Az olasz sztáríró legújabb regénye a Libri Kiadó gondozásában jelenik meg a Könyvfesztiválra.
A szépséges Andre négy jóbarát életébe avatkozik bele, hogy örökre megváltoztassa mindannyiuk sorsát. Az 1970-es évek Torinójában Bobby, Luc, a Szent és a névtelen narrátorfiú katolikus kispolgári környezetben nő fel. Szüleikhez hasonlóan jámbor áhítatossággal járnak templomba, és távol tartják magukat a nőktől.
Egészen addig, míg meg nem jelenik a csábító Andre, aki nem szégyelli megmutatni szexualitását. A lány egyik fiút a másik után hódítja meg, miközben nagyon hamar jelentőségét veszti az erkölcs és a vallás. Négy fiú és egy leány. Négy egyházi iskolába járó fiú és egy világi csaj. A hithűek és a hitehagyott. Egy találkozás, melyben két egymással homlokegyenest ellentmondó világnézet ütközik. Egy találkozás, mely ötük közül senkit sem hagy érintetlenül.
„Egyikőnk száját sem hagyta el egyetlen egyszer sem Isten neve. Sokszor csak hallgattunk, rövid szüneteket tartva, mert ráértünk, és azt akartuk, hogy ez a meghittség soha ne érjen véget.
De egyszer csak, épp amikor a Szent beszélt, valami zajt hallottunk, közelről. [...] Bárki lehetett volna az, de Andre volt. Bejött, becsukta maga mögött az ajtót; egy fehér póló volt rajta, semmi más. Egy pillanatra körbenézett, aztán bebújt az ágyba, kettőnk közé...”
Az öt fiatalt összeköti a felfedezés titkos öröme. A titok, melyről nem beszélhetnek. Vajon megfér egymás mellett hit és hitetlenség, prűdség és szabadosság, erkölcs és pőre erotika? Vagy ezek mind egymás ellen valók?
„Mi az evangéliumok Istenében hiszünk” – de a idealizált képet összerondítja a vágyvalóság szele, és az imát, az imádságot nem hitelesíti a szakadatlan bűntudat sem. Mert a templomfalon túl is van világ. Másik liturgiával. Ami végtelen.
Alessandro Baricco, az olasz irodalom egyik legnagyobb alakja egy olyan generáció portréját mutatja be, mely kételkedik Istenben, a hagyományban, de leginkább saját magában.
