Tinivígjáték. Viszonylag újkeletű műfaj, talán húsz éves múltra, ha visszatekinthet ez a sokszor teljes joggal egy kézlegyintéssel elintézhető szórakoztatóipari termékcsoport. De mostanában a nyár közeledtével nagy biztonsággal tehetünk fel nagyobb összegeket arra, hány habkönnyű, bohókás, a tinédzserkor bonyolult, vagy annak tetsző útvesztőiben vájkáló film kerül a mozikba. Ha azt vesszük, hogy a nyár áll jó esetben 12 hétből, komoly esély van arra, hogy ha évi 12 tinivígjátékra szavaztunk, nyerünk.
Nagy találmány, persze hogy Hollywoodban találták ki. Kik azok, akiket legkönnyebben lehet a moziba becsalogatni? Hát a 14-24 éves korosztály. Na, akkor tegyünk a kedvükre, csináljunk filmet róluk, bukás kizárva! Pedig nem túl változatos a témakör, amiről beszélhetünk e műfaj esetében. A "hogyan pasizzunk be már végre" problematikáját mindössze a "hogyan csajozzunk be már végre" váltogatja, attól függően, nőnemű avagy hímnemű a főszereplő. Hangvételt tekintve már nagyobb a szórás, e félreértés ne essék, igen komoly, ám tünékeny helyzetet ábrázolhatjuk gunyorosan, vagy részvéttel, vagy éppen altesti gázoktól és nedvektől dúsan ordenárén, de nosztalgikusan, melankóliával is, mindegyikre van példa nagy számmal.
Más tinédzserkori probléma viszonylag elvétve kerül professzionális hollywoodi filmkészítők Megcsinálni! feliratú dossziéjába, ezért véletlenül se gondoljuk azt, hogy a Bajos csajok című új film - ismét egy "frappáns" címmagyarítás!, dől billentyűzetére fásultan a kritikus - a késői iskolai szocializáció nyilván dögunalmas filmes tárgyalása lenne. Természetesen itt is arról van szó, hogy hogyan szerezzünk barátokat, szerelmet, az elsőt, és természetesen ellenségeket. Hogyan tanuljuk meg azt, ami ránk vár az elkövetkezendő nagybetűsben. Az iskolai beilleszkedés motívuma az, amivel ez a film különbözni akar a többitől, meg az a majdnem tudományos érdeklődés, amivel, persze nem túlságosan komolyan, az amerikai középiskolák csajszi-klikkeinek bonyolult társasági viszonyait, divathóbortjait, szlengjét vizsgálja.
Egy pasit nyilván fokozott izgalommal tölt el az, hogy bepillantást nyerhet olyan titokzatos közegbe, mint a rózsaszín leányhálószobák összebújt szőke bakfiskobakjai, vagy a gimnáziumi női wc-k traccspartijai, a lányok meg gondolom, jól összehasonlíthatják, ott másképp mennek-e a dolgok, mint nálunk. Gyanítom, nem túlságosan. Azért a furkálódások, ármánykodások, összeveszések és kibabrálások mellett ez a film szól is valami fontos dologról, amit egy kissé talán didaktikusan, de mindenképpen jó szándékkal tár elénk, és ez nem más, mint a jól ismert, és sohasem túlsulykolt régi jótanács: Légy önmagad! Ne másoknak próbálj megfelelni, hanem önmagadnak, ne csábítsanak hamis mosolyok, inkább az aggódó szemvillanások. Jobb egy haragvó igaz barát, mint egy törleszkedő és hízelgő ellenség. Közhelyek, igaz, de ez van. Manapság, eredménycentrikus és túlversenyeztetett korunkban, amikor a lúzer (vesztes) szó nagyobb sértés, mint az, ha finoman szólva leostobáznak, fontos ezeket a dolgokat hangsúlyozni. Mert akik a győzelem mindenhatóságát sulykolják belénk, akik azt kiabálják, hogy ha nem pörögsz elég gyorsan, lemaradsz, sosem mondják el, hogy a versenynek csak EGY győztese van, a többi mindig csak lúzer lesz, és az a győztes is csak addig győztes, amíg le nem taszítja egy erősebb. Azután már ő is csak egy lesz a lúzerek szürke sokaságában... De ha tisztában vagy önmagaddal, reálisan látod lehetőségeidet, helyed a világban, még talán boldog is lehetsz, és álmaid is valóra válhatnak.
Azért ne tessék megijedni, ezek egy tinikorát már túlélt firkász elmélkedési, a Bajos csajok című film ennek ellenére, de ezzel együtt is egy ízig-vérig szórakoztató vígjáték. Lehet alatta jó sokat nevetni, meg lehet hatódni, meg sok mindent mást csinálni, amit szokás ilyen filmek kapcsán. Engem még kifejezetten örömmel tölt el az a tény is, hogy mindössze egyetlen puki csattan el a filmben igaz, az is dramaturgiailag fontos helyen. Tinivígjátékok esetében ez komoly pozitívum. Talán a sok ennivaló kiscsaj közül is kitűnő főszereplő, Lindsay Lohan lenne mintha kissé túl....hogy is mondjam csak, mindenen. De nekem tetszik így is.
