Nem is olyan rég Zac Efron kísérelt meg kitörni a tini sztárságból a már szinte feledésbe merült Charlie St. Cloud halála és élete című misztikus-romantikus drámával. Most pedig Lautner igyekszik megváltani jegyét a "Nagyok", vagy legalábbis "Nagyobbak" világába.
Míg Efron a dráma irányába mozdult el inkább – azért egy-két izomfeszítés és villogó kék szempár befigyelt –, Lautner jelenlegi fizimiskájának megfelelően az akció zsánert választotta, vagy választották neki, mert azért valljuk be, a legtöbb, még kiforratlan fiatal ikonnál ez a többes szám könnyen felmerülhet bennünk, Lautner esetében meg pláne. De bárhogy is, hiába a fajsúlyosabb szerep, úgy néz ki, nem csak Efron fogja továbbra is a tinik szívét megdobogtatni, mivel Lautnernek is csak látszólag sikerült borostát növesztenie.
A különbség talán abban rejlik ezúttal, hogy a mozik soraiban sokkal nagyobb eséllyel egyenlítődhet ki a nemek aránya, lévén, hogy a csihi-puhi kellően magas arányban lép fel ahhoz, hogy a férfi nézők is megtalálják számításukat. Talán, de korántsem biztos.
Jó, nem teljesen fair, hogy pár sorral feljebb az arcszőrnövekedéssel jöttem, mert történetünk szerint Lautner és hölgytársa végülis gimnazisták, bár azért erről időnként megfeledkeznek a készítők, mint ahogy arról is, milyen egy profi, tapasztalt ügynök. Csak úgy röpködtek az amatőrebbnél amatőrebb reakciók, kivitelezések a kiképzett, elvileg dörzsölt felek részéről, kvázi mondhatjuk, hogy a tinédzserek szintjére vitték le őket, talán, hogy fel tudják velük venni a harcot, esetleg, hogy ne legyen annyira szembetűnő botladozásuk és esetlenségük.
Nem, egyáltalán nem szánták viccesnek, sőt, ez az irányvonal, úgy tűnik, számításba sem jött, pedig a filmtörténetben már felfedezték a humorban rejlő lehetőségeket, főleg, ha a középpontba egy zöldfülűt helyeznek. Az 1991-es Spionfiókában nem csak az akciók mutatkoztak nagyobb horderejűnek, de a téteket is jóval magasabbra emelték, ráadásul a gimis Michael Corben-t olykor félelmetes, de ugyanakkor szándékosan elnagyolt, vicces ellenfelek és lúzer, de belevaló társak vették körül.
Tulajdonképpen ezzel el is érkeztünk a fő problémához. Habár az Elhurcolva c. film egyértelműen kivonja magát a vígjáték alól – egy-két frappáns beszólás kivételével –, mégsem sikerül annyi súlyt adnia, hogy kellő komolysággal tekintsünk rá. Mind a párbeszédek, mind az akciójelentek mintákat követnek, a sztori pedig valahonnan már ismerős és sajnos érdektelen, vagy legalábbis úgy tálalják. Nathan (Taylor Lautner) gimisként rájön, hogy nem az, akinek gondolja magát, és ez nem csak a tinikor ingadozó, felfokozott állapotának köszönhető. Nyomozásba kezd, és ennek köszönhetően hamarosan ügynökök viszálykodásának, harcának középpontjába kerül. A történetről ennél többet nem érdemes elmondani, bár attól nem kell tartanom, hogy elárulok bármit is, mert nagyon nincs mit.
Az Elhurcolva annyira belépő szintű akció film, hogy ha egy leheletnyit lejjebb adtak volna belőle, már nehezen férne be a mozis kategóriába. Randizás során háttérfilmként popcorn fogyasztáshoz javallott.
5/10 pont
