Mintha olvastam volna, hogy kivonják a CB-rádiókat, mert már mindenkinek van mobilja, szóval ilyen kütyüről ezentúl nem indul akkora balhé, mint annak idején a taxisblokádban vagy most a Kéjutazás című thrillerben (rendezte: John Dahl). A rádiót a tengerentúl leginkább a kamionosok használják, a két testvér (Steve Zahn és Paul Walker) valahol Közép-Amerikában véletlenül szerez egyet, aztán a hosszú úton azzal szórakozik, hogy fals üzeneteket küld ennek-annak. Végre beugrik egy mitikus figura - Rozsdás Bökő -, senki sem látta még, de legendák terjednek róla, a srácok meg úgy gondolják, kicsit megszívatják ezt a fazont: lányként jelentkeznek nála, randira hívják -, jó vicc. A helyszín még inkább, a motelben, ahol megszállnak, valami nagydarab macsó lökdösődik, nosza, az ő szobájába csábítják a kamionost. Persze balhé lesz, még a rendőrség is kiszáll. Így indul a thriller. Gondolhatod, hogy nem marad annyiban, Rozsdás nem bocsátja meg, hogy átverték, és rááll a két srácra. Ettől kezdve road-movie is ez a mozi, vágtatnak keresztül-kasul Amerikán, egy régi verda, meg az óriás kamion. Ami ugye félelmetes (főképp, ha beléd rohan ötszáz lóerejével...).
Az ötlet jó, bár félni nem nagyon kell, épphogy, szóval nézelődhetsz. Viszont az embernek eszébe jut, hogy bár a CB kimegy már a divatból, voltaképp ugyanezt a típusú viccet sütik el nap mint nap több millióan az interneten: lány fiúnak írja be magát, és udvarol lánynak, öreg fiatalnak álcázva tegezi a tiniket, merthogy a becenév mögött bárki rejtőzhet, az inkognitó világméretű lett. (Volt is belőle már kis és nagy balhé, még tönkrement esküvő is.)
Ennek a thrillernek az a trükkje, hogy az üldözőt (Rozsdás Bökőt) nem látod, csak a lábnyomát, fegyverét, reflektorait, vagy épp a hullát, amit maga mögött hagyott (paradicsomlében, természetesen). Amit nem látunk, félelmetesebb - e hatásra aztán rádolgozik a kamionos speciálisan kevert hangja: kapj frászt. Sőt szerintem az egyik főszereplőt (Steve Zahnt) azért választották, mert nagyon tud rémüldözni, ha tágra nyitja a szemét, tudhatod, hogy nagy gáz van, ami ugyan nem elég egy thrillerhez - a sztorin meg a képeken kéne rémüldöznöd -, de a rendező tud fokozni. Mert csajok is vannak a történetben, a "kéjutazást" - az üldözéses sztorit - hárman csinálják végig, a két srác, meg az egyik barátnője (Leelee Sobieski). Nem, ne arra gondolj, a thrillerben nincs szex, szóval találd ki...
Azt is találgathatod, mitől borul ennyire vérbe a kamionos agya? Igaz, kiszúrtak vele, de ezt a sértést visszaadta, egyszer, kétszer, háromszor - és még mindig bosszúért liheg - miért ennyire? Arra tippelek, hogy ez a thriller arra épül, amit nap mint nap megélünk: a túlreagálásra. Súgnak valamit, én ordítok, rálépnek a lábadra a villamoson, te lelököd a manust a kocsiról. Pontosabban lerúgnád, de nem teheted, mert kultúrlény vagy, ezért aztán örvendezel, ha helyetted valaki más olvas be, anyázik, tapos el valakit mérgében: ez van a levegőben. Ez a hangulat jön le a vászonról - legalábbis itt nálunk.
A filmnek ezzel együtt nincs elég ereje, a párbaj önmagában nem igazán nagy durranás, mással keverve talán elmenne, de a rendező nem tudja, hogy vígjátéki elemeket rakjon-e a halálos párharcba, próbálgatja, de nem jönnek be a poénok. Egysíkú marad a film. Még ez se lenne baj, de a thrillertől elvárnád, hogy a hátadon fusson a hideg, ám ezt nem kapod meg. De az is lehet, hogy ez már nem a rendező hibája: moziszemünk annyit romlott, hogy normál szintű rémület már nem is számít?
