A végtelenségig bonyolított történet megértéséhez egyesek szerint többszöri megtekintés szükséges. De senki ne higgyen a rémhíreknek.
Jean Reno jó ideje nem mutatkozott értékelhető filmben, hacsak a Godzillát nem számítjuk annak, ezért épp ideje volt kirukkolni valami igazán kemény szereppel. A leginkább koalára emlékeztető színész, aki a Leon, a profiban vált világhírűvé, Mathieu Kassovitz rendezésében visszatért a régi kerékvágásba, és a félelmet nem ismerő nyomozó szerepében egy ultrabrutális sorozatgyilkos nyomába ered.
A Hetedikre hajazó film kezdésnek máris egy holttest látványát tárja elénk, nem hagyva kétséget afelől, mire is számítsunk az elkövetkezendő két órában. Természetesen brutalitásra, mely túltesz David Fincher filmjén is, és egy titokzatos, rejtvényekben gondolkodó hiperintelligens, extradegenerált, nárcisztikus beütésű gyilkosra, aki látott néhány filmet, s ezen felbuzdulva hülyeségeket üzenget. A szövevényességet fokozza egy fiatal nyomozó feltűnése, aki ugyanabban az ügyben nyomoz, egészen más módszerekkel, s egészen más nyomon. A két nyomozó természetesen kénytelen összedolgozni, a gyilkos ugyanis egyre jobban élvezi a játékot.
Mathieu Kassovitz filmje lélegzetelállító, félelmetes és gyomorforgató. Képei baljósak, szereplői zordak, sorsuk kilátástalan. A Hetedikhez méltán hasonlítható film, amely főleg dramaturgiailag és látványvilágában hasonló, csak azoknak ajánlott, akik elviselik a gusztustalan felvételek látványát, a hasonlóságot, a hiteltelenséget és a film utáni depressziót.
