Ez, kérem, egy "endékás" film. Vagy legalábbis az lenne, ha az NDK, mint olyan, még létezne. Többen emlékeznek még a megboldogult hetvenes évek felvilágosító célzattal készült, a korhatár amúgy szigorú törvényeit ügyes huszárvágással kijátszó pucérkodós filmekre. Ezek jelentős része is Németország demokratikusabbnak mondott felében született. Mintha ezen mozidarabok késői utódával találkozna a mélyen tisztelt, most, hogy megérkezett hozzánk - talán túlzás volna, hogy végre - a Hangyák a gatyában méltó párja (esetleg lehetne Hangyák a bugyiban-nak is nevezni, jelen címnél nem sokkal volna fertelmesebb, amúgy is lassan megszokjuk a filmek el- és félrekeresztelésének idegborzoló hagyományát). Az egykori NDK-ra nem csak a filmek terén volt jellemző a nemi felvilágosító hajlam, de minden orgánumra, sőt egységesen az NDK kultúrának tagadhatatlanul egyik legkelendőbb exportcikke volt a keleti blokkban - az "újévi üdvözlet" és az indiánfilmek mellett - a fiatalok szexuális nevelésének irodalma. Ki ne emlékezne a Gólya hozza? című örökbecsű darabra, a húsz év körüliek és annál is fiatalabbak kérdezzék szüleiket, a többiek tudják, miről van szó.
Hogy a prűd szocializmusban egyébként példátlan felvilágosító mánia nem maradt eredmény nélkül, azt a kikapós endékás lányok engedékenységéről szóló, ma már talán kissé fantasztikusnak ható, de egyébként nyolcvan százalékig igaz történetekből bizton tudhatjuk - erről a fiatalabbak inkább aput kérdezzék, tízből hat apunak furcsán elhomályosul majd a tekintete a témára térvén.
A film készítői félig-meddig szándékosan is idézhették a régi szép idők szellemét, erről néhány valódi ereklye tanúskodik, egy kismotor, egy telefon, egy lakókocsi. A külsőségeken túl mintha a belbecs is az elmúlt időket idézné, a kusza, egyszersmind primitív cselekmény kizárólag a végső erkölcsi tanulságot szolgálja hűen, minden más jelentősen háttérbe szorul.
