Botrányok, könnyek, balesetek - az MTV VMA 20 legemlékeztesebb pillanata

Az MTV minden év szeptemberében rendezi meg Video Music Awards névre hallgató díjkiosztó gáláját, amely az esztendő egyik legrangosabb zenei eseményének számít már 1984 óta. Összeszedtük a legemlékeztesebb pillanatokat

A VMA közel 40 évre visszatekintő történelme során szinte minden alkalommal képes témát szolgáltatni a bulvársajtónak egy-egy azóta legendássá vált fellépés, egy nem mindennapi ruhaköltemény vagy épp egy sokkoló, esetleg botrányba fulladt incidens miatt. Válogatásunkban sorra vesszük a Video Music Awards 20 legikonikusabb pillanatát, melyek így vagy úgy, de valamilyen okból örökre bevésődtek az emlékezetünkbe.

Forrás: Jeff Kravitz/FilmMagic)


1984

Madonna egy hatalmas tortán állva, esküvői ruhában, rajta egy „BOY TOY” feliratú övcsattal adta elő a Like a Virgin című slágerét.

1989

A Def Leppard utoljára lépett színpadra két évvel később elhunyt gitárosukkal, Steve Clarkkal.


Jon Bon Jovi és Richie Sambora
egy-egy szál gitárral adták elő a „Livin’ on a Prayer” és a „Wanted Dead or Alive” című dalokat, az akusztikus előadás pedig az Unplugged című műsor első számú inspirációja lett.

1991

A Poison gitárosa, C.C. DeVille illuminált állapotban állt színpadra, annyira feldühítve ezzel Bret Michaels énekest, hogy az öltözőben összeverekedtek és DeVille-t aznap kirúgták a bandából,

1992

A Nirvana basszusgitárosa, Krist Novoselic a levegőbe dobta a basszusgitárját, de nem sikerült elkapnia, így a hangszer a fején landolt,

1994

Michael Jackson és Lisa Marie Presley nem túl meggyőző, bizarr csókot váltottak,


A Beastie Boys tagja, MCA azaz Adam Yauch svájci alteregója, Nathanial Hörnblowér széttrollkodta az R.E.M. köszönő beszédét.

1995

Courtney Love megzavarta Madonna interjúját.

1996 

Egy díj átadása erejéig 11 év után ismét együtt mutatkozott a Van Halen eredeti felállása.

1997

Fiona Apple köszönő beszédében a világot lószarnak nevezte.

1998

Rose McGowan egy szinte semmit nem takaró ruhában vonult fel a vörös szőnyegen akkori barátjával, Marilyn Mansonnal.

1999

Diana Ross letapizta Lil' Kim bal mellét.

2000

A Rage Against the Machine basszusgitárosa, Tim Commerford a Limp Bizkit győzelme után tüntetőleg felmászott a színpaddíszlet 20 méter magas tartóemelvényeire.


Eminem 100 hasonmása társaságában
adta elő a „The Real Slim Shady” című dalát.

2001

Britney Spears egy kígyóval a nyakában énekelte el az „I’m a Slave 4 U” című slágerét.

2003

Madonna Britney Spearst és Christina Aguilera-t is megcsókolta közös produkciójuk során.

2009

Kanye West Taylor Swift köszönő beszéde közben a színpadon termett, kikapta az énekesnő kezéből a mikrofont és közölte, hogy a díjat valójában Beyoncé érdemli meg.

2010

Lady Gaga egy tetőtől talpig nyers húsból készült ruhában vette át a díját.

2011

Beyoncé a fellépése végén megmutatta terhes pocakját.

2013

Miley Cyrus twerkelt egyet Robin Thicke-nek.