Bújócska

Groteszk jövőt tár elénk a sikerkönyvből készült mozi: az Észak-Amerika romjain formálódó országban a tehetősebb réteg mintha egységesen Tim Burton valamelyik késői rémálmából ruccant volna ide, míg a szegényebbek spártai körülmények között, A farm, ahol élünket idézve éldegélnek - és néhány közülük kiválasztott tizenéves minden évben megvív egymással életre-halálra. Merthogy Panem et circenses a jelszó még mindig, és ezt jól tudja a filmbeli felsőbb vezetés, Gary Ross rendező és a regényt jegyző Suzanne Collins is.

Az alapanyag legalább annyi helyről merít, mint a Harry Potter, és a jelek szerint majdnem olyan sikeres lesz, mint az Alkonyat sagája - de legalább az ambíció több benne. Megkapja a szokásos adagját a romantikára, akcióra, popcornra és plázakatarzisra váró közönség valamennyi tagja, viszont a rendező mert egy csöppet távolabb nézni az ilyen nézőseregtől, melyet egyébként épp pellengérre igyekszik állítani a mozi.

A várható sablonokat például meglepően kreatívan hasznosítja, és hosszú jelenetekig képes azt a látszatot kelteni, hogy ebből valami szokatlan és új dolog is kisülhet - pedig hányszor láttuk már az esélytelen, underdog versenyző Odüsszeiáját, a média ocsmányságát, na meg a tömeg felszínességét! A szépen felrajzolt kontrasztok, a kézikamerás képeket tarkító zaklatott vágás azonban jól megalapozza a nyomasztó hangulatot; a sztorit rejtő kártyalapokat sem csapják ki azonnal az asztalra, hanem darabosan, hadd ne mondjam, balladisztikusan haladunk előre - hogy aztán az egész óvatosan felfújt lufi akkorát pukkanjon, mint egy Bay-filmben feltűnő kipufogócső. Mert amikor elérkezik az akció ideje, a feszültség egy pillanat alatt odavész, a kitekert világ pedig egyszerűen eltűnik; lévén a címbeli viadal egy nem túl szórakoztató erdei bújócska, amit az alkotók profizmusa és az a néhány deus ex machina-elem sem ment meg a banalitástól.