Stieg Larsson Millenium-trilógiájának mozgóképes záró darabja, A kártyavár összedől Stockholm békésnek tetsző, ám árnyakkal terhelt városképével zárul, jelezve, hogy Lisbeth Salander története csupán egy, a svéd mintatársadalom temérdek titka közül. Kár, hogy A tetovált lány nyers társadalomkritikai attitűdje a harmadik részre végképp tovaszállt, s csak egy közhelyekkel terhelt összeesküvés maradt utána.
A tetovált lányt lehetett szeretni. Titkokkal terhelt fantáziadús krimi volt, amelynek vérkeringését extravagáns antihőse indította be igazán. Niels Arden Oplev filmje kerek, egész történettel és ridegen tálalt karakterekkel rendelkezett, ahogy a középpontjában álló családi bűnténysorozatnak is egy fagyos sziget adott otthont. Mellékszálaiban pedig számos kimondatlan társadalmi problémának jutott hely, mint pl. a családon belüli erőszaknak, a gyermekvédelmi rendszer hézagainak, a fasiszta múltnak vagy éppen a korrupciónak.
A második epizód, A lány, aki a tűzzel játszik, az első részhez képest már filmszerű kismiska volt. Valószínűleg az eredeti mű írójának és az új rendezőnek, Daniel Alfredsonnak egyaránt köszönhetjük, hogy a fotografikus memóriával rendelkező Lisbeth múltja egy torzult apafigura és egy fájdalomra immunis monstrum történetbe emelésével irritáló görög tragédiává silányult. A másik szálon azonban formálódni kezdett egy, az agytekervényeket kevésbé megterhelő összeesküvés, amely végül bivalyerős alapszituációt biztosított a harmadik résznek.
A kártyavár összedől tehát ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Lisbethet golyóval a koponyájában – amit egyébként apja parancsára a féltestvére eresztett a fejébe – kórházba szállítják, pontosan oda, ahol az általa baltával megsuhintott atyja is fekszik. Mivel a lábadozó családtagok túl sokat tudnak, mind a Millenium folyóiratnak, mind pedig a kormány közeli titkostársaságnak reagálnia kell a váratlan szituációra. A gyilkossági kísérlettel vádolt lány tárgyalása közeledik, Lisbethet meg kellene ölni, az újságírókat pedig el kellene lehetetleníteni.
A kártyavár összedől kétségkívül izgalmas, csak éppen cseppet sem eredeti film, amelyben a paranoiafilmek és a tárgyalótermi krimik szubzsánerei mosódnak össze. A rendezői széket magának átörökítő Daniel Alfredson határozottan adagolja a feszültséget a cselekménybe, amely egészen a bírósági jelenet csúcspontjáig ki is tart, ekkor azonban működésbe lép a néző tudástöbblete. A hősnő testi-lelki megpróbáltatásainak teljes ismerete és az összeesküvés-szál sablonjai totálisan érdektelenné teszik a tárgyalás alakulását. A titkosrendőr-papák behozatalán kívül a konspiráció sem tartalmaz túl sok eredeti ötletet, mi több sorra köszönnek vissza az olyan filmes közhelyek, mint a pályaudvarokon tartott találkozóknak vagy a túlsúlyos hacker perdöntő segédletének sokszor látott esete. A rendezőt viszont szolid vállveregetés illeti amiatt, hogy végre valahára a Millenium szerkesztőségével is komolyabban foglalkozik. Tisztelettel nyúl az oknyomozó riporterek munkája után, s bár Mikael Blomkvis figuráját kissé szentimentális stílusban az utolsó idealista újságíróvá magasztosítja, érezhetően e különleges foglalkozás kockázati határait keresi. Alfredson minden bizonnyal a maximumot hozta ki az erősen „ponyvás” sztoriból, méghozzá úgy, hogy a cselekmény közel két és fél órán át folyamatosan pörög, csupán a frankensteini, szőke monstrum bosszúálló szálának elvarrása és a szétmálló szerelmi háromszög lassítja a tempót.
Talán nem is érdemes háromszögnek nevezni Blomkvis, Lisbeth és a kollegina kapcsolatát, ugyanis A tetovált lány pozitív és negatív értelemben vett szexuális túlfűtöttsége teljesen elpárolgott, s a karakterek érzelmi stabilitása vált uralkodóvá. Lisbeth Salandert, az egykori rejtélyes antihőst e rész alapján már teljesen felesleges „tetovált lányként” vagy „biszex punkként” kezelni. Alfredson csak a karakter outsider-létét tartja meg, jogi és lelki értelemben is rehabilitálja a minden hájjal megkent lányt. A lanyhuló színészi teljesítmény (Noomi Rapace) pedig végképp arról árulkodik, hogy nagy kár ezért az antiszociális karakterért.
