Hiába szidták az amerikai után a magyar kritikusok is az I.e. 10 000 című mamutos akciófilmet, Roland Emmerich legújabb rendezését a nézők szeretik. Az amerikai toplistán még mindig 2. helyezett, Magyarországon meg 28000 nézővel első lett a hétvégén.


Történelmi? Dráma! - 4/10
Paulik Áron (18 év)

Az I.e. 10000-ben a történelmi hűségre nem nagyon törekedtek: a filmben kardfogú tigrisek, gyapjas mamutok és egyiptomi piramisok szerepelnek egyszerre, míg mindez igen távol esett egymástól az időszámítás szerint, mégpedig 7-8000 évvel. Ahogy az óriásgriffek is gyanúsak, és ha már őskor, szerintem szemfesték sem volt akkoriban.

A történet ettől eltekintve végig egyszerű és érdekes: a yagahl törzs gyönyörű hegyvidéken él (bár különös, hogy egy hegygerincen a védettebb völgy helyett), és mamutvadászatból tartja fenn magát. A törzs egyik tagja beleszeret egy másik törzsből egyetlen túlélőként érkezett kékszemű lányba, Evoletbe (ő is gyönyörű), és amikor a havasi jurtákra lecsap egy vaskarddal hadonászó lovas horda, és elrabolja a lányt, a fiú pár harcossal követi hóban, fagyban, dzsungelen, sivatagon, keresztül dacolva a nem kevés veszéllyel. A hatáskeltő látványban azért megint nagy csúsztatások vannak: a hóhatár például közvetlenül a fülledt esőerdő mellett található.

Összességében egyszer sem tűnt unalmasnak a film, a sámánvallás bemutatása is elég jóra sikerült, az egyszerű, szleng nélküli beszéd meg kifejezetten illik a természeti népekhez. Bár a végefelé egyre több lett a dialógusaikban a pátosz, pláne a csúcsponton, és a film lecsengése is szokatlan volt a Rómeó Júlia-vonal és a vidám akciófilmes zárlat keveredésével.


Civilization - 6/10
Tamás Bence Gáspár

Emmerichnél már megszoktam, hogy a dramaturgia érdekében képes feláldozni a valóságot. A globális felmelegedést 4 nap alatt lezavarja (Holnapután), itt pedig 7000 évet sűrít néhány hetes filmidőbe. Dehát ez nem oktatófilm, hanem egy szórakoztató, látványos mozi. Ha látták a Nanuk, az eszkimót, tudják, micsoda erőfeszítés a pattintott kőkorszak szegényes környezetében izalmas akciómozit készíteni, de közönségfilmet egyenesen lehetetlenség.

Nem véletlen, hogy az I.e. 10 000 így olyan, mint Sid Meier Civilization nevű játékával rendezték volna meg. Hőseinket, a bunkósbottal felszerelt primitív népcsoportot megtámadja, kifosztja a lovaglás, a földművelés, a hajózás és az építészet alapjait, illetve a bronzfegyverek készíétésnek titkát már elsajátító egyiptomi diktatúra. (A játékban is előfordul az ilyen: Ha az ember nem költ eleget tudományra, kutatásra könnyen előfordulhat, hogy lándzsásokkal kell visszaverni a puskából lövöldöző muskétásokat). Mindettől függetlenül a cselekmény kellemes tempóban pörög, a látvány okozta káprázattól az ember észre sem veszi, hogy már eltelt 1 óra. Ez jó, ettől lesz mozi a mozi.

Hogy a mamutok, kardfogú tigrisek és óriásbaromfiak sem éltek egyszerre? Engem ez sem zavart, hisz egy Spiderman vs. Batman összecsapás is érdekelne, mégha annak sincs sok valóságalapja. Inkább az okozott csalódást, hogy a CGI nem tud tömeget varázsolni a vászonra: a mamutbébi nem lesétál a hegyoldalról, hanem leprogramozódik, az ember érzi az algoritmusok lüktetését az őselefánt szőrén. A kardfogú tigris illúziója sem teremtődik meg: a számítógépes animáció képtelen létrehozni a tömeg érzetét, egy vattával megtömött óriáscicát látunk komoly hörgésekkel.

Ami baj, hogy az utolsó fél órában, amikor hőseink elérik a piramist építő egyiptomi birodalmat, elveszik a feszültség, és döcögve, meglepetések nélkül, kiszámítható módon jutunk el a végkifejletig. Szerintem érdemes a rendezői változatra gyúrni, annyira döcög a vége, hogy gyanítom, a producerek dolgozták meg (vágták meg) a moziváltozatot. Egy szó mint idő előtt 10 000: Az új Emmerich-film mindenképpen csalódás a Holnapután, a Függetlenség napja vagy a Csillagkapu után, de az első órája még így is megéri a pénzét.


Jók a barlangos cuccok - 6/10
Paulik Fanni (14 év)

Engem sem zavart ez a keveredés, de nekem főleg az Új-Zélandban élő törzs dolgai tetszettek: a rasztahaj, a mamutcsont vázú jurták, a kötözött bőrlábviseletek, a lógó ruhák, a barlangrajzok (magam is szívesen festegetek ilyeneket a szobám falára), meg a csontékszerek: Tic'Tic fülbevalója, az anyasámán ékszerei, Evolet állapotáról tanúskodó faragott csontnyakék. És ha már a jól eltalált díszítőelemek: a főszereplő vadász D'Leh (Steven Strait) arcberendezése Brad Pittére hasonlított.

Amit sajnáltam, hogy a kardfogú tigris keveset szerepelt a filmben, a döntő találkozásuk után követhette volna a törzsi főhőst világjáró útján, amin elrabolt szerelmét kutatja, és D'Leh akár fel is ülhetett volna a tigris hátára. Az anyasámán főhőseinket óvó lelkének jelenlétét is sokkal jobban meg lehetett volna jeleníteni, hogy érthető legyen a film vége, mert minden csúsztatás ellenére sem hiszem, hogy a meseszerűség volt a forgatókönyvíró célja. Az Evoletbe szerető rabszolgaejtő elég jó ötlet volt, és ezzel több bonyodalom szövődött a romantikus történetbe, miközben sikeresen elkerülték, hogy csöpögős legyen. Az egész film úgy ahogy volt: indiánnal, rabszolgakereskedőkkel és dzsungellel picit Mel Gibson Apocalyptójára emlékeztetett. Szeretem az ilyen mozikat.


Rendezte: Emmerich Riefenstahl - 7/10
Gőzsy Kati

Én meg Emmerichet szeretem, és pont azért, mert képes őskorban játszódó propagandafilmet is készíteni. Ezúttal a rendező azt mutatja meg, hogy milyen nagy a yaghalok nemzetsége: az ismeretlen főszereplő az emberiségét menti meg a kihalástól és a rabszolgaságtól a szokásos világmentő zenére. Egyik kollégám szerint a főszereplők, akik jurtában élnek a havas vidéken csakis magyarok lehetnek, de ennek a sajtóanyagban nem találtuk nyomát. Emmerich ott ezt nyilatkozta: "A Yagahl törzsbelieket mindenki mamutvadászként ismeri, ugyanis ez az állat, mely az életben maradásukhoz elengedhetetlen. Számukra azt jelenti a mamut, amit valaha a bölény az amerikai indiánoknak. Ám azon túl, hogy szükségből levadásszák a mamutokat, nagyon is tisztelik ezeket az állatokat. Talán azt is mondhatnám, egy nagyon természetes és ősi vadász-állat viszonyról van szó a filmben."

A lényeg, hogy a Godzilla és a Holnapután rendező-operatőr párosa olyan evidenciákat vonultat fel az ősi vadász-állat viszony mellett, mint a szerelem, és a törzsi összetartozás, ami mögé elképesztő hirtelenséggel rángatják a sokszínű képeslapszerű díszleteket a jégmezőtől a dzsungelen át a piramisig. A 100 millió dolláros költségvetés nagyrésze a látványra ment el: a filmet a fagyos új-zélandi télben, a forró és párás dél-afrikai Fokvárosban, és a száraz Namíbiai sivatagban forgatták. A színészekre, sztárokra a látványon és Omar Sharif narrátoron kívül nem sok pénz jutott, bár a főszereplő Brad Pitt-es fiú mellett a kékszemű lány Lindsay Lohanre hasonlít. A csalafinta vadász-arckifejezésre fölösleges is lett volna egy Dennis Quaid vagy egy Will Smith-kaliber, a megkötözött rabnő-beállásokat sem kellett túldramatizálni, pláne, hogy a rendező sosem alkalmaz ismert színésznőket. Meg úgysem ezért, hanem a mozgalmas mamutvadászat, a gyilkos madarak támadása, és D'Leh meg a kardfogú tigris találkozása miatt mentünk el moziba.