Ballistic

  • judelaw / PORT.hu

Egy újabb ázsiai filmrendező készül megvetni lábát Hollywoodban. Wych Kaosayananda (aki az egyszerűség kedvéért Kaos néven jegyzi első amerikai moziját) Lucy Liu és Antonio Banderas segítségével próbál sikert kovácsolni a Ballistic című filmből.

Két, egykor az államnak dolgozó ügynök útjai keresztezik egymást. Sever (Liu) egykoron a védelmi minisztériumnak dolgozott, de kisfia halála után csak az élteti, hogy bosszút álljon azokon, akiket felelősnek tart a balul elsült akcióért, amelyben elveszítette gyermekét. Célpontja Gant (Gregg Henry), akire nem csak neki fáj a foga.
A kérdéses személyre vadászik az FBI is, ugyanis egy új, minden korábbinál veszélyesebb fegyver került a gazfickó birtokába. A mikroszkópikus nagyságú szerkezetet a véráramba juttatva lehet likvidálni az arra kiszelemteket anélkül, hogy bármilyen, könnyen beazonosítható bűnjel maradna a holttesteken. Az FBI egykori saját ügynökét, Jeremiah-t állítja rá az ügyre (a szebb napokat is látott Banderas most már leszállóágban). Ahogy az ugye lenni szokott, az ő múltja sem mentes a személyes tragédiától- felesége meggyilkolása után hagyta ott a Szövetségi Nyomozóiroda kötelékét, most azonban mégis visszacsábítják. Megbízója szerint ugyanis a feleség a mai napig él, és valószínűleg éppen Gant tartja fogságban. Így ha Jeremiah megszerzi a szupertitkos fegyvert, és az FBI kezére juttatja a főgonoszt, valószínűleg imádott nejét, s vele együtt korábbi életét is visszakaphatja. Arra azonban nem gondol, hogy Gant elfogását nem csak annak emberei, de Sever is akadályozza majd, aki szintén maga akar bosszút állni a gonosztevőn...

Azt még viszonylag érthető, hogy Lucy Liu szeretne kiszakadni az Ally McBeal című tévésorozatban ráaggatott szerepkörből, s ha a Charlie angyalaiban egyszer már jól móresre tanította a pasikat, most is egy ilyen szerepben domborít, Banderasra viszont már igazán ráférne egy ütős szerep, hiszen rég volt már, amikor szinte kéthavonta mutattak be egy-egy, az ő nevével fémjelzett szuperfilmet. Sajnos ez a szerep sem fogja megmenteni.

Kaos filmje nem több egy átlagos, straight-to-video sztorinál, amelyben az akciójeleneteket újrahasznosított konfliktusok és párbeszédek hivatottak összefűzni. Ha nem amerikai pénzből és amerikai színészekkel forgatták volna, valószínűleg egyenesen a tv2-ről köszönne ránk vissza a történet. Így azonban tesz még egy kitérőt előbb a multiplexekbe, s csak azután kerül valamelyik kereskedelmi tévé filmbázisába. Maximum oda való...