[img id=572866 instance=1 align=left img]Szép számmal gyülekeztek újságírók a Hungexpo G Pavilonjának VIP-termében, Litkey Farkas Amerre a szél fúj című önéletrajzi könyvének sajtóbemutatóján. Bár elsősorban a hajós szakma képviseltette magát, más területről is érkeztek kíváncsi vendégek. 

Litkey Farkas örömmel válaszolgatott a kérdésekre és elmondta, hogy a könyv nemcsak a szakmabeliekhez szól, hanem a laikusok számára is élvezetes olvasmány, amelyet a kiváló szerkesztőknek is köszönhet. A bemutató után kifaggattuk a sportolót.

Jól gondolom, hogy a vitorlázáshoz alapvető feltétel ez a magas intelligencia, amely a szavaidból egyértelműen észlelhető?  

Köszönöm, jólesik, amit mondasz. Azt gondolom, hogy egy kis túlzással a vitorlázóknál zseniket tartunk nyilván, a kormányosok körül például kisebbfajta misztérium alakult ki a szellemi képességeket illetően. Ezt a mítoszt persze próbáljuk lebontani, mert szerintem tanulható sportról van szó. Ha valaki elkezd vele komolyan foglalkozni és elég időt szán rá, akkor kiváló vitorlázót faraghat magából. A tanulási folyamat ugyanaz, mint mindegyik sportban, a cél pedig az, hogy készségszinten, gondolkodás nélkül a legjobb döntést hozzuk. 

De mint mindenhez, ehhez is kell az alapvető játékintelligencia, különben az ember nem tud eredményt elérni. Ha az intelligencia alatt azt értjük, hogy egy adott helyzetben a lehető legjobb választ szeretnénk adni, akkor nyilván egy Messi is intelligens ember.

Mivel azonban ez egy csapatsport is, komoly pszichológiai készségek is kellenek hozzá, ugye?

Így van.  Azon túl, hogy kormányzom a hajót, edzője is vagyok a csapatomnak, és válogatok is az embereim közül, hiszen sokan vagyunk, és időről időre nehéz döntéseket kell meghoznom, amikor a versenyre választom ki a csapattagokat. Ez pontosan ugyanaz a munka, amelyet egy csapatedző végez. Motiválnom kell őket, ki kell találnom, milyen módon tudjuk a legjobbat kihozni magunkból. De az biztos, hogy szerencsére okos srácokkal vitorlázom.

Te milyen iskolát végeztél, van valamilyen szakmád?

Az egyetlen szakmám, amiről talán még sohasem beszéltem nyilvánosan, az újságírói szakma, hiszen szakújságíró voltam évekig. Jártam a Testnevelési Főiskola edzői szakára is, de úgy éreztem, hogy ott nem kapok a vitorlázásról elég ismeretet. Kaptunk egy általános képzést, amit én kevésnek találtam és ezért abbahagytam, nem volt kielégítő számomra. Mindenféléről tanítottak, de a vitorlázásról nem. És úgy éreztem, nekem inkább a vitorlázó szakedzői kurzusra van szükségem, hiszen én erről a sportról szeretnék többet megtudni.

Mit tanácsolsz egy fiatalnak, ha ma vitorlázóvá szeretne válni?

Nagyon erős vágy kell ehhez elsősorban és rengeteg szabadidő. Ha szeretnél vitorlázni, akkor szánj rá elég időt. Jelenleg a versenyrendszerből kb. 1000 hely hiányzik, vagyis legalább ennyi embernek lenne helye a meglévő hajókon. Sok olyan hajó létezik, ami azért nem fut ki a vízre, mert nincs elég versenyzője. Konkrétan a rendszerbe kerülésre azonban nincsen kézenfekvő válaszom. Ha egy kicsit elkezd az ember körülnézni az ismeretségi körében, biztosan talál egy vitorlázót és ha elkezd vele beszélgetni, akkor nagyon hamar eljuthat a hajóra. Léteznek vitorlás nyári táborok is, ahol meg lehet ismerkedni a sporttal, ezek nagyjából annyiba kerülnek, mint bármelyik futball tábor, és felkészült edzők irányítása mellett lehet megismerkedni az alapokkal. Ott aztán gyorsan kiderül, hogy valóban erre a sportra vágyom-e. 

Tehát pénz nem kell hozzá?

Ahhoz, hogy az ember vitorlázzon, inkább elszántság kell. Meg kell találni azt a hajót, ahol örömmel fogadják a fiatalokat. Azt nem mondom, hogy ez egy könnyű út, ezen a hídon átmenni nem egyszerű, de létező híd. A saját hajó és az önálló vitorlázás is kifizethető történet, például a Velencei-tó kifejezetten alkalmas rá, mert ott a kikötőhelyek és a hajótárolás díjai nagyságrendekkel olcsóbbak, mint a nagyobb tavak esetében, és a hajók is kisebbek. Százezres nagyságrendből saját hajóhoz lehet jutni, amelyen élvezetesen és hasznosan tanulhatunk vitorlázni.

[img id=574968 instance=1 align=right img]Minden sportnak megvan a mitológiája.  A vitorlázásnak is? Te mit érzel, amikor vitorlázol?  

Nagyon egyszerű a válaszom: a víz, a hajótest, a vitorla és a napsütés. Ha mindez együtt van, akkor ez egy jó érzés, az illatok, a selymes, puha levegő, a szél, a víz közelsége – egyszerűen boldoggá tesz.

Van valamilyen meditatív jellege, közel tud az ember kerülni önmagához ebben a sportban?

Nézd, szeretek egyedül vitorlázni, például az óceáni vitorlázás is kifejezetten érdekel, de kizárólag szólóban. Szeretek önmagammal lenni, jól érzem magam a saját társaságomban, el tudok merülni magamban, ugyanakkor a csapatot is nagyon szeretem. Hogy ez meditatív időtöltés vagy sem, nem tudom. Mivel sokat versenyzem, ezért inkább a gyakorlatra koncentrálok, a meditációhoz pedig talán pont az szükséges, hogy a gondolatokat az ember kiürítse a fejéből. De előfordul, hogy néha azon kapom magam, hogy automatikusan csinálok dolgokat és eltűnnek a gondolatok a fejemből.

Mennyire veszélyes a vitorlázás?

A legnagyobb veszély a napszúrás, erre nagyon figyelünk, ha túl erős a napsugárzás, ki sem megyünk edzeni, inkább pihenünk. A másik nagy veszély a felfázás. Mi, idősebb vitorlázók már tudjuk, hogy mindig jó minőségű ruhát kell viselni. Sokszor azonban a fiatalok ezzel kevésbé törődnek, ami ebben a korban még bírható, de tíz év múlva sajnos súlyos következményei lehetnek a szervezetben.

Jelentős veszély még a viharos szél.  Annak idején megkérdeztem Szekeres Lászlót, akitől az első hajónkat vettük: „Mit csinálsz viharban?” Azt felelte: „Hogyhogy mit csinálok? Kérek még egy sört a kocsmában.” Ez 1993-ban volt, amikor még közelében sem jártunk a mai professzionális időjárási előrejelzésnek. Most a mobillal meg tudom nézni a radarképet, simán fel lehet készülni a balatoni időjárási viszonyokra, de a kikötőben is bárki elmondja, hogy milyen idő várható a következő félórában. Alapszabály, hogy ha rossz idő várható, akkor semmiképpen sem szabad kockázatot vállalni. Az én értékrendembe nem fér bele, hogy aránytalanul nagy veszélyeket vállaljunk a sportért.

Mi volt a legemlékezetesebb veszélyhelyzeted a pályafutásod során?

Írok róla a könyvben, 2003-ban a Garda-tónál vitorláztunk, ennek a tónak általában kiszámítható széljárása van. Reggel érkeznek a hideg szelek a hegyekből és egészen tízig lehet jól vitorlázni velük, utána beáll a szélcsend, addigra felmelegszenek a hegyek. Ezen a napon viszont nem állt meg a szél, hanem fokozatosan erősödött. Nem lehetett látni semmit, mert kétezer méteres hegyek voltak körülöttünk és belekerültünk egy kb. 65 csomós, 130 kilométeres szélviharba, egy nagyon bizonytalan stabilitású hajóval, ahol a hajó stabilitását lényegében a legénysége adta és hosszú perceken keresztül hajóztunk vitorla nélkül hatalmas sebességgel. A legénységnek erős koncentrációra volt szüksége, hogy a hajót biztonságba navigáljuk.

[img id=569608 instance=1 align=left img]Féltél?

Persze. Az ember fél, az a kérdés, hogy ha fél, hogyan viselkedik. Én ilyen szituációban pontosabb és koncentráltabb leszek. Ha pánikba esnék, akkor nem tudnám ezt a sportot művelni. De amikor sikerült kijutnunk a vízről, akkor persze leültem és percekig némán pihegtem.

Azt olvastam az interneten, hogy már nincsen címvágyad, egyszerűen csak vitorlázni szeretsz. Ez igaz?

Versenyezni szeretek, de címvágyam már valóban nincsen. Persze ez azt jelenti, hogy egy-két csillag még belefér, de már jó ideje nem ez a fő motiváció. Sokkal jobban szeretek vitorlázni a Kékszalagon, semhogy abbahagyjam a versenyzést. 

A Kékszalag számomra nagyon sokat jelent. Annyira szépnek találom, ahogy hatszáz hajó elrajtol a vízen, hogy ennek a látványnak és érzésnek nem tudok ellenállni. Igazából magát az utat szeretem, nekem tulajdonképpen az út a cél, ahogy összerakjuk a hajót, ahogy foglalkozhatok a hajóval. Most például egy katamaránt próbálunk megfelelő szintre hozni, hogy indulhassunk vele a Kékszalagon. Már a tervezés időszakában is benne élünk a versenyben.

Ha jól tudom, van egy fiad, Zsombor. Neki milyen a viszonya a vitorlázással?

Ő nem szerelmes. Szereti, érti is a sportot, tud is vitorlázni. De mást fog csinálni, ez egészen nyilvánvaló. Megmutattuk neki a dolgot, és ha lett volna benne szenvedély vagy indulat a vitorlázás iránt, hamar kiderül. De őt más érdekli és ezzel semmi baj nincsen.

Hogyan jött létre ez a könyv és mi motiválta?

A kiadó keresett meg a könyv ötletével, és én azonnal igent mondtam. Nem volt vele más célom, csak annyi, hogy elmeséljem a pályám történetét. Elsősorban a vitorlázásról szól, a sport a meghatározó, a magánélet csak részben szerepel a könyvben.

Te írtad teljes egészében?

Igen, mindaz, amit olvashatsz itt, azok a saját mondataim. Egészen jól ment az írás és élveztem is. De hálás vagyok a szerkesztőimnek, akik sokat segítettek. Mert igaz, hogy újságíróként is dolgoztam korábban, azért ez más kategória, más méret. Azelőtt négy oldalnál hosszabb cikket nem írtam, most pedig egy egész könyvet kellett letennem az asztalra.

Hogyan ajánlanád ezt a könyvet az olvasóknak? Miért érdemes ezt a könyvet elolvasni azon túl, hogy Litkey Farkas vitorlázó írta?

Ez nehéz kérdés. Nyilván elsősorban azoknak ajánlom, akiket érdekel a vitorlázás és a pályafutásom. De talán van egy mélyebb, általánosabb érvényű mondandója is: mégpedig a siker, és a sikerhez vezető út. Azok a kövek, amelyet le kell rakni az úton, hogy a kikötőbe érjünk. Ha röviden meg kell fogalmaznom, azt mondanám, hogy az út a fontos, és ha szeretem, amit csinálok, akkor sikeres leszek benne. Ez biztos. 

(Nézd meg, ahogy Litkey Farkas a versenyzésről és a felelősségről osztja meg gondolatait.)