A "kapuzárási pánikként" ismert tünetegyüttes olykor meglepő cselekedetekre sarkallhatja az azt átélő középkorú férfiakat. Gyakran fordul elő, hogy kilépnek a látszólag problémamentes házasságból, ott hagynak csapot-papot, asszonyt, gyereket és további életüket egy feszes fenekű húszéves oldalán képzelik el. Olykor viszont a megújuló férfiasságuk helyett a legszörnyűbb rémálmukban sem látott borzalmakat kénytelenek átélni hamvasnak hitt új kedvesük mellett...

Jonas kétgyermekes családapa,
aki hajdani fotóművészi ambícióit a realitások talaján a lényegesen rosszabbul hangzó rendőrségi helyszínelő fotósi munkára módosította. A munkájából adódó szörnyűségek a rendőrség körében önvédelemként dívó morbid humorizálásnak köszönhetően a család életébe alig szivárog be, ettől függetlenül Jonas élete lassan a fásult unalomba fullad. Egy szokásos szombati shopping-túra alkalmával azonban a sors rettenetes autóbalesetbe hajszolja hősünket, melyet ugyan ő és családja óriási szerencsével sértetlenül vészel át, ám a másik autót vezető lány - Julia - kómába esik. Jonas másnap meglátogatja a kórházban a lányt, ahol annak rokonsága a lány ismeretlen barátjaként fogadja Jonast. Pillanatnyi ötlettől vezérelve Jonas úgy dönt, hogy nem oszlatja el a félreértést, a szép és fiatal Julia mellett marad, be-bejár hozzá és ápolgatja a lányt. Egy nap azonban Julia felébred, és Jonasban régen látott szerelmét, Sebastiant ismeri fel. Jonas ekkor véglegesen belemegy a játékba, otthagyja családját, feleségét és Julia mellett marad. A lány látványosan gyógyul, sőt teherbe is esik, úgy tűnik, a körülmények ellenére a pár élete jól alakul, azonban egy este kopogtatnak az ajtón... Jonas új élete ezután gyökeres és drámai fordulatot vesz, melynek következtében új megvilágításba kerül egész addigi élete, családja, kapcsolatai, amelyek a film végére az őket megillető helyre kerülnek. A film ötlete egy hosszú észak-norvégiai autóút alatt született a rendező, Ole Bornedal saját, ez irányú tapasztalatai alapján. A fáma szerint Bornedal baráti társaságban éppen Dániában élő családját hagyta el egy másik nő miatt, így e film a rendező egyfajta saját pszichodrámája is. A filmben látott történet nyilván az írói fantázia által kiszínezve kerül elénk, ám az, hogy személyes tapasztalatokon alapszik, mindenképpen a hitelességéül szolgál. A történet morbid, olykor kifejezetten frivol csavarjai azonban minden bizonnyal a képzelet szüleményei, bár ha végignézzük

a rendező korábbi munkáit,
talán már kevésbé meglepőek. Úgy tűnik, Bornedal előszeretettel vonzódik valamiféle "hullaházi romantikához", műfajilag pedig az olykor már a horrorba hajló pszicho-thrillerhez. Első filmsikerében egy egyetemista tanulmányai finanszírozása végett vállal munkát egy hullaházban, ahol aztán a növekvő számú hullák elkövetésével éppen őt gyanúsítják. Az éjféli játszmát a helyi, dán siker után két évvel Hollywoodban is megrendezhette Patricia Arquette-tel, Ewan McGregorral és Nick Noltéval. A remake címe Nightwatch - Éjjeliőr a hullaházban volt, ami szolid kultuszfilmmé is vált azóta műfajában. Ő rendezte az eddigi legnagyobb költségvetésű skandináv filmet is, Dina vagyok címmel, amely bár tulajdonképpen egy pompázatos himnusz az északi táj természeti szépségeihez, benne ismét fontos dramaturgiai tényező a halál. Jelen filmjének főhőse is hivatásszerűen foglalkozik holttestekkel: fényképezi őket. Azonban itt Bornedal tovább is megy, decens csavarral midlife crisisben leledző hősét egy kómában fekvő balesetes lánnyal hozza össze, aki ráadásul teherbe is esik a műtőasztalon. Azonban mielőtt józan értékítéletünk felszisszenne, szögezzük gyorsan le:

semmi beteges, nekrofil románc
nincs a filmben. Ole Bornedal biztos ízléssel nyúl témájához, filmje nem polgárpukkasztó botránykő és nem valami okkult szex-szekta kultuszfilmje, hanem egy precízen megalkotott pszicho-kaleidoszkóp egy fiatal férfi férfiasságának széthullásáról és egy érett férfi férfiasságának felépüléséről. Bornedal a bonyolult lelki folyamatok önvizsgálatával oly szívesen törődő skandináv lelkületéből fakadóan aprólékosan építi fel hőse személyiségét, akinek minden tette, legyen bármilyen meghökkentő is, tökéletesen indokolt. Ebben persze nagy szerepe van a Jonast alakító Anders W. Berthelsennek, de ez nem meglepő, a kulturális sajátságokból és hagyományokból (Ibsentől Strindbergen át Bergmanig, és tovább...) fakadóan a skandináv színjátszás mindig is érzékeny volt a mély lelki folyamatok eszközöktől mentes, mégis érzékletes megmutatására. A cselekmény bonyolításában is merész játékot űz Bornedal a nézővel, hiszen rögtön a film elején megmutatja az összes kulcsjelenetet, ám valahogyan a néző mégsem unatkozik a filmen. Úgy fűzi a jeleneteket, sűrűn élve az időben és térben vissza-vissza ugráló flashbackek segítségével, hogy egészen a végkifejletig feszült figyelemmel kísérjük Jonas és Julia történetét. Pazar, virtuóz munka a film, mely ráadásul tartalmassága mellett izgalmas is.

Kinek ajánljuk?
- Pszichologizáló hajlamú művészfilmrajongóknak.
- Férfiaknak (és feleségeiknek), mielőtt nem késő.
- A thriller, pszicho-thriller műfajok preferálóit látókörbővítés végett.

Kinek nem?
- Holmi könnyed, rózsaszín csacskaságra vágyóknak.
- Akiknek a SzülFel vagy a Szex és New York jelenti a lélek rejtelmeinek hiteles ábrázolását.
- Friss szerelmeseknek, örüljenek inkább egymásnak.


8/10