Valamikor nyár közepe felé találkoztam először a Bűbáj előzetesével, és már akkor rácsodálkoztam arra az eredetiségre, ahogy a Disney stúdió képes volt saját magán és alkotásain gúnyolódni és jóízűen nevetni. Akkor már csak azért kellett imádkoznom, hogy mindebből maradjon valami a filmben is. Jelentem: maradt. A Bűbáj a karácsony előtti moziszezon egyik legbájosabb családi filmje.
Valahol túl az Óperencián éldegél Giselle, a tündéri modorú hercegnő, akinek életét otthonának csinosítgatása, állandó énekelgetés, táncolás és a remény tölti ki, hogy egyszer betoppan ajtaján a mesebeli herceg. Nem is kell sokáig várni rá, hiszen énekelve érkezik, és útközben még a kardját is meg tudja mártani egy erdei szörnyetegben. A két énekhang egymásra talál, és rögtön szerelem szövődik a két fiatal között. Hogy is lehetne ez másképp egy rajzfilmben? Aztán szokás szerint jön a gonosz boszorkány, aki keresztbe tesz a szerelmeseknek és a lányt egy térkapun küldi át a mi világunkba.
Míg az első negyed óra a Disney stúdió klasszikus meséinek modorában telt, csak mindent némi túlzással bemutatva, az élővé változó rajzfilmfigurák New Yorkba kerülésével a hangsúly a két világ találkozásán és az ebből adódó abszurd helyzeteken lesz. Bár a figurák átváltoznak, a jellemük mégis a régi marad, ami számtalan érdekes szituációt teremt. Ha a mesebeli hercegnő rajzolt formájában énekelve magához vonzza az erdő madarait, őzeit és nyulait, addig a nagyvárosban mindez csatornapatkányokra, galambokra és csótányokra cserélődik, sőt még a Central Park járókelőit is megtáncoltatja egy musicalbetét erejéig.
Kevin Lima rendező jól ismeri a Disney-t annak minden pozitívumával és negatívumával együtt, hiszen korábban maga is olyan meséket rendezett a cégnek, mint a Tarzan vagy a 102 kiskutya. Mivel a Bűbáj is a mesebirodalom berkein belül készült, így a konvenciók megdöntése csak ideig-óráig működhet, és egy idő után átveszi az uralmat az egeres cég igazgatótanácsa. Ekkor a korábban fergeteges paródiafilm átmegy korrekt romantikus vígjátékba, ahol a hercegnőnek választania kell mesebeli lovagja és egy nagy almai elvált ügyvéd között. Ez a rész sincs rosszul megcsinálva, de ekkor már a korábbi poénpetárda adag is jelentősen csökken. Szerencsére minden hibán átsegít bennünket a főszereplő Amy Adams csodálatos játéka, aki valami elképesztő hitelességgel játssza a naivát. A Grace klinika Patrick Dempsey-je kellően sármos az ő partnereként, és neki köszönhetően nem csak a családos, de az egyedülálló nők is szívesen jegyet váltanak a filmre. Jól teszik, mert a Bűbájban az apró hibái ellenére nem lehet csalódni.
