Andrew Hulme mindenki által thrillernek titulált, szerintem nem thrillerje olyan, mint egy több sebből vérző Guy Ritchie film. Érthetetlen akcentusok, erőszak, vér, drogok és a bajba jutott főhős. Hiába a Cannes-i jelölés, láttuk ezt már többször, ráadásul mindannyiszor sokkal jobban.
A leginkább vágói munkásságáról ismert Hulme (Az amerikai, Alvilági játékok, The Imposter) ezúttal rendezésre adta a fejét, és elkészített egy furcsa egyveleget egy alapvetően is lerágott csont érzését keltő történetből. A film legnagyobb baja, hogy semmi újat nem mutat az angol külvárosi gengszteréletről. Ráadásul teszi mindezt egy antipatikus főhőssel, kiemelkedően zavaró kameramunkával és rossz dramaturgiai felépítéssel, de még csak a hasonló tematikájú filmek (Blöff, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső) humora is teljesen hiányzik belőle.
A lecsúszott Dave (Frederick Schmidt) London egyik külvárosában tengeti napjait, alkalmi munkákból él, és szabadidejét a drog és a buli teszi ki. Egy nap menő, gazdag és koránt sem illegális ügyletekkel foglalkozó nagybátyja egy csomagot bíz rá. Ha minden rendben lemegy, beveszi őt is az üzletbe. Dave azonban kapzsi, és egy kilónyi anyagot megtart magának a kábítószerből. Mindez pedig legjobb barátja életébe kerül, aki csak sok rábeszélésre kísérte el őt az átadásra. És meg is van a film egyik legsúlyosabb hibája.
Nézőként mi tudjuk, hogy lopott a szállítmányból, de mindez éppen csak hogy meg van mutatva. Ilyen horderejű információt pedig, amire gyakorlatilag egy egész film épül, nem lehet ennyire hanyagul szolgáltatni. Mindez pedig komoly értetlenkedést okoz befogadóként, mivel az alkotás a továbbiakban sem helyez elég hangsúlyt az eltulajdonított drogra, így sokáig nem lehet biztos benne a néző, hogy valóban ezért történik-e mindaz az erőszak és borzalom, amit Dave-nek át kell élnie.
Ez a központi hiba meg még erőteljesebben kiütközik, ha az erőltetett operatőri munkát vizsgáljuk. Szinte hallom, ahogy a forgatás során egyes képek kigondolásánál, magát önfeledten hátba veregetve áll az operatőr (Mark Wolf), és bólogat, hogy ez így most hűde jól fog kinézni (pl.: pocsolyában látjuk a szereplőket, hármas tükörképben). Ha azonban a különleges képkivágatok, szögek és visszatükröződések indokolatlanok, nem férnek bele a történet menetébe, vagy nincsenek dramaturgiailag megalapozva, akkor csúnyán kilógnak egy filmből. Teljesen ambivalens módon egyébként vannak nagyon szépen megkomponált és gyönyörű képek, de azok azért ütnek, mert jókor vannak jó helyen.
A történet menete is keszekusza, az elején egészen beindulnak az események, hogy aztán a játékidő szinte fele azzal teljen, hogy Dave önpusztító életéből látunk jeleneteket. Elvesztett barátja révén pedig még az iszlám is belekerül a filmbe, szépen lassan lelki kiutat kínálva a főszereplőnek. Ez azonban megint nincsen megfelelően árnyalva, és kellően elüt az angol alvilágtól, csak sajnos nem annyira, hogy különleges ötletnek érezzük. A film legvégső leszámolása is felemás, a záró jelenet pedig indokolatlanul hosszú. Lehet, hogy ha érzelmileg megalapozott lenne, átérezné a néző a helyzet súlyát és szépségét, de nincsen.
Dave karaktere hihetetlenül antipatikus, szinte lehetetlen azonosulni vele: nem sajnáljuk, nem érezzük át barátja miatti fájdalmát, ahogy nem is hisszük el az iszlám iránt egyre növekvő kíváncsiságát és a békés élet magtalálására való törekvéseit. A színészi játékkal még nem is lenne nagy baj, főleg a mellékszereplők nyújtanak kifogástalan teljesítményt, ez viszont nem menti meg a filmet.
A rossz beállítások, rossz kameraszögek és meglepően rossz snitthosszúságok csak tovább rontják az alapvetően sem eredeti, alig izgalmas, hullámzó minőségű alkotást. Ami mellesleg minden oldal besorolása ellenére sem thriller, mert egyáltalán nem tartalmazza a műfaj jegyeit! Ez egy erőszaktól és drogtól fulladozó dráma, amely egy lecsúszott élet utolsó lehetőségét mutatja be, unalmasan és tele hibákkal.
Értékelés: 5/10
