John Madden beállt azon rendezők sorába, akik másodszor, sőt ötödször is képesek feldolgozni egy témát. Mi történt? A Szerelmes Shakespeare óta nem jutott eszébe semmi, de szerződése kötelezi, hogy három évente filmet csináljon? Ki tudja, és kit érdekelne ez egyáltalán, ha egy bárgyú D-kategóriás filmet remakelt volna, de hogy a 2001-ben négy Oscart nyert Egy csodálatos elmét butította le, az azért hollywoodi cenzúráért kiállt.
Van egy őrült matematika professzor, akinek életét és elméjét egy önfeláldozó nő próbálja megmenteni éveken át. Ugye ismerős? Igen, Russel Crowe és Jennifer Connelly már eljátszották ezt. A különbség "csak" az, hogy míg a férfi és a nő az Egy csodálatos elmében férj és feleség voltak, addig a Bizonyításban apa és lánya.
John Madden változatában Catherine-nek (Gwyneth Paltrow) Robert (Anthony Hopkins) halála után nemcsak azzal kell megküzdenie, hogy öt évet "elpazarolt" egy menthetetlen elme ápolására, hanem azzal a kérdéssel is, hogy vajon apjának csak matematikai tehetségét örökölte-e vagy az elmebaját is.
Megbolondult vagy tényleg ő írta az elmúlt húsz év legjobb matematikai bizonyítását a prímszámokról? Catherine segítségére apjának tanítványa, Hal (Jake Gyllenhaal) siet, hozzá legközelebb álló nővére (Hope Davis) pedig hirtelen az ellenségévé válik. Bizalom, szerelem és unalom.
Még pedig dühítő unalom. Az első tizenöt perc után ugyanis nyilvánvaló, hogy ez egy őrült nagy lopás, ami még rendben is lehetne, ha meghaladná az elmúlt évek egyik legmegérdemeltebben Oscar-díjat nyert munkáját, de nem. Nincsenek izgalmas fordulatok, nincs előkép (az Egy csodálatos elme "hőse" létező személy volt, John Nash matematika zseni) és nincs pontos diagnózis.
Mert mi az, hogy valaki megőrült? Sziámi macskánk is megőrül minden nap, sátáni morgások kíséretében faltól falig repül, mint Yimou Zhang harcosai, de mégsem gondoljuk, hogy naponta fél óráig kínai kardforgatónak gondolná magát. Az Egy csodálatos elmében nyilvánvaló volt, hogy John Nash skizofrén. De mi Robert betegsége?
Nem tudjuk, nem mondja ki senki. Csak annyit látunk, hogy a professzor élete utolsó éveiben úgy viselkedik, mint aki feltolt néhány csík amphetamint és azt hiszi, hogy megfejtette a táguló világegyetem képletét. Könyvtári könyvek iktatószámaiból próbálja dekódolni az ufók üzeneteit, matematikai elméleteket farag az évszakok változásairól, és mindeközben elfelejt enni és fürdeni.
Cathrine őrülete is hasonlóképp felszínes. Nemrég meghalt apjáról hallucinál és már maga sem tudja pontosan, hogy a 103 jegyzetfüzetből hányat írt ő és hányat az apja. Minden normális ember hallucinál az elhunyt rokonairól, ha sok-sok éven át össze volt zárva velük, és bizony az is előfordul, hogy az idők távlatából már maga sem tudja, ki mondta előbb, menj anyádba. Ez még nem őrület, ez szimpla pszichológia.
John Madden hiába adott lehetőséget a szépreményű szépfiú Jake Gyllenhaalnak, hiába szerezte meg filmjéhez az öregségére pénzszűkében lévő, de elhízott Anthony Hopkinst és a filmszakma legfelkapottabb fapijánát, a formás mellű, szőke Gwyneth Paltrow-t, a Bizonyítás velük együtt is csak egy rosszul sikerült nyúlás marad.
Pedig ők, az Arany Oroszlán és a Golden Globe zsűrije mindent megtettek azért, hogy tudjunk erről a filmről, de bár ne tették volna. Nagy kár, hogy nincs Hollywoodban egy jó nagy "fekete doboz". Ez a film legalább három év sötétzárkát érdemelne.
