A fiatal színésznő Helena Coco König néven született 1996-ban, Bécsben, ahol azóta is él. Coco König már nagyon fiatalon játszani kezdett, szerepelt az ausztriai Akademientheater és Burgtheater, illetve a német Berliner Ensemble színpadán. Első filmes főszerepét Edelényi János (Prima primavera, Egy igaz ember) angol-magyar koprodukcióban készült, a héten bemutatott drámájában, a Jutalomjátékban kapta meg a fantasztikus Brian Cox oldalán, és hamarosan, ha csak apró szerepben is, de láthatjuk az Assassin's Creedben is. Coco szépségére és eleganciájára a divat világában is felfigyeltek már: a Vogue magazin a 2016-os cannes-i vörös szőnyeg egyik legjobban öltözött sztárjává választotta, de stílszerűen modellkedett már a Chanelnek is.

Úgy tudom, éppen vizsgázol? Miből és hogy állsz vele?

Most vizsgáztam sikeresen művészettörténetből, az olasz reneszánsz képeiből.

Hogyan kaptad meg ezt a szerepet?

Edelényi János egy portéképet látott rólam egy magyar újságcikkben, ami arról szólt, hogy a Berliner Ensemble-ben játszom - ez felkelette az érdeklődését. Először Bécsben találkoztunk, aztán Budapesten is várt még két forduló. Ezt követte még egy végső, londoni találkozás Brian Coxszal is, aki néhány órányi beszélgetés után szintén örömmel és mosolyogva adta áldását János döntésére. Már a szerepre való felkészülés is különleges és egyben felkavaró élmény volt:  egy hetet töltöttem Angliában, egy idősek otthonában, ami személyes okokból is mélyen érintett. A filmbeli Dorottyához hasonlóan nekem is volt egy mentorom, a svájci származású színházrendező, Luc Bondy - nagyon szerettem őt. A halála előtti három évben, a betegsége alatt is sok időt töltöttünk együtt, próbáltam mindig mellette állni, ha kellett, gondoskodni róla - a forgatás kezdetén telefonon tartottuk a kapcsolatot. Nem sokkal később örökre búcsút kellett vennem tőle. A JutalomJáték emiatt is meghatározó szerepet tölt be az életemben: mindig fel fogja bennem idézni a saját mesterem emlékét.

Milyen volt a színpadról átállni a filmre, ráadásul egy főszerepben?

Óriási kihívás és felelősség volt ez a főszerep amiatt is, hogy Edelényi János akkor már hét éve dolgozott ezen az álmán. A színházhoz képest a film finomabb részleteket mutat, így másfajta játékra, sokkal visszafogottabb gesztusokra volt szükség, mint a színpadon.

„Diákként” kezeltek a veterán színészek?

Első perctől kezdve partnerként kezeltek, nem volt köztünk hierarchikus viszony, mindenki nagyon segítőkész volt. Anna Chancellor végtelenül kedves volt hozzám, Brian Cox a maga természetességével és könnyedségével mindig tökéletesen tudta megragadni és átadni a lényeget - nehéz szavakkal körülírni a nagyságát. Szinte szünet nélkül, öt hétig forgattunk – valódi profizmus uralkodott a forgatáson. Emellett családias és könnyed hangulat, amiben nagy szerepe volt Brian Cox hihetetlen humorérzékének is.

Melyik volt a legnehezebb jelenet számodra a filmben?

A forgatás első napjai voltak a legnehezebbek, mint például az első jelenet, amit felvettünk. Ebben Dorottya tisztába teszi Sir Michael Giffordot, miközben shakespear-i nyelven társalognak. Nagy kihívás és szokatlan, zavarbaejtő élmény, amikor egy ilyen kaliberű színész fekszik előtted, segítségre szoruló idős embert megformálva, és emelkedett párbeszéd kíséretében elvégzed ezt a nagyon is földi feladatot. Ezután már végig annyira koncentrált munkában volt részem, hogy nem is éreztem a nehézségi fokozatokat a jelenetek között.

Milyen visszanézned magadat, pláne, ha láttad magad magyar szinkronnal? Kritikus vagy magadddal szemben, illetve olvasod a rólad szóló kritikákat?

Nem szeretem magam visszanézni. Az első ilyen alkalom a Palm Springs-i Filmfesztivál volt, ahol beültem a nézőtérre, és az első tíz percben a szívem majd kiugrott a torkomon. Aztán, ahogy meghallottam a közönség reakcióit, egyre nyugodtabb lettem. Szeretem az őszinteséget és az építő kritikát, mindig örülök neki. Úgy érzem, sokat tanulok belőle.

Hogy fogod a színházat és a mozit egyeztetni?

Nagyon izgalmas volt a legutóbbi színpadi projekt, amiben részt vehettem: ez Schiller Haramiák című drámája, Matthias Hartmann rendezésében. Ebben együtt van jelen színház és film. Ha választani kellene, gyakrabban filmeznék, szeretem, hogy maradandót lehet alkotni, természetesen, azért időnként egy-egy színházi szerepre is szívesen megállnék.

Volt már olyan szerep, amit végül nem kaptál meg?

Persze, előfordult, ez is hozzátartozik a szakmához. Viszont sokszor, ami első pillanatban negatív tapasztalatnak tűnik, átalakul szerencsévé és egy új lehetőséget hoz.

A Jutalomjáték adatlapja a Port.hu-n: