- Meg tudná határozni az Álom természetét, melyet először 2007 nyarán állított színpadra? Miért pont erre a Shakespeare-műre esett a választása?
"Igy minden évszak önmérsékletét
Visszára váltja: zúzos, őszhajú dér
Hull a friss rózsa karmazsin ölébe;
S az agg Hyems jeges tar homlokát
Szép nyári bimbók illatos füzére."
(fordította: Arany János)
- Titánia monológjának ez volt az a részlete, mely arra inspirált, hogy színpadra állítsam a Szentivánéji álmot a XXI. században.
Néhány nappal ezelőtt havazott Ausztriában és Argentínában, míg Horvátország szárazföldi részén 12° C-ot mértünk nyár közepén. Mindenki azt mondja, hogy még sosem látta olyannak a tengert, mint amilyen nálunk, Lokrum szigetén (néha az óceánt idézi). Így aztán nem meglepő, hogy a mi előadásunkban szintén havazik nyár derekán.
- Hogyan látja a valós és a képzeletbeli viszonyát a Szentivánéji álomban?
- A valós és a képzeletbeli világ szembeállítása nem volt nehéz feladat. Csupán annyit kellett tennünk, hogy követtük a nagy drámaírót, aki képessé tett minket a két tökéletesen különböző világ megkülönböztetésére azáltal, hogy művében a verses szöveg prózával váltakozik. Shakespeare idejében ugyanaz a színész játszotta Theseust és Oberont csakúgy, mint Hippolytát és Titániát. Én is ezt a megoldást választottam, ami ugyan nem túlságosan eredeti (emlékezzünk csak vissza a Peter Brook rendezte híres Szentivánéji álomra, melyben először fordult a hagyomány felé, és később számos rendező követte). Mindazonáltal ez a döntés egy kettős tükröt hoz, és senki nem tudja megmondani, hogy ki kit él meg, ki kiről álmodik, hogy vajon a valós szereplők, Theseus és Hippolyta önmagukról álmodnak Oberon és Titánia alakjában vagy épp fordítva. Melyiket lenne könnyebb elfogadnunk?
- Színházi rendezőként hogyan kezeli Shakespeare komédiájának kiváló humorát?
- A vígjáték széles körben ismert humora elsősorban a mesteremberek jeleneteiben mutatkozik meg. Tekintet nélkül arra, hogy milyen földhöz ragadt módon akarnak ? ha csak egy pillanatra is - jelentősek lenni, egyszerre keltik fel szeretetünket és együttérzésünket. A legszebb pillanat az, amikor az "athéni mesteremberek" előadnak egy színdarabot Hippolytának és Theseusnak, szolgálóiknak és színészeiknek, akik - miután igencsak megizzadtak a színpadon ? ezúttal nyugodtan nézik valaki más erőfeszítéseit.
- Mi a véleménye a szöveg befogadásáról napjainkban? Milyen szinten lesz ismerős a ma közönségének?
- Kifejezetten szeretem a befejezést, mert Shakespeare itt tereli össze első alkalommal valamennyi színészét. Ez teszi a Szentivánéji álmot különlegessé, azzal a négy világgal, melyek egymás mellett élik külön-külön életüket, és melyek egy pillanatra egybeforrnak, és ez egészen ritka manapság.
És végül, a szerelem.
A fiatal szerelmesek nyílt bohóc-tréfái és a szerelem (melynek meg kell, és mely meg akar mutatkozni az egész világ előtt) inspirálják Oberont (és remélhetőleg mindenkit, aki megnézi az előadást) arra, hogy még egyszer őrülten, bolondul, tehetetlenül szerelembe essen. Sokáig gondolkoztam azon, hogy miként fejezzem be az előadást. Egy kérdőjellel fejeződik be, ahogy minden szerelem is. Mégis, a szerelem döntés kérdése, és ez elgondolkoztat: meg tudjuk hozni ezt a döntést vagy sem?
