Hiába rettegett előre mindenki, a Pixart felzabáló Disney legújabb Micimackójából nem lett CGI-szörny, és szerencsére a Tigris sem ugrott a fejünkre 3D-ben. A rajzfilmstúdió folytatta a '77-ben elkezdett hagyományt, és egy újabb, klasszikus stílusú mesefilmet készített. Csak kár, hogy ez már kevés ahhoz, hogy jó is legyen.
Miután rajzfilmkritikáinkra válaszolva a felháborodott szülők azzal szoktak megvádolni minket, hogy pikírt, gonosz és kiégett lelkű sajtómunkások vagyunk, a Micimackó-vetítésre magammal vittem négy és féléves kisfiamat, mondja meg ő, hogy milyen.
A gyerekben élénken él a klasszikus Milne-regény, amit alig két hónapja fejeztünk be, és persze a 77-es Disney-mese is, amit a mesekönyv elolvasása után nézhetett csak meg. Az ő kicsi lelkét legjobban a szeleburdi Tigris fogta meg elsőre, így nincs számára a Nyuszinál gyűlöltebb karakter szerte a mesevilágban, aki ugye elkövette azt a ballépést, hogy társakat szerzett ama őrült ötletéhez, hogy Tigrisnek megtiltsa az ugrálást.
Mivel a történet eme pontja annyira megrázta a gyereket, hogy sűrű zokogásban tört ki, nem csoda, hogy a legújabb feldolgozás vetítése előtt szigorúan kikötötte, ha Nyuszi újra feltűnik, akkor ő utálni fogja a filmet, és "kapcsoljuk ki".
Hogy mégsem pattant fel azonnal, amikor feltűnt a színen az okoskodó nyúl, nagyrészt annak köszönhető, hogy a forgalmazó három liter pop cornnal a székbe szegezte, melyhez egyébként ritkán jut, így öklömnyi adagokat tolt a szájába. Na, meg persze azért annak is, hogy Nyuszi most nem követett el ekkora hibákat.
A főszerep a két történetet összeollózó "folytatásban" ezúttal Fülesé és egy Rögves nevű rémé lett. Érzésem szerint Milne eléggé kiakadna azon, amit filozófiai humorban bővelkedő, ám meglehetősen kedélybeteg Fülesével a Disney elkövetett. Én legalábbis szégyenkezve néztem, ahogy ezt a búskomorságában is tiszteletre méltó állatot farkának elvesztése okán megalázták, bohócot csináltak belőle, és mindezt miért, miért? Egy csupor mézért, na meg néhány érzéketlen lelkű gyerek és felnőtt kacajáért.
Ez a tiszteletlen bánásmód másik kedvenc fiktív szereplőmet, a pettyes és növényszerű, dán vagy holland származású Van Dógom urat is elérte, aki ebben a verzióban Rögves lett, egy irtózatos rém, aki üldözi a Százholdas Pagony ártatlan lakóit, köztük a halálra rémült Malackát. A jelenet közben aggódó tekintettel kérdezgettem a fiam, hogy mit szól mindehhez, mire a "kicsit ijesztő, de csak kicsit ijesztő"-t válaszolta, így végül megnyugodtam.
A minimum hat egész estés rajzfilm és számtalan micimackós sorozat után ez a nyelvi humorban sem gazdag folytatás felnőtt szemmel már elég unalmas volt. Egy amolyan utolsó utáni utánlövés, amit tényleg csak azért nézünk már végig, mert a karakterek még mindig aranyosak, és a szinkronhangok is nagyrészt ugyanazok, amiket már megszoktunk. Így kétségkívül egyet kellett értenem fő kritikusunkkal, aki a film végén a tetszett kérdésre azt válaszolta, hogy „igen is, meg nem is”, lefordítva 6/10.
