Az ígéret megszállottja

  • judelaw / PORT.hu

Annak kimondottan örülünk, ha a színészként igencsak népszerű Sean Penn olykor-olykor rendezésre adja a fejét. Tettünk így az 1995-ös "The Crossing Guard" esetében is, s legfrissebb munkája is elismerésre készteti a közönséget. Az pedig csak hab a tortán, hogy a már említett korábbi filmjének legjobb elemét, nevezetesen Jack Nicholson főszerepeltetését a Dürrenmatt-novella alapján készített "Az igazság megszállottjába" is átmentette.

Jerry Black (Nicholson) éppen nyugdíjazás előtt álló rendőrtiszt, akire az a kellemetlen feladat hárul, hogy egy meggyilkolt kislány szüleivel közölje a rossz hírt. A fájdalomtól tébolyult édesanya megesketi a nyomozót, hogy nem hagyja futni lánya gyilkosát. Közben a nyomozók egy fogyatékos indiánt hoznak be, aki a vallatás során bevallja a tett elkövetését, majd pár perccel később öngyilkos lesz. A hivatalos eljárás ezennel le is zárul, ám Jerry nem hiszi, hogy valóban Toby Jay (a tavalyi Oscar-díjas Benicio Del Toro) volt a tettes. Szerinte ugyanis egy sorozatgyilkossal állunk szemben, akinek nem ez a kislány volt az első áldozata. S bár Jerry időközben hivatalosan már nem a rendőrségi kötelék tagja, saját szakállára nyomozni kezd. Látszólag új életet kezd, megvesz egy útszéli benzinkutat, s idővel intim kapcsolatba kerül a helyi bár magányos csaposával, Lorival (Robin Wright Penn persze most is zseniális), akinek kislányát csalétkül használja fel a gyilkos kézrekerítéséhez. Jerry egyre inkább az igazság kiderítésének megszállottjává válik, s lassacskán kezdi elveszíteni a kapcsolatot a való világgal. A legnagyobb kudarc pedig az, hogy egy balesetnek köszönhetően sohasem lesz képes bebizonyítani, hogy megérzései helyesnek bizonyultak, s az igazi gyilkos valóban nem az elfogott indián volt...

Dráma, szorongató két óra, és egy brilliáns Jack Nicholson; ez Sean Penn harmadik rendezésének rövid mérlege. A színész-rendező biztos kézzel bánik a cseppet sem könnyű alapanyaggal, amely a kiváló rendezésnek, na és az elsőrangú színészi játéknak köszönhetően valóban drámai erővel hat a vászonra tapadó szempárok gazdáira. Tehát ha a parádés trükkök helyett parádés színészi alakításoktól hemzsegő filmélményre van gusztusunk, Sean Penn filmje biztosan jó választásnak bizonyul majd.