Groó Diana második, Vespa című nagyjátékfilmjével is megmaradt a mesék világánál, s fél lábbal a föld felett forgatta le egy hatodikos romafiú keserédes történetét.
A 12 éves Lali a körülményekhez képest viszonylagos jómódban tengeti életét a beregháti romatelepen. Életének negatív foltját az édesapja hiánya, míg pozitív oldalát a szerető, bár nem túl szigorú édesanyja és az összetartó közösség jelenti. A család nem éhezik, végszükség esetén vadat – a nyitányban látható „nyúlűzés” a film talán legerősebb jelenete – és halat fogyasztanak, zsebpénzét pedig az amúgy eszes gyerek kortársaitól kártyacsalás révén szerzi be. Egy alkalommal a játék során egy nyereményjegyet rejtő csoki is a birtokába kerül, amit azonban csak a fővárosban válthat be a fődíjat jelentő Vespa robogóra. A szerencsés véletlen pedig egy aranyos, ámde komoly tanulságokat magában hordozó road movie kezdetét jelenti.
Groó Diana a romaintegráció problémájának aktualitását is szem előtt tartva vezényelte le pofonegyszerű történetét. Értelemszerűen innen ered a szülőfaluban játszódó expozíció kidolgozottsága valamint a végkövetkeztetés átgondoltsága, az utazás taglalásában azonban – bár dolgát minden bizonnyal az alacsony költségvetés is nehezítette – a rendezőnő már kevésbé jeleskedik. A road movie műfajára jellemző különc szereplők természetesen a Vespában is felvonulnak, ezúttal egy apapótló vándorzenésszel, egy játékfüggő biztonsági őrrel, egy csődbe jutott vállalkozóval valamint alföldi benzintolvajokkal találkozhatunk. A karaktereknek azonban Groó Diána mágikus realista világában nincs ideje kibontakozni, s időnként valóban szükségeltetik a Lalit alakító Tóth Sándor – egy a szentesi romatelepen felfedezett talpraesett fiú – tüneményes szempárjának segítsége a gördülékenység pótlására.
Másrészről Groó Diana mágikus realista világát úgy tudta beépíteni a road movie műfajába, hogy egyben változtatott is az alapszabályokon, hiszen a műfajra jellemző, az utazás során a szereplőkben lezajlódó erkölcsi fejlődés ezúttal nem kapott pozitív végkicsengést, Lalit a történet végeztével a környező világ szépsége helyett inkább annak árnyoldala nyomasztja. Mindezt pedig a rendezőnő a Csoda Krakkóban című elsőfilmjében is kamatoztatott hangulatos miliőábrázolással és talán túlságosan is direkt szimbólumokkal (pl. a focikapu célkeresztjében álló Lali) éri el.
Összességében a Vespa nem lett rossz film, csupán egy szimpatikusan fejlődő rendezői életmű kevésbé erős állomása.
