próbálja feltárni. A Robert Shinn által az 1990-es években alapított egyház már a megalakulásától kezdve arra bátorította a tagokat, hogy szakítsák meg a kapcsolatot a családtagjaikkal, és pénzük nagy részét adják át nekik.

Több korábbi, a 7M alkalmazásában álló táncos szerint Shinn átalakította az egyházát, hogy kifejezetten a TikTok-on befutott táncosokkal foglalkozzon, kihasználva a sebezhetőségüket. Elmondásuk szerint végül különböző díjak formájában Shinnek adták a jövedelmük nagy részét, aki hosszú, éjszakába nyúló bibliaórákra kényszerítette őket, és arra ösztönözte őket, hogy szakítsák meg a kapcsolatot a barátaikkal és a családjukkal. Azt is elvárták tőlük, hogy írjanak alá titoktartási nyilatkozatot.

Forrás: Netflix

 

Az elmúlt években Shinn ellentámadásba lendült. 2022-ben rágalmazás és kereskedelmi hitelrontás miatt pert indított több egykori egyháztag ellen, azt állítva, hogy "hamis állításokat" tettek arról, hogy a szervezete szekta. A következő évben a 7M egykori táncosainak egy csoportja a volt egyháztagokkal együtt beperelte Robertet, csalással, kényszermunkával és emberkereskedelemmel vádolva őt és társait. Az ügy várhatóan jövő júliusban kerül bíróság elé, és eddig nem emeltek vádat.

Miranda ma már újra kapcsolatba lépett a családjával, de azt kérte, hogy ne kérdezzék a 7M-ről vagy a Shekinah egyházról. Viszont ismét táncolnak. Áprilisban közzétett egy videót az Instagramra, amelyen a Wilking nővérek újra együtt vannak, és az édesanyjukkal táncolnak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Miranda Derrick (@itsmirandaderrick) által megosztott bejegyzés

Via: Independent