A James Cameron produceri felügyelete alatt levezényelt Sanctum 3D egy szédületesen kihagyott ziccer. A barlangi túlélő-show a háromdimenziós látvány és a klausztrofób sztori terén sem váltja be a hozzáfűzött reményeket.
Alister Grierson filmje a nemrégiben bemutatott Féktelen haragot jutatta eszembe. Valljuk be, mindkét filmben a sztori csak ürügy a háromdimenziós technika csúcsra járatásához. Utóbbiban robosztus autósüldözések és sátánista megnyilvánulások biztosítják, hogy pisztolygolyók vagy éppen levágott testrészek röpüljenek le a vászonról, míg előbbiben egy eddig még felfedezetlen barlang kutatóinak élethalálharca garantálja a sziklafalakról való zuhanások mélységélményét. A legfőbb különbség a két film között elsősorban az alkotói megközelítés modorában észlelhető. Míg a Féktelen harag olyannyira nem veszi magát komolyan, hogy cirkuszi mutatványait még Roger Corman is megirigyelné, addig a Sanctum 3D már címében és az "igaz történet" mottó kihangsúlyozásával is jelzi, hogy másfél óra komolykodásra kell számítanunk.
Holott Alister Grierson filmje ütős kis kalandfilmként indul. Helikopterrel közelítjük meg a pápua-új-guineai monumentális katlant, amelynek barlangrendszere valahol a Csendes-óceán mélyén végződik. Adrenalinfüggő kalandorok vetik le magukat a szakadék széléről, s még apró kis konfliktusok is bomlasztják a társaságot. A barlangi folyó útját kellene felfedeznie hőseinknek a terv szerint biztonságos körülmények között, csakhogy egy korán jött ciklon miatt a földkéreg mélyén rekednek, s csak az ismeretlen kijáraton át távozhatnak.
A Sanctum 3D alapvető problémája, hogy rendezője nem tudta eldönteni, hogy egy dokumentarista alapon nyugvó drámát vagy egy karakterek közti konfliktusokkal dolgozó thrillert akar készíteni. A két lehetőség keverékét kapjuk: egyszerre szembesülünk egy félelmet nem ismerő barlangász pszichéjével és a túlélési ösztönök keltette haláltusával. A két narratív szálat egy problémás apa-fiú kapcsolat feloldása köthetné össze, csakhogy a szentélyként kezelt barlang giccse és sablonkarakterek – bennszülött hordár, meghasonló milliomos, maszkulin nő – fogyatkozása egyszerűen nem ér össze, még akkor sem, ha a hősök a legkomolyabb vészhelyzetben is Coleridge-t szavalnak. Marad tehát a helyenként működő klausztrofób hangulat, a realisztikus fulladások sokkja és a rendkívüli, bár követhetetlenné vágott kaszkadőrmunka. Neil Marshall A barlangja a 3D-s térélmény támogatása ellenére is társ nélkül marad.
