Futott pár éve a mozikban egy fekete-fehér, szikrázóan kemény francia film a párizsi külváros etnikai konfliktusoktól sem mentes, hasisfüstös atmoszférájáról. Egy arab, egy zsidó és egy néger srác gyűlölettel terhes, viszontagságos hétköznapjainak történetét mesélte el, metszően hiteles, szinte dokumentarisztikus igényű ábrázolással. Rendezője, a magyar származású Mathieu Kassovitz, ez alkalommal egy misztikus thrillert mutat nekünk.
A Jean-Christophe Grangé regényéből adaptált történet színhelye egy isten háta mögötti alpesi kisváros. Valakik, talán bőrfejűek feldöntögették a temető sírköveit, és a helyi spanglis (sic!) közrendőrt (Vincent Cassel) a szálak némi kitérő után a helyi, meglehetősen komor hangulatú, ódon egyetembe vezetik. A városka melletti magas jégfalon a hegymászók egy embriópózba merevedett kivájt szemű hullát találnak. A Párizsból érkezett Niémans felügyelő (Jean Reno) a nyomokat szintén az egyetem falai között találja meg, hiszen kiderül, az áldozat nem más, mint az egyetem egyik oktatója. A középkori hangulatú egyetem zárt belső világában, a könyvtár sejtelmes félhomályában különös és misztikus rejtély kezd kibontakozni, amelynek kibogozása során a két zsaru kényszerű munkakapcsolatba kerül, miközben akad egy nem várt segítőjük is, a szép hegyimentő, Fanny személyében. Újabb gyilkosság történik, Niémans és kissé zilált társa rájön: a gyilkos minden tette egyben üzenet is. Szinte eszelős elszántsággal vetik magukat a gyilkos utáni hajszába, sejtik, a vérfagyasztó titkokkal terhes ügy tartogat még meglepetést számukra. És természetesen számunkra is.
Kiváló a történet helyszínének megválasztása. Az Alpok zord és havas sziklái közé szorított kisváros hangulata már önmagában is sejtet valami tragikumot. Ha ehhez hozzávesszük még a komor, középkori légkört árasztó egyetem sejtelmes épületét, ez éppen elég egy kiadós borzongáshoz, és nem kell az itt megszokott 100 kilométeres sebességgel süvöltő jeges szél sem, hogy kiverje a nézőt a fagyos veríték. De ha történik egy, a fekete mágiát Dr.Mengele auschwitzi rémtetteivel és Frankenstein ördögi kísérleteivel vegyítő eset is egy ilyen helyen, akkor minden adott a rettegéshez.
Ez a rettegés a film nézése közben belénk is költözik, ahogy kell, és a végén sem oldódik fel igazán, ez viszont jelen esetben hiba. Ráadásul mintha a filmet végighajtó feszes lendület a végére kifulladna, a végső megoldás a felvázolt misztikus rejtélyhez képest túlságosan kézenfekvőnek tetszik, bár lehet, hogy csak azt a bizonyos szőrszálat próbálom farigcsálni. Végül is nem rossz film ez, nem hiába hasonlítják a műfaj klasszikusához, a Hetedikhez. Markáns, egyéni a hangulata, jó a zenéje, pergő a ritmusa, kiváló a színészi alakítások sora, Jean Reno a ma francia világsztárja, Vincent Cassel pedig lehet a holnapé. A film látványvilága, a kivitelezés minősége a legigényesebb hollywoodi produkciókat idézi, Mathieu Kassovitz feszültségteremtő ereje pedig egyenesen hitchcocki.
Hogy mégis van valami hiányérzetem a Bíbor folyók kapcsán? Lehet, hogy a Gyűlölet volt túlságosan erős film, úgy elsőre Matyitól. Nézzék meg és döntsék el Önök.
