Christoph Waltz volna az új James Bond-gazember?

Épp ideje lenne megtudni, ki lesz a soron következő Bond-film főgonosza, hiszen decemberben már kezdődik a forgatás, és a jelek szerint a készítők a nyilvánvaló megoldás mellett döntöttek.

Lassan nyakunkon az új James Bond film forgatásának decemberi kezdési időpontja, és sok mindent tudunk már a filmről – és sokat nem. Az biztos, hogy Sam Mendes és Daniel Craig visszatér, és az is tuti, hogy az (egyik) női főszereplő Lea Seydoux () lesz, nagy eséllyel mint az aktuális femme fatale – vagy a rendes lány, ki tudja, mert szinte mindig ketten vannak. Azt is megerősítették, hogy A galaxis őrzői révén filmsztárrá vált egykori pankrátor, Dave Bautista lesz a főgonosz jobbkeze, sokban emlékeztetve egy réges-régi Bond-film legendás Cápa nevű karakterére, ám magáról a zseniális főgonoszról nem tudtunk semmit. Most azt beszélik, hogy Christoph Waltz játssza majd ezt a figurát, ami elmúlt szerepei, különösen a Becstelen Brigantyk aljas gestapósa után elég kézenfekvő választásnak tűnik, hiszen Waltz tényleg pazarul tud gonoszkodni, és most rá is ér, mert kiesett a Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales szereposztásából. Bár ez hivatalosan még csak egy pletyka, de állítólag abszolút komolyan vehető forrásból származik. A filmben szerepel még Ralph Fiennes, Ben Whishaw és Naomie Harris, Mexikóban, Marokkóban, Olaszországban, Ausztriában és persze Londonban forgatják, a premiert pedig 2015 november 6-ra írták ki, és addig biztos lesz más cím is, mint a most használt James Bond 24.