zene: Steve Jablonsky
vezényel: Nick Glennie-Smith
kiadás éve: 2012
kiadó: Varése Sarabande
játékidő: 76:58
A Transformers-franchise zeneszerzője, Steve Jablonsky egy erőteljes nagyzenekari score-t készített ehhez az apokaliptikus eposzhoz. Legalábbis a Varése Sarabande honlapján olvasható marketingszöveg szerint, mellyel a szerző legújabb művéhez igyekeznek kedvet csinálni, amivel semmi probléma nincs, a gond ott van, hogy sajnos a tetszetős moziplakáttal ellátott borító mögött lévő korong nem igazán azt adja, amit ígérnek. Vagy lehet, hogy csak én képzelek bele a kelleténél többet ebbe a hangzatos felkonferálásba?
Jablonsky az elmúlt évek során számtalan klasszikus horror remake-jéhez, számítógépes játékhoz, nagyköltségvetésű alkotásokhoz, valamint kasszasikerekhez készített zenei kíséretet, melyek révén egyre ismertebbé és keresettebbé vált, ami rendjén is van egy olyan feltörekvő fiatal szerző esetében, amilyen ő is. A filmzenebarátok körében azonban az válik egyre inkább érthetetlenné, hogyan lehet ebben a szakmában megélni úgy, mint a Globus, ami évek óta ugyanazt a chilis babot készíti el és forgalmazza töméntelen mennyiségben. Korunk egyik legsikeresebb konzerv-zeneszerzőjének ugyanis mindegy, hogy milyen filmhez kérik fel, hajszálra ugyanazon receptúrát alkalmazza, melyről legutóbb a "Csatahajó" révén volt szerencsénk tanúbizonyságot nyerni.
Igaz, a magam részéről jelen esetben nemcsak a zene kapcsán állok értetlenül, hanem az előtt is, hogy hogyan lehetett a gyerekek egyik ősidők óta kedvelt stratégiai társasjátéka, a Torpedó köré egy ilyen, a haditengerészet által akár toborzófilmként is alkalmazható inváziós forgatókönyvet felépíteni. Erich és Jon Hoeber írók (akiknek "Vakító fehérség" és a "Red" is köszönhető) azonban akadály nélkül vették ezt a feladatot, s amennyiben ez egy újabb hollywoodi adaptáció-irányvonal előfutára lesz, akkor kíváncsian várom, mit hoznak ki az Amőbából, illetve a Kő-papír-ollóból. A "Csatahajó" története a végletekig egyszerű és egyáltalában nem bővelkedik újdonságokban, de ezt a filmet nem is ezért kedvelte a közönség, hanem azért, mert a rendkívül fejlett technológiával rendelkező idegenekkel összecsapó haderő küzdelmének látványa abszolút eltereli a figyelmet, s kikapcsolja agyunk logikát kereső szegmensét.
Jablonsky szerzeménye két fő vonalra támaszkodik: az egyik a már jól bevált, osztinátó alappal rendelkező egyszerű - jelen esetben hat hangjegyes - vezérmotívum ("The Beacon Project"), amely a bolygónk megmentéséért szembeszálló katonák és vérbeli hazafiak számára íródott, a másik a még ennél is egyszerűbb elektronikus hangokból álló, ambient jellegű idegentéma. Utóbbit leginkább a "The Aliens" című trackben tudjuk részletesebben megvizsgálni, mely tétel itt zeneként van számon tartva, ám ha bármely sci-fi-thrillert vagy horrort nézzük, akkor azt figyelhetjük meg, hogy a hangmérnökök az űrhajó vagy az idegen bolygó atmoszférájának érzékeltetéseként alkalmaznak merőben hasonló megoldást. De az ellenfél zenei megjelenítésének nem ez a legérdekesebb momentuma, hanem az, hogy a komponista milyen hanggal játszadozik el akkor, amikor a bennünket leigázni kívánó - és szerencsénkre a Torpedó játékot nem ismerő - idegeneket érzékelteti művében. Ez nem más, mint a kórházakban található igen drága, és bizonyos betegségek kivizsgálásához elengedhetetlen MRI berendezés, melynek hangjára a direktor hívta fel a figyelmet, akinek a forgatást megelőzően egy kivizsgálás során nyílott alkalma ilyen készülékbe feküdni. Jablonsky pedig a javaslatnak megfelelően felvette a gép monoton és jellegzetes hangját, majd elkezdett vele kísérletezgetni, végül beillesztette azt a nagyzenekari részekbe. Arról, hogy mindez mennyire sikerült neki jól, többek között a "First Contact (Part 1)" és a "Planet G" árulkodnak.
Ezen különleges ötleten kívül - mely azonban hosszú távon eléggé idegesítő végeredménybe torkollott - semmi érdekeset nem tartogat számunkra a komponista. Ha a "Csatahajó" előzetesében feltüntetnénk, hogy Michael Bay filmje, illetőleg egy-két másodperc erejéig bevágnánk néhány Autobotot, valamint Álcát, akkor e mozi simán eladható lenne úgy, mint a legújabb "Transformers"-film (amelyre egyébként az eddigi információk alapján a jövő év nyaráig kell csak várni). S tulajdonképpen pontosan ugyanez a helyzet a zenével is, melynek döntő részét akár a robottrilógiához végül fel nem használt muzsikaként is el lehetne sütni. Ide sorolható például a "The Art of War", a "You're Going to the Navy", az "Objects Make Impact", a "Battle on Land and Sea", de olyan zenerészletek is vannak bőséggel, amelyek a "Gears of War"-játékzenékre, illetve az újgenerációs Batman-muzsikára hajaznak - igaz, utóbbinál megérne egy kis kutatómunkát, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, mert Christopher Nolan első denevérfilmjénél Jablonsky is jelen volt. Szerzőnk bevonta a munkálatokba az Audioslave gitárosaként ismert Tom Morellót is, aki John Debney mellett a "Vasember 2." aláfestésénél már belekóstolhatott ebbe a műfajba. Két track köthető a nevéhez, melyek gitárzúzásuk révén igencsak kilógnak az album összképéből: ezek a "Super Battle", melyet ő maga is írt, illetve a "Thug Fight", ahol csak előadóként volt jelen.
Ezen egy kaptafás album mellett az szól, hogy rendkívül jól ki lett keverve, maradéktalanul megfelel annak az újfajta hollywoodi kritériumnak, miszerint egy muzsikának egyszerűnek és könnyen megjegyezhetőnek kell lennie. Tételek esetében pedig a "Water Displacement" és a "We Have a Battleship" című heroikus darabok, illetve a non-stop pörgést biztosító "Shredders" azok, melyeknél elfeledtem egy pillanatra, hogy mennyiszer hallottam már ilyen muzsikát.
A "Transformers"-széria első és harmadik részének zenéjét még a bűnös élvezetek kategóriájába sorolom, a "Csatahajó" aláfestése azonban már valóban csak a folyamatos, ötlettelen újrahasznosításról szól. Unalmas és egyhangú, de nemcsak azért bosszantó számomra e muzsika (melybe Jacob Shea személyében még kiegészítő komponistát is bevont Jablonsky), mert megint olyannal próbál megetetni bennünket a szerző, amiből csak ő már vagy egy tucatot készített, hanem azért is, mert ugyanezen ember fejéből pattant ki annak idején a "Gőzfiú - Steamboy" aláfestése, amelynek már egyetlen tétele is képes toronymagasan verni a jelenlegi teljesítményét.
